Játszva minden könnyebb

Hintafa

Lakner Artúr: Az édes mostoha

2017. augusztus 10. - palinta77

img_5767.jpg

Nemrég elmeséltem, hogy melyik az a könyv, amivel olvasóvá vált a nagyobbik fiam. Arról a bejegyzésről pedig eszembe jutott, hogy melyik az a könyv, amivel annak idején én váltam olvasóvá. Annak okán, hogy nemrég új köntösben megjelent az Édes mostoha.

img_5764.jpg

A 70-es évek végének és a 80-as évek elejének nagy sztárja volt, a legtöbb gyerekszoba könyvespolcán ott lapult  a kisautók, vagy a játékbabák mellett. Legelső emlékem a könyvről az, hogy anyukámmal hetekig jártuk a könyvesboltokat, mert a második újranyomást is elkapkodták. Nem is nagyon értettem, hogy miért koptatjuk ennyit a lábunkat, pont amikor a közeli játszótér új hintákat kapott, de látva anyu elszántságát rám is átragadt a csodavárás. Azt hiszem ez volt az első alkalom (de biztosan nem az utolsó), hogy találkoztam a lelkesedéssel ami egy könyvet körülvehet, úgyhogy talán nem tévedek nagyot ha azt mondom ekkor fertőződtem meg egy életre.  Persze néhány évtizeddel később picit hezitáltam, hogy mennyire fiús olvasmány, tetszik-e majd az én legózós gyerekeimnek, de Horváth Ildi illusztrációi meghozták a kedvem a nosztalgiázáshoz. Ráadásul a belső képek jó érzékkel fekete-fehérek.

img_5779.jpg

 

Avítt, vagy örökzöld?

Csak homályos emlékeket őriztem a szövegről, de a történet felütése már olyan érdekes volt, hogy hirtelen senkinek nem jutott eszébe panaszkodni a rózsaszín borító miatt. Helyette tágra nyílt szemekkel és fülekkel hallgatták az elárvult kislány, Erzsike kalandjait  Boldog Otthonban, ahol önmagára és egy igazi szerethető anyukára lel.

Felnőttként újraolvasni egy gyerekkori kedvencet nem kevés veszélyt rejt magában. Mások az elvárásaink, nézőpontjaink. Lakner bácsi története a két világháború között, a 30-as évek elején keletkezett, nagyon más milliőben élő közönség számára, mint amiben a mi gyerekkorunk telt. A 2000-es években született gyerekek számára pedig egészen idegen lehet(ne). És mégsem az.

img_5775.jpg

Talán abban rejlik a titka, hogy Lakner Artúr, aki nem kisebb dolgot mondhat magáénak mint, hogy elsőként "csinált" gyerekek számára, gyerekekkel (ez sem volt tipikus akkoriban) színházat, színdarabjainál elsősorban arra ügyelt, hogy azok a kisebbek számára nyújtsanak szórakozást. Ugyanakkor szolgáljanak megfelelő tanulsággal, amiből okulhat az ifjúság. Innen nézve könnyen megérthető, hogy a felnőttek számára egy-egy karakter esetében miért (túl)hangsúlyosak bizonyos jellemvonások. Akár a házvetezőnő kapzsi rosszindulata, vagy Safranek jellemgyenge életvitele és mérhetetlen hiszékenysége, szembeállítva az iskola igazgatónőjének szinte már aggályos becsületességével. Különösen az Édesapa viselkedése bosszantó (bár anno fel sem tűnt), aki annyira átadja magát saját fájdalmának, hogy ideje sem marad foglalkozni a lányával. De talán akkoriban ez a távolságtartás volt az általános. 

img_5770.jpg

A sors szívfacsaró fintora, hogy a könyv megjelenését követően pár év múlva kitört a második világháború, Lakner bácsit pedig utoljára Kecskeméten látják 1944-ben, amint a sínek mellett játszik a vagonokba beszálló gyerekek számára. Micsoda önazonosság szükséges ahhoz, hogy  egy ilyen pokolian nehéz pillanatban is képes legyen a gyerekeket szórakoztatni?! Kár, hogy őt már nem kérdezheti meg erről senki.

 

Aki a főzeléket szereti, színész lesz belőle?

Lakner bácsi színháza komoly intézmény lehetett akkoriban -annak ellenére, hogy soha nem volt állandó helye. Olyan nevezetes színészek is játszottak, mint az akkor már befutott Jávor Pál. Sőt, a jövő reménységei is elkezdhették a darabokban bontogatni szárnyaikat, mint például anyukám két kedvence Ruttkai Éva és Zsolnai Hédi. Az Indexen találtam egy cikket fényképekkel és érdekes adalékokkal a színházról és a felvételi procedúráról. Valamiért a főzelékevés is bekerült a megválaszolandó kérdések közé. A pontos összefüggésre nem sikerült rájönnöm, de a zöldségek jók, ez biztos.

fortepan_116421.jpg

A kép forrása: Fortepan

Érdekes adalék és jó ha tudjátok, hogy a nyolcvanas években megjelent "felújított" változathoz képest most végre az eredeti szöveget olvashatjuk. Kíváncsiságból összehasonlítottam az én gyerekkori példányommal és kiderült, hogy Erzsike apukája bizony kastélytulajdonos, egy igazi méltóságos báró úr, aki még a 80-as években enyhülőben lévő rendszer idején sem volt kívánatos a könyv lapjain. Ezenkívül  még sok egyéb apró, stilisztikai változásra került sor, de azt már meghagyom nektek felfedezni.

img_5763.jpg

 

Ami viszont nem változott az Frici és a huncut Boldog Otthon lakóinak humora. Emlékszem kislányként könnyesre nevettem magam a szóviccein, a félreértéseken alapuló komikus helyzeteken. Szerencsére ez ennyi év után sem változott. Szelíd humora ugyanúgy megnevetette a fiúkat, ahogy engem régen. P persze már idejekorán megsejtette Mária néni nagy titkát, de Lakner bácsi színházának, szövegeinek valószínűleg ez volt a másik titka: a gyerekek biztonságban érezhették magukat, miközben nevetőizmaik aktívan dolgoztak. Tudták, hogy a jó kétségtelenül győzedelmeskedik a gonosz rosszakarat fölött. Remélem ezt az optimizmust viszik magukkal az én fiaim is a történetből. A hasbeszéléssel mindenesetre már próbálkoznak. 

img_5772.jpg

 

 

 

 

Mindenesetre a történelmi háttérbe helyezve a könyvet, az első világháború utáni a recesszió éveit követően nyilván komoly igény volt arra, hogy a jövő nemzedékei olyan kultúrális élményekben részesüljenek, amik nem csak iránymutatóak, de szórakoztatóak is. 

A bejegyzés trackback címe:

http://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr4512589717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.