Mi köze lehet egy dinoszaurusznak a karácsonyhoz? Hogy kiderítsük, teljes gőzzel belevetettük magunkat Christmasaurus történetébe.
Jövőre már nem is kell Mikulás-süteménnyel vacakolnunk: ugyanis a répát szereti. Tom Fletcher ez a kedvesen excentrikus író, zenész, vlogger karácsony-fantáziájának köszönhetően izgalmas tényekkel gazdagodtunk. Az ajándékokat nem a manók készítik (ugyanis mindössze három ujjuk van), hanem a világ legelső karácsonyfáján növő varázsbabokból bújnak ki. A babok további sorsa viszont már nagyon is a manókon múlik. És van még tovább is. A Mikulás segítői csak és kizárólag rímekben hajlandóak beszélni (mulasztás esetén rosszalló tekinteteket von magára az elkövető). Gondolhatjátok milyen humorosan körülményes így minden társalgás.
Trundli Vilit is nagyon szórakoztatta ez a sok vicces furcsaság, amiről a karácsonymániás apukája mesél. És talán hiszi is, meg nem is, míg egy véletlennek köszönhetően meg nem pillantja a szobájából kiosonó bizonyosságot: Chirstmasaurus-t. Persze hatalmas felfordulás kerekedik, amikor a mit sem sejtő Mikulás a házuknál hagyja potyautasát.
A dínómániás Vili pedig magánkívül van az örömtől, hogy a Mikulástól egy igazi dínót kapott. Valamit azonban nem vett számításba. A vadász csendben osonó, kitartóan figyelő árnyát, aki gonosz tervet dédelget: Christmasaurus trófeáját szeretné megszerezni. És az igazán fergetegesen izgalmas kalandok ezután kezdődnek csak.
Ami ezt a történetet kiemeli többi kalandregény sorából az maga a főhős. Fletcher egészen a hetedik fejezetig nem árulja el, hogy Vili kerekesszékben ül. Ezzel a gesztussal a mellékes körülmények közé delegálva a főhőse állapotát. Mert Vili amúgy hős a javából: önzetlen, bátor és végtelenül jószívű -függetlenül a lábától. Kvalitásairól mi sem árulkodik jobban, mint Christmasaurus-szal kötött barátságuk. A szerző ügyesen váltogatja a Mikulás északi-sarki Hótanyája és Viliék városa között a jeleneteket, hogy kettejük párhuzamos magányát csak az nem veszi észre, aki egy kis időre belefeledkezik Shane Davries kedvesen humoros illusztrációiba.
A szerző odafigyelt arra is, hogy karakterei még a kisebbek számára is félreérthetetlenek legyenek. Aki jó az tényleg jó, aki pedig nem, hát az bizony csak a saját elhatározásából megváltozhat. Önálló olvasásra is jó szívvel ajánlom, mert a háromszázsok oldalon bravúrosan vezet át a szerző. A nyelvezete (a fordítás Dudik Annamária Éva remek munkája) könnyen érthető, lendületes és szórakoztató. Talán a pár felnőtteknek szóló kiszólás (parkolóőrök a rosszak listáján) gyerekként kevésbé viccesek, de azért ezek is megmosolyogtatóak. A rímben társalgó manók pedig -ha valaki nyitott az ilyesmire- inspirálóak. (A könyv végén van is néhány ehhez kapcsolódó játék.)
A sok cifra kaland közepette Fletcher nem akar sokat markolni, de mégis megfogja a lényeget: vedd észre. Ne csak nézd, de lásd meg, ismerd meg azt is, ami mellett naponta elmész, hátha kiderül, hogy többre bukkansz, mint gondolnád. Mindezekhez bónuszt is kapunk: a didaktikával szerencsénkre nem bajlódik a szerző.
Már vágytam egy hosszabb lélegzetvételű igazi családi karácsonyi olvasmányra, ami mellé a sűrű decemberi programjaink közepette is örömmel odagyűlünk és versenyt izgulhatunk kedvenceinkért.
