Játszva minden könnyebb

Hintafa

500

2016. június 19. - palinta77

Egy ideje tervezgetek már egy bejegyzést magamról. Legfőképpen azért, mert Ti, akik arra szánjátok az időtöket, hogy hétről-hétre elolvassátok a posztokat, -köszönetképpen- megérdemeltek egy tisztességes bemutatkozást. Erre pedig mi lenne jobb alkalom, mint az, hogy immáron 500-an (hurrráááá!!!) lettünk a Hintafa Facebook oldalán. A nevem:

img_5112_copy.JPG

Szmutni Ibolya. A két fiammal és a férjemmel élek a Dunakanyarban. Kicsivel több, mint egy éve döntöttem úgy, hogy blogot kezdek írni, elsősorban a bevezetőben már ismertetett célok vezéreltek. Másodsorban pedig az, hogy végre legyen egy hely, ahol annyit dumálhatok könyvekről, és társasokról, amennyit csak akarok. Mielőtt belevágtam volna, időnként pironkodva vettem tudomásul, hogy egy-egy játszótéri anyukák közötti beszélgetésben már hosszú percek óta én zsibbasztom a társaságot azzal, hogy megint milyen elképesztően jó/vicces/érdekes stb. olvasmányra/játékra bukkantunk. Azt hiszem, hogy mióta a blogon írom ki magamból a könyves/játékos élményeinket sokkal kellemesebb társaság lettem. :D

Arra gondoltam, hogy a jeles alkalomra összegyűjtöm azokat a kérdéseket, amiket gyakran feltesznek a blog, vagy saját személyem kapcsán: 

1. Mikor van idő két gyerek mellett blogot vezetni?

A bejegyzések rendszerint reggel 3 és 6 között születnek. Kevés kívételtől eltekintve a tyúkokkal térünk nyugovóra, így reggel felkelnem -általában- nem olyan nagy kihívás. (Kivéve, amikor igen.) Ez persze azt is jelenti, hogy mire eljön a reggeli ideje, én már egyszer elfáradtam, és várnak egyéb rekreációs tevékenységeim, mint a házimunka és társai. Így.

2. Hogy van energiám a gyerekek és a háztartás mellett? 

Két forrásból táplálkozom: az egyik a sport. Jógázom, ha van időm, és nemrég elkezdtem biciklizni is. Ezek valahogy fel tudnak tölteni annyi energiával, hogy felkeljek.  A másik a blogra érkező kommentek, beszámolók, dicséretek. 

3. Miért nincsenek negatív kritikák a blogon?

A Hintafa a kellemes élményeinkről szól, s bár ezek kapcsán bőven van lemaradásom, a csalódásainkat fedje homály. Tehát negatív kritika nem volt, és vélhetőleg nem is lesz.

4. Mennyi időbe telik egy bejegyzés megírása? 

Nagyjából 6-8 órába. 

5. Mi a legnehezebb egy bejegyzés megírásában?

Legtöbbször az első mondat. Néha pedig az, hogy ne dumáljam túl a dolgokat. Máskor meg az, hogy ne csak annyit írjak, hogy "ez állati jó". Vagy, hogy elcsípjek egy-egy jó mondatot, ami krumplipucolás, vezetés, a postán való sorbanállás, vagy egyéb teljesen alkalmatlan helyen szokott meglepni.

6. Szoktak kritizálni? 

Leginkább a férjem. 

7. Meg lehet ebből élni?

Ebben a formában nem. A blogírás legnagyobb hozadéka az a sok kedves ember, akikkel sosem találkoztam (és nagyobbik részükkel vélhetőleg nem is fogok), de időnként "beugranak" ide, hoznak magukkal néhány jó szót, dícséretet. Ez az üzemanyagom. 

8. Mi a legnagyobb nehézség a bloggal kapcsolatban?

Elegendő időt találni, az összes ötletemet megvalósítani, ahogy elképzeltem. Észrevenni a bejegyzésekben a sunyi kis elütéseket, amik még a tizedik ellenőrzésen is valahogy képesek átslisszanni. Megtalálni az egyensúlyt a blogírás és a család között. Ja, és reggel felkelni. 

9. Hogyan csinálom a Hintafa gyönyörű képeit? 

Nagyon tehetségesen kérlelem a férjem, aki hosszas vonakodás után elkészíti őket. 

Bónusz:

Tavaly egy kedves blogtárstól Könyvparfétól megkaptam a Liebster -vándordíjat, akkor nem reflektáltam a díjjal járó kérdésekre, most bepótlom.

