Arra gondoltam, hogy míg tűkön ülve várjuk, az óriások megérkeztét a Mesélő Erdőbe (már tényleg csak pár nap), belesünk Tony Wolf egy másik, új megjelenésű könyvébe, a Nagyi meséibe.

A hangulatos, kisebbeknek szóló meséket két nagymama meséli két tucatnyi unokáiknak. Az első részben mackó nagyi barátairól, akikkel a világ körüli utazásai során ismerkedett meg. A második fejezet történeteit