Játszva minden könnyebb

hintafa

Mészöly Ágnes: Ez egy másmilyen nap

2017. július 29. - palinta77

egy-masmilyen-nap.jpg

Mióta elolvastuk Mészöly Ágnes előző könyvét, felkapom a fejem, ha új kötettel jelentkezik. A mostani, a folytatása az "Egy egy ilyen nap" című könyvnek, én mégis inkább a második részról, az Egy másmilyen napról mesélnék. (Ami remélhetőleg kedvet csinál majd az első részhez is.)

A sorozat alapötlete egészen egyszerű: bekukkanthatunk 13 kamasz egy átlágos napjába. Persze felmerül a kérdés, hogy kit érdekelnének mások átlagos napjai, nekünk nincs elég belőlük? Szerintem akárkit. Eleinte természetes kíváncsiságunk fog repesni, hiszen lopott pillantások nélkül "bámulhatunk" idegeneket. Utóbb rá fogunk jönni, hogy észervételenül helyezi más perspektívába saját és a többiek életét, de erre a felismerésre valószínűleg csak a kötet közepe jutunk el, ha egyáltalán lesz idő ilyesmire a különböző történetek behabzsolása közben. Számtalan alkalommal morfondíroztam már azon, milyen lehet XY bőrében élni, csak egy napra. Akiről én azt gondolom, hogy sokkal könnyebb/jobb/izgalmasabb az élete, valójában hogyan létezik. Most megkaptam. Kár, hogy pár évtizeddel kamaszlétem után került a kezembe. Ettől függetlenül nem hullott terméketlen talajra, mert odaadtam R-nek, aki kamaszéveinek legnehezebb pillanatait éli meg.  (Neki erről a biztonság kedvéért  erről nem szóltam. Valószínűleg csak annyit él meg a dologból, hogy az átlagnál több, gondosan válogatott könyvet nyomok a kezébe.)

A koncepció az, hogy végigkísérünk néhány kamaszt egy hétköznapjukon. Nem csupán baktatunk a szereplők mellett, hanem szinte belebújva a bőrükbe kísérjük őket a felkeléstől, az elalvásig. Átéljük mindegyikük napi rutinjának nyűgét, minden gondolatukat, érzésüket. Míg az első részben teljesen "hétköznapi" életet* élő fiúk-lányok kaptak főszerepet, a folytatásban olyanok mesélnek, akik nem, vagy nem úgy járnak iskolába, mint társaik. Vannak olyanok, akik kiemelkedően tehetségesek a zenében, táncban, valamilyen sportban, ezért eltérőek a napjaik.  Vagy attól különlegesek ahol élnek (pl. Krisna-faluban), esetleg azért, mert nem hagyományos iskolákba járnak, netán betegségük miatt nem is tudnak iskolába járni. 

Ezeket az apró mozaikokat Mészöly Ágnes a tőle megszokott módon könnyed, olvasmányos stílusban illeszti egymáshoz. Kötőanyaguk -ez mindig lényeges egy ifjúsági könyv esetében, hiszen ellenkező esetben darabjaira hullik az egész felépítmény- a hitelesség. Elbeszélői stílusában nincs semmi erőltetett, felnőttes manír. Az ilyesmitől rendszerint kitör a frász, mert a leereszkedő, túlerőltettt stílust megérzi a célközönség és nem veszi jó néven.

Igazi, hús-vér kiskamasz gondolatokat fogalmaz meg, kamasz nyelven. Ami különlegessé varázsolja az egyfelől a gyerekek hozzáállása saját életükhöz. Megható és irigylésre méltó az elszánás és jó értelemben vett konokság, amivel szereplői leülnek gyakorolni/ odaállnak edzeni /kezébe veszi a könyvet/ eltűri a megpróbáltatásokat. A kiemelten tehetséges gyerekekről szóló részekben látjuk, hogy nemcsak a gyerek áldozza fel az idejét, hanem a szülők is kénytelenek bizonyos terheket elviselni, ha mást nem, hát az egymástól külön töltött időt. Persze nem is az áldozat a helyes kifejezés, hiszen ezek a gyerekek nem tartják magukat sorsüldözötteknek, akiktől elvettek valamit. Számukra természetes, hogy rátaláltak valamire, amiért megéri hajnalban kelni, gyakorolni és elfogadni az unalmas feladatokat. Mellettük olyan, másmilyen napokat is látunk, amik azért eltérőek, mert  az átalagostól nagyon különböző iskolába járnak (ha járnak egyáltalán). Az ő történeteiket olvasva is ugyanazat a mély szimpátiát (a szerzői részéről pedig empátiát) éreztem, mint az előző kötet, vagy ennek a kötetnek a többi szereplőjénél.

Nem állítom, hogy minden kockáját egyforma izgatottsággal olvastam volna, de a nagyképpel elégedett vagyok. Mégpedig azért, mert R bevallottan nem olvas, vagy csak olyan könyveket, amiken kellő mennyiséget lehet rettegni két nap alatt úgy falta be, mint egy igazi könyvmoly. Másfelől az előbb említett most lett 16 (tegnapelőtt meg még 3, ki érti ezt?!) és amellett, hogy kamasz (tehát "fiziológiásan lusta" by Vekerdy) pályát kéne választania. Viszont ő is azon többséget gyarapítja, akik nem találták rá öt évesen elhivatottságukra.  Nem gondolom, hogy ettől a könyvtől bárki rátalálna hivatására, azt viszont igen, hogy egészen más perspektívába helyezi a szürke hétköznapok alázatos, de makacs küzdelmét a célért, a komoly betegségek nélkül felnövő kamaszok számára a magától értetődő egészséget. Egyáltalán a saját és a mellettük élő többiek létezését. 

 

 

*Amennyiben hétköznapinak lenni azt jelenti hogy nem jár artistaképzőbe az ember. Mindenesetre az előzményekben elvált szülők gyerekeitől kezdve, árvaházban, tanyán, vagy kiemelkedően jómódú körülmények között nevelkedő srácokkal találkozunk.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr312650345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.