10 dolog, amit kevesen tudnak rólam:

  • ha egyedül hagysz egy tál gyümölccsel, mire visszaérsz, Neked már nem marad.
  • Mióta jogosítványom van, kifejezetten nehezemre esik megtalálni a bal kezem, elsősorban ezért viselek órát. 
  • Nem tudok úgy aludni, hogy a paplan gombos része ne a lábamnál legyen.
  • Egyszer, egy fondorlatosan kidolgozott terv keretében (két tettestársammal) eltulajdonítottunk egy helyben olvasható könyvet az egyetemi könyvtárból. A vizsga után természetesen visszavittük. Hasonlóan fondorlatos módon.
  • Sokáig messzire elkerültem a lifteket. Kivéve a páternosztert, azt a mai napig imádom.
  • Roppant módon utálok cipőboltba járni.
  • Nem szeretek napozni, és közönség előtt táncolni sem.
  • Utálom a porcukrot. Mindent elront.
  • Elképesztően könnyen zavarba jövök, elpirulok, ezért mindig is iszonyú béna voltam randikon, kerülöm a feltünést. 

 Könyvparfé kérdései és az én válaszaim:

Melyik történelmi személyiség bőrébe bújnál és miért?

Húúúú. Nem hiszem, hogy tudnék olyat mondani, akinek szívesen belebújnék a bőrébe, elsősorban azért, mert nem szeretek a középpontban lenni, zavar, ha engem bármul mindenki, olyankor elvesztem a fókuszt.

Melyik ételre mondod azt, hogy soha, de soha többé?

Pho-leves. Pedig imádom a távol-keleti konyhát, de ez nem jött be.

Melyik az az egy tárgy, amit biztosan nem vinnél magaddal egy lakatlan szigetre és melyik az, ami mindenképpen benne lenne a bőröndödben?

Mekkora is pontosan a bőrönd?

Mit csinálsz, ha kikapcsolódásra vágysz? Mi az, ami a leginkább lenyugtat egy hosszú és fárasztó nap után?

Olvasom. Jógázom. Ha hagynak. Ha nem hagynak, akkor beültetem a zavargókat a hintaágyba és mesét olvasok nekik. Amíg ők hallgatnak én meg dramatizálom a mesét, feloldódnak a feszültségek.

Milyen céljaid vannak a blogolással?

Egyfelől szeretném ha naplóként szolgálna a gyerekeimnek és nekem arról, hogy miket olvastunk, játszottunk, csináltunk. Másfelől egyértelműen a világuralom. De ha ez nem megvalósítható, akkor örülnék, ha több gyerek olvasna, hallgatna meséket. Ha a szülők leülnének a gyerekekkel apró kis játékokat gyártani, és ha egyre többen vennék elő a társasjátékokat.

Jellemezd magad 3 szóval!

Mosoly, naív hit, optimista.

Mi az, amire a legbüszkébb vagy?

A gyerekeim után arra, hogy egyszer meg tudtam javítani valamit, amiről már mindenki azt hitte, hogy menthetetlen. 

Mi a kedvenc illatod?

Karácsony.

Hogyan népszerűsíted a blogod?

Bénán. Ebben nem vagyok jó. Leginkább a tartalomra igyekszem fordítani az időm nagy részét, pedig a pozitív visszacsatolás mindig lendülettel tölt fel, amitől jön az ihlet, és az energia.

Van-e háziállatod, ha igen hogy hívják?

 Virág nevű komondor.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr448815526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kutyabarát 2016.10.25. 21:36:34

Kedves Ibolya! Megörültem a bemutatkozásnak. A személyesség illúziója is vonzó, bár nekem már a könyvek és/vagy állatok szeretete is elegendő ahhoz, hogy barátsággal gondoljak valakire, és óriási nyitottsággal, kíváncsisággal olvassam, hallgassam őt. A családtagjaid végtelenül szerencsések lehetnek veled. Sok energiát és motivációt kívánok neked az íráshoz és alkotáshoz. Üdvözlettel: egy másik kétgyermekes anyuka

palinta77 · hintafa.blog.hu 2016.10.26. 04:21:07

@kutyabarát: Jó reggelt! Nagyon köszönöm, hogy klaviatúrát ragadtál és leírtad. A kedves soraidat pedig különös öröm volt olvasni. Sok energiát és motivációt kapok az ilyen kommentekből is, úgyhogy ilyenkor mindig triplán örülök (ebben az őszi időben nem egyszerűek a reggelek). Eleinte úgy gondoltam teljesen lényegtelen, hogy ki írja a blogot, de aztán arra jutottam, hogy ha "arcot" kap, talán hitelesebb lesz. Remélem a jövőben is találsz majd releváns bejegyzéseket a blogon.
Legyen nagyon szép hetetek! Még egyszer köszönöm: Ibolya

Zsuzsianyuka 2017.10.31. 14:49:52

Kedves Ibolya! Két napja mást sem csinálok, mint a könyv- és játékismertetőidet böngészem. Ez az egyik leghasznosabb blog, amit valaha olvastam! Külföldön élünk, így a könyveket én is kampányszerűen szoktam beszerezni: egyszerre megrendelek sokat, a szüleim átveszik, és később eljuttatják hozzánk. Hiányzik, hogy bele tudjak lapozni az ismeretlen könyvekbe, de az ilyen ismertetők valamennyire pótolni tudják ezt.

