Úgy vettem észre T-nek nehezebb olyan könyvet találnom, ami az első betűtől az utolsóig leköti. Pedig próbálkozom intenzíven, de a nagyobbnál jól bevált könyvek közül sem mindegyik arat nála sikert. Ez persze abból a szempontból kifejezetten előnyös, hogy nem rutinból választok olvasnivalót. Folyamatosan éberen figyelem az új megjelenéseket, és a régebbieket, amik felett valamiért átsiklottam. 

Dupla volt az öröm, hogy Jeli Viktória új könyve már az első olvasáskor telibe talált. Hol mosolyogva, máskor tátott szájjal figyelte Dönci életének eseményeit, úgyhogy azonnal másfélszer hallgatta meg a szőke kisfiú kedves történetét.

Dönci és a varázstakaró mind szövegében, mind látványvilágában tökéletesen eltalálja a korosztály (2-5) érzelem- és gondolatvilágát. A történet nálunk aratott sikere nagyban múlt azon, hogy az esemének egy könnyen érthető, érdekes témát, a költözést, a változás ijesztő tényével (és az ehhez fűződő érzéseket) foglalkoznak. Pont annyi humorral, amennyi még a közönség számára is érthető. Már az első mondat hangvétele is olyan, hogy muszáj kideríteni a folytatást. "Dönci volt a világon a legjobbkedvű kisfiú. Csak nem most." Bár a főszereplő névválasztása nekem kevéssé tetszik, de a beszerzés óta eltelt rövid időben, a sokadik olvasásunk hatására lekoptak róla a kellemetlen emlékek.  

A mese első részében Dönci szemrehányóan kesereg amiért el kell költözniük vidéki házukból. Egy olyan emeletes házban fognak ezentúl lakni, ahol nincsenek állatok, ellenben rettentő sok az idegen, a játékai is dobozokban csücsülnek. Ráadásul a régi gyerekszobája falán olyan gyönyörűen világító matricák sem jöhetnek velük. Nagyon megkapó az a stílus, ahogy mindezeket elpanaszolja, emlékeztetve a könyvet olvasó szülőket, hogy egy ekkora kisgyerek még nem tud távlatokban, alternatív megoldásokban gondolkodni. Micsoda ijedelem lehet egy ekkora változás, hiszen neki minden végleges, kőbe vésett, hiszen még nincsen tudatában eszközöknek, módszereknek amikkel irányíthatná a sorsát. Eszébe sem jut, hogy a játékok majd kikerülnek a játékpolcra, a matrickából is lehet újakat ragasztani a falra. Szerencsére a bajban vele van fő támasza, a varázstakarója. Nemcsak jó kedvre deríti, de a segítségével még az is kiderül a második történetből, hogy mégiscsak jár előnyökkel is, ha az ember gyerekének el kell költöznie egy méhkaptárra hasonlító házba. 

Horváth Ildi nagyon szépeket rajzolt, a két részes történethez, amit akkor is szívesen lapozgatunk, ha éppen nem olvassuk a mesét. Akárcsak a szöveg, az illusztrációk is nagyon jól szabottak, nem sűrűek, nem eltúlzottak, mégis mindegyiken vannak kedves részletek, szívmelengető apróságok, amikről szívesen beszélgetünk.

T legelső könyves kedvence Berg Judit Maszat-történetei voltak. Mostanra persze már annyiszor elolvastuk őket, hogy muszáj őket "pihentetni", mert már nem kötik le. Dönci remélem betölti azt az űrt, ami a Maszat-sorozat után keletkezett. 

Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról sem.