Játszva minden könnyebb

Hintafa

Hintafa

Hármasával három éveseknek (és kicsit tovább)

2017. június 18. - palinta77

img_4439.jpg

A mai bejegyzésben három új, elsősorban óvodásoknak szóló könyvnek örülünk. Mindhárom egy sorozat új része, humorosak, mókásak, huncutok. 

Vadadi Adrienn -Peti tűzoltó lesz 

img_4505.jpg

Az óvodás lettem! sorozat köteteiben mindig egy-egy fontos, az óvodai hétköznapokban felmerülő fontos téma (pl. beszoktatás, a szülőktől való elválás nehézségei) köré csoportosulnak a mesék. Az ötödik részben a szerepjátékok kapnak központi szerepet. A már ismerős óvodai csoportból ezúttal egy izgága, élénk képzelettel megáldott kisfiú, Peti mutatkozik be. Teljes átéléssel veti bele magát hol a tűzoltó, hol a mentőautó szerepébe. Sajnos azonban néha ez a mély átélés kisebb-nagyobb gondokat is okoz, de ha kéznél van egy kedves, ötletes és türelmes óvó néni, akkor minden baj könnyen gyógyítható. 

A sorozat előző részeiben tárgyalt problémák között volt ami óvodás hallgatóságom számára kisebb jelentőséggel bírt, mégis a legtöbbször azt láttam hogy T ráismert ovis hétköznapjaira. Mivel elég gazdag és élénk a fantáziája ő is imád új történeteket, szerepeket kitalálni, és eljátszani, ezzel a résszel tudott talán a legjobban azonosulni, úgyhogy jópár estén át újraolvastuk a történetet. A könyvben szereplő ovó néni meggyőzően és magabiztosan irányítja a gyerekeket a konfliktusok közepette. Nem ijed meg a hangoskodóktól, nem letorkollja, hanem helyes mederbe tereli a játékot. Egyszerű, könnyen érthető szöveg segítségével mesél Vadadi Adrienn, ami jelen esetben igazán lényeges, mert az aprókat ennél kacskaringósabb történet nem biztos, hogy leköti. Igor Lazin vidám-vagány rajzai színesek, lendületesek és jól megragadják egy-egy pillanat lényegét. Jövő tűzoltói, katonái (esetleg vadakat terelő juhászai) olvassátok!

img_4514.jpg

 

Harcos Bálint -Szofi lufija

img_4496.jpg

Szofi végre méltó párjára lelt, egy lufi személyében! A legutóbbi Mikulásos kalandja kapcsán kicsit fejcsóválva konstatáltam, hogy a huncutság határát ..khm.. alaposan feszegeti. Viszont ez a lufi legalább olyan akarattal és találékonysággal van felszerelkezve, mint Szofi. Izeg-mozog, sosem arra menne, amerre kis gazdája szeretné, saját elképzelése van mindenről. Talán ezért, talán másért mindig bajba kerül, vagy legalábbis úgy tűnik. Mert különleges jószág, akin nem fog a bácsi esernyőjének szúrós vége. Ahelyett, hogy kidurantaná, a bácsi ernyője nyílik ki. Sőt, a mérges kutyafogak sem tudnak kibabrálni ezzel a sárga csodával, mert a dühös négylábú abban a pillanatban lufi módjára kezd repkedni, amint megpróbálja a lufit megcsócsálni. Szofi és lufija kalandjai ilyen hangulatban folytatódnak (a rózsabokornál már nem is izgulunk). T is csak nevetve várta az újabb fordulatokat egészen addig, míg kacskaringós kitérőkkel el nem érnek a játszótérre. A lufi pedig megmutatja igazi valóját, amit az út alatt végig sejtettünk.

Tetszett ennek a résznek a huncut hangulata, amikor végre Szofi kíséri riadt figyelemmel valaki másnak a csínytevéseit. A szöveg helyes volt (bár elbírt volna több dallamosságot), Cristina Quiles illusztrációi pedig gyönyörűek, mint mindig.

img_4504.jpg

 

Dániel András - A kuflik és a Mohamanyi

img_4516.jpg

Vannak dolgok, amiket nem kell erőltetni. Így voltam én sokáig a kuflikkal. Valahogy nem tudtunk kuflisodni. Se nekem, se a gyerekeknek nem jött be igazán. Hébe-hóba elolvastuk, ha a kezünkbe került, de ahogy mondani szokták, "nem jött át". Na, most megérkezett. Itt van, nevettünk sokat, szerettük és együtt örültünk a Kuflikkal, hogy Mohamanyi kétségbeejtő helyzetét megoldották. A második meséből kiderül, hogy mire jók a gyűjtemények és az is, hogy Valér miket fog gyűjteni. Fordulatok, mellékszereplők vicces-fanyar közbevetései, fura ötletek, klassz színek: örültünk nagyon!

img_4519.jpg

Úgyhogy ez a május is csupa jó könyvvel telt el, visszatért néhány régi kedvenc és szerencsére akadtak újak is. Ha mást nem is, de jó történeteket továbbra is nagyon szeretünk gyűjteni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr1412534159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása