Játszva minden könnyebb

Hintafa

Hintafa

Phara-oh-oh

2016. november 23. - palinta77

f56a9752_1.jpg
Jól bevált márkanév a játékaink közt a Haba. Az újdonságaik között fedeztem fel a Phara-oh-oh -t. Az illusztrációk, a titokzatos tálka a pálcával és golyókkal, menthetetlenül felkeltették a kíváncsiságomat. 

A múlt kellemes tapasztalatai egyfelől nagyon jótékonyak tudnak lenni, másfelől komoly elvásárokat is ébresztenek, amik egyáltalán nem biztos, hogy beigazolódnak a gyakorlatban. Szerencsére ettől megrémülni csak utólag jutott eszembe, amikor már rég megszerettem a Phara-oh-oh-t. 

Egyiptomban járunk, kalandorok vagyunk. A célunk, hogy a fáraó múmiáját megszabadítsuk az őt sújtó átoktól. Nem is kell mást tennünk, mint eljutnunk a sivatagon át, a piramis folyósóin keresztül a sírkamrájába. Akinek elsőként sikerül, az nyeri a játékot. 

Haladni kétféle módon lehet. 1. Felfordíthatjuk a következő, még fel nem fordított lapkát, majd kivesszük a múmiacsapdából (tálka a golyókkal és a pálcával) a lapka színének megfelelő golyót. Ha sikerült, ráléphetünk a lapkára, a golyót pedig az gyűjtőzsákba helyezik. Így a tálcsikában egyre kevesebb "kő" lesz, a pálca pedig hamarosan imbolyogni kezd.

2. A másik lehetőségünk az, hogy választunk egy már felfordított lapkát, és ennek a színnek megfelelő golyót próbálunk kihalászni a csapdából. Ez utóbbi döntésünket például az indokolhatja, ha a múmia segítőjét (=pálca)  kevés golyó veszi körbe (félő, hogy bármelyi pillanatban kiborul). Ezért nem szívesen kockáztatnánk egy új, esetleg a tálka alján lévő szín felhúzását, ellenben van olyan, amit minimális kockázattal ki tudnánk szedni. Ha sikerült golyót szereznünk anélkül, hogy a pálca (a múmia segítője), vagy egy golyó kiesett volna a táblára, akkor az adott mezőre léphetünk, a golyót pedig belerakjuk a zsákba. Ellenkező esetben viszont vissza kell lépnünk a sivatagba, vagy a piramis első mezőjére, ha már az építményben voltunk.

A képen a zöld játékos felfordított egy új, kék lapkát. Ha sikerül kihaszálni egy kék követ a csapdából a rózsaszín bábu mellé léphet.img_1566.jpg

Ügyes fogás és több játékos esetén izgalmas játékmenetet eredményez, hogy nagy ugrásokkal is haladhatunk, ha már felfordított lapkához próbálunk golyót vadászni. Ugyanakkor jól kiegyenlíti az útszakaszok elejére visszakerülők hátrányát is. Hiszen egy új lapka felfordítása némi kockázattal is jár. Elképzelhető, hogy az előttünk lévő úton már van egy ilyen szín (ld. a képen ahol a második kék lap tűnik fel). Ebben az esetben a hozzánk legközelebb esőre léphetünk (feltéve ha ki tudunk venni a múmiacsapdából egy ilyen színű golyócskát).

A csapda

Ez az egyik vonása a játéknak, ami miatt kifejezetten izgalmasnak és érdekesnek tartom a Phara-oh-oh-t. A kétféle méretű köveket golyókat ugyanis nem mindig könnyű kiszervezni a tálkából. Sőt, minél előrébb haladtunk a pályán, annál jobban megnő a lehetősége annak, hogy a múmia segítője kidől a csapdából. Ekkor vissza kell mennünk a kiindulóponthoz (a csapdát pedig újra fel kell tölteni). Mivel a köveket arébb pakolni nem lehet, de köztük turkálni igen, elég komoly problémát okozhat egy-egy szín előkeresése. Emiatt a gyerekek és a vékony ujjakkal rendelkező idősebb kalandorok (plusz a biztos kezű sebészek csapata) elég komoly előnnyel indulnak.