A társasjátékokat is szeretem, van is egy pár, de főleg felnőtteknek valók. A gyerekeknek is igyekszem beszerezni őket, de nálunk még a legnagyobb is csak 5 éves, és tobb probléma is adódik, amikor játszani próbálunk. Gondolom, életkori sajátság, de minden játékban ő akar nyerni, és ha nem így történik, akkor mérges vagy szomorú. Ti hogyan kezelitek ezt? A másik, hogy a sima kockadobós/lépegetős játék esetén sem mindig arra és annyit lépne, ahogy kell. Mindi

Zsuzsianyuka 2017.10.31. 14:52:58

Ehh, rossz gombot nyomtam, és befejezetlen maradt a hozzászólás. Szóval mindig javítsuk ki, és magyarázzuk neki a szabályokat? Vagy inkább játsszunk olyan játékot, amihez nem kell számolni, és nem versengős? Előre is köszi, ha válaszolsz! Üdvözlettel Zsuzsi

palinta77 · hintafa.blog.hu 2017.11.01. 05:43:28

@Delira: Kedves Zsuszi! Nagyon-nagyon köszönöm a kedves szavaidat! Hamarosan remélem normális nethez jutok és akkor részletesen válaszolok. Szép napot-hetet: Ibolya

palinta77 · hintafa.blog.hu 2017.11.06. 01:57:48

@Zsuzsianyuka: Kedves Zsuzsi!
Végre újra itthon. :) Köszönöm még egyszer a kedves szavakat! Igazi öröm, hogy hasznosnak találod az oldalt.

Az, hogy a gyerekek számára a játékban a nyerés az elsődleges, életkori sajátosság. Bruno Bettelheim is ír erről a jelenségről az Elég jó szülő c. könyvében. Röviden arról van szó, hogy a gyerek természetes területe a játék, ahol szeretné megmutatni/bebizonyítani a felnőtt számára, hogy ő is ér annyit, mint a szeretett szülő/felnőtt játszótárs. Annál is inkább, mert a gyerek az élet több területén a felnőttet másolja, a játékban viszont ő van otthon, így az egy olyan terület, ahol anyu/apu/nagyi nem veszi fel a versenyt. Egyszóval én sokszor hagyom/hagytam nyerni. Amikor viszont én vesztek, mindig elmondom, hogy nem szomorkodom emiatt, mert öröm volt vele játszanom és talán legközelebb én is nyerek. A másik megoldás a kooperatív játék, amikor együtt nyerünk, vagy vesztünk. Érdekes módon -és Bettelheim elméletét abszolút alátámasztja a gyakorlat-, ha ilyenkor vesztünk sosincs elkeseredve, vagy nagyon könnyen túlteszi magát a dolgon. Én azt gondolom, hogy nem feltétlenül kell teljesen kiiktatni a versengős játékokat, hiszen a verseny nem feltétlenül rossz dolog, érdemes apránként hozzászokni (a gyerekcsoportokban úgyis jelen van) ha van rá alkalom, hogy kooperatívan játszatok, akkor mindenképpen érdemes beiktatni a közös játékaitokba. Nálunk a nagyobbik majdnem 9, de sokszor még most is morog, ha nem ő nyer. Viszont neki már rá tudok mutatni arra, hogy 1. legközelebb ő fog, mert olyan ügyes (és tényleg) 2. meg tudjuk beszélni, hogy milyen döntéseket kellett volna máshogy meghozni.
A dobott lépések elrontása nálunk is gyakran előfordul a kisebbikkel (4,5). Még nem alakult ki a számfogalom és sokszor a számsorrend sem. Én ilyenkor együtt leszámolom vele. Mondjuk őt nem frusztrálja különösebben, hogy ha elrontja. Ha úgy látod, hogy nagyon zavarja a gyermekedet az, hogy nem tudja, vagy nem jól tudja akkor egy időre kerüljétek a számolós, lépegetős játékokat. Vagy a Kockapaci és Pipacska/Mesés számok -számos mesék c. könyvekben szereplő, direkt a számolásra kihegyezett, egyszerű óvodás korú gyereknek (is) szánt feladatok kapcsán számoljatok.
Mivel a gyermekeid minimum kétnyelvűek lesznek, nyilván a nyelvek közötti különbséget is processzálniuk kell, ezért lehet, hogy a számfogalom stb. kialakulása picit háttérbe szorul. De ettől függetlenül a két könyvben említett játékok a legegyszerűbben, az alapoktól tanítják meg azt, amire az óvodás korosztálynak szüksége van. Több/kevesebb, alacsonyabb/magasabb stb. fogalmakat. Ha van kedvük ilyesmivel elbíbelődni, akkor érdemes ezeket kipróbálni, mert ilyenkor nem egy játék részeként szerepel a számolás, hanem főszerepet kap. Nincs igazán versenyhelyzet.
Jó játékot/olvasást Nektek! Szép hetet: Ibolya
Ps. ha van még kérdésed akkor írj nyugodtan, akár e-mailt is.