Játszva minden könnyebb

Hintafa

Hintafa

Da ist der Wurm drin! - Itt a kukac, hol a kukac

2015. május 03. - palinta77

kukac_doboz.jpg

Miután megszületett P, és elkezdte alaposabban felfedezni az őt körülvevő világot, úgy éreztem vannak dolgok, amik alól már nem vonhatom ki magam -szoknya ide, vagy oda. Ilyen volt például az is, hogy aktívan részt vettem a giliszták rettentő érdekes világának felfedezése, így amikor először csodálkozott rá, hogy ilyen állat létezik, gondolkodás nélkül felemeltem -saját magam legnagyobb meglepetésére- , hogy megmutathassam neki, majd együtt megcirógattuk, végül pedig a kert egy biztonságos szegletébe kvártélyoztuk. Iszonyú büszke voltam magamra. Azóta pedig nagyon bírom a gilisztákat, és csendben hálálkodom, amiért nem a pókok nyűgözték le. 

Nem is tudom, hogy mikor találkoztam ennyire kedves, és bájos játékkal, mint a Da ist der Wurm drin!.

A történés a következő: a kis giliszták, a szomszéd kertjében szeretnének eljutni a komposzt halomig, amelyik kukacnak először sikerül, az nyer. 

A játéktábla két részből áll: egy alsó szintből, ahol kukacaink "ásnak" , és az ezt lefedő felszínből, amin két helyen rések vannak, ahol a kukacok útjuk során kibukkannak. A felső táblát az alsóra négy apró fahengerrel rögzítjük, a kettő közötti járatban haladnak kukacaink. Mindkét tábla gyönyörűen rajzolt sok kedves, vidám részlettel, szép színekkel, és vastag, strapabíró papírból készült, csakúgy mint a giliszták darabjai.

kukac_tabla3.jpg

 A táblán négy pálya van, ahol gilisztáink haladhatnak, mindegyik más színű és mintázatú. A játék kezdetén választunk egy pályát, amihez kapunk egy ezzel színben/mintában megegyező gilisztafejet, és további két ehhez tartozó darabot, az egyiken százszorszép, a másikon pedig egy eper virít. Miután mindenki behelyezte a gilisztafejét a megfeleő jártaba, kezdődik a játék. Előrehaladni a színkockával tudunk, még pedig úgy, hogy a dobásunknak megfelelő -színenként eltérő hosszúságú- kukacdarabot betolunk a pályánkon, ezzel előretolva kis gilisztánkat.

kukac_tabla.jpg

Szerencsére, a puszta versenyzésnél többről van szó. Ha odafigyeltünk, hogy a többi kukacbujtogató milyen színekkel bővítette állatkáját (a piros a leghosszabb, a kék a legrövidebb) és helyesen megtippeljük, hogy melyik giliszta fog először felbukkanni (ez persze lehet a saját, vagy egy versenytársunké is) a két résnél (százszorszép és eperföld), akkor jutalmul kibővíthejtük gilisztánkat, először a százszorszép, utána pedig az eperrel jelölt testrésszel. Ha nem sikerült, akkor ezek a kukacrészek kikerülnek a játékból. Aki helyesen tippel (akár többen is lehet ugyanarra fogadni), az nyilván előnyben van a versenyben, de ezzel még nem dőlt el teljesen a játék. Akár az is előfordulhat, hogy a játékos egyik tippje sem sikerül, de ennek ellenére megnyeri a versenyt, ha szerencsés színeket dob.

kukac_tabla2.jpg

Húsvétra érkezett hozzánk ez a társas, és azóta alig volt nap, hogy ne játszottunk volna vele, vittük magunkkal mindenfelé. Már T is kezdi élvezni, hogy be lehet dugdosni a kis kukacdarabkákat, sőt még Á, aki megrögzötten társasjáték-ellenes is szívesen játszott vele, nem utolsósorban azért, mert gyakorlatilag alig van szabálya, amit fejben kell tartania, no meg persze azért is, mert egy kör ritkán tart 10 percnél tovább. 

Szóval, van kis izgalom, lehet drukkolni, örülni, tippelgetni. És milyen jó, hogy megint találtunk egy olyan játékot, amiből nem elég egy menetet játszani.

Készült belőle kártyajáték is, aminek nylván vannak előnyei, de a táblajáték annyira szórakoztató, hogy kár kihagyni.

Kücsíny: gyönyörű

Belbecs: osztatlan siker

Játékosok száma: 2-4

Ajánlott életkor: 4+

Ára:  6990,- Ft

Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról sem. 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr467380362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sargatraktor 2015.12.15. 14:24:42

Nálunk is nagy kedvenc volt amikor a hároméves és a négyéves megkapták. Én is szerettem vele játszani. Külső és belső 5*. Önállóan is eljátszottak vele, ami nagy előny amikor egy újszülött is van a közelben :)

palinta77 · hintafa.blog.hu 2015.12.16. 06:41:28

@sargatraktor: De jó ezt hallani! Én is azért szereztem be, mert a kicsi már ácsingózik a társasok iránt, de a bonyolultabbakkal még nem boldogul. Ez pedig úgy tűnt a nagyot is leköti. :) Sőt, bevallom én is szívesen ülök le ezzel játszani, ami nagy előny. Nem is csodálom, hogy díjnyertes lett.

Zita Varga 2022.08.19. 13:24:08

Sziasztok. Eladó kukac társast keresek!
Ha valaki tud, írjon! Köszönöm!
vargazita1989@gmail.com
süti beállítások módosítása