Bogarak és végszó

A pályán gyűjthetünk szkarabeuszokat és bölcsen is tesszük, ha legalább kettő van nálunk mire a sírkamrába lépünk, hiszen a belépésnek ennyi a költsége. Mindeközben a múmia is elkezd kóborolni a piramisban, ha olyan lapkára lép az egyik bábunk, amelyiken múmiaszimbólum van. Ha találkozunk vele jó, ha van nálunk skarabeusz, különben visszazavar minket a sivatag utolsó mezejére. Szerencsére megelégszik eggyel, hiszen nem telhetetlen, csak az évszázados jövés-menésben felborzolódtak az idegszálai, a fáslija pedig csúnyán letekeredett. Nyilván ettől vágja magát olyan várakozásteli pózba. Mivel bármely irányba haladhatunk a táblán, az esetenként fellépő skarabeusz-hiányt könnyen pótolhatjuk.

A sírkamrába lépve ugyanaz a dolgunk, mint a pálya többi részén. Ha sikerül a lapoknak megfelelő színű köveket kiemelni a csapdából, megnyertük a játékot. 

Míg a múmiacsapdával észrevétlen gyakoroltuk az ujjak finommozgását, közben mulattunk ha egy kipottyant kő, visszasodorta a játékost a pálya megfelelő szakaszához. Elsőre úgy tűnik, hogy ez méltatlan hátrányt okoz, de a hangsúly az odafigyelésen van. (Végre a felnőttek is eséllyel indulnak az ügyes és apró kezű gyerekekkel szemben.)  Ilyen esetben a tőlünk legtávolabbi színű lapkát kipécézzük és próbálunk egy ilyen színű golyót kiemelni a tálkából. Ezzel a módszerrel még az sem kerül óriási hátrányba, aki pórul járt, így a játék végéig megmarad a lelkesedés kalandorainkban. Az érzékenyebb lelkületű játékosokban is kicsírázik a kitartás képessége. Az utóbbi fél év nagy eredménye, hogy új hozzáállást látok a fiamon ha éppen "lejtmenetbe" kerülne egy játék során. Mostanában nem az az első reakciója, hogy félbehagyja a játékot/rémesnek nyilvánítja/megsértődik, hanem elkezd magától azon gondolkodni, hogy miként tudná rendbehozni a helyzetet. Az ilyen pillanatokban újra és újra beleszeretek a társasokba.

A legtöbb játékgyártó odafigyel, hogy a portékáinál a gyerekek és felnőttek között kiegyenlítődjenek az esélyek. A Habára ez hatványozottan igaz. Jó az, ha érezheti a gyerek, hogy van esélye a felnőttel szemben. Bár bevallom a múmiacsapdával többségében a felnőtteknek gyűlt meg a baja, cserébe viszont a gyerekek nagyon cukin osztogatták a segítő tanácsokat a szorult helyzetbe kerülő szüleiknek.

img_1579.jpg

Már az első játékuknál úgy találtam, hogy a Phara-oh-oh egy nagyon klassz kombinációja az ügyességi játékoknak egy csipetnyit megfigyeléssel fűszerezve és megspékelve a csapda okozta kiszámíthatatlan izgalommal na és jó sok nevetéssel. Kipróbáltam családon, barátokon és ugyanezt tapasztaltam. Jópofa a kerettörténet és szórakoztató tematika. A jó minőségű játékelemek már csak hab a tortán. (A nagyon vagány bábukat imádom! Dobozbontásnál mindig ezeket nézem meg elsőnek, mert olyan jókat lehet rajtuk röhörészni.) Mivel különféle számú játékosokkal is volt szerencsénk játszani, megtapasztaltuk, hogy 3-4 fővel sok váratlan fordulat következik be, hiszen a csapdából a golyók viszonylag gyorsan elfogynak. Ugyanakkor ketten játszva is izgalmas marad a versengés. A játékidő pont annyi, amennyi jól esik. A tábla és a kalandorok grafikája igényes és vicces (nézzétek a szobrok ölébe fészket rakó tyúkot!). A múmiacsapda pedig különlegessé és változatossá varázsolja a játékmenetet.

Ha kedvet kaptál az Okosjátéknál tudod beszerezni.

Ár: cca. 10.900,-- Ft

Korosztály: 6+ 

Külcsín/belbecs: vicces illusztrációk/egyszerű kaland ügyesedni vágyóknak 

 

Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról 

Amennyiben felhasználnád a bejegyzésben szereplő képeket, kérlek előtte mindenképpen vedd fel velem a kapcsolatot! Köszi!

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr4211761855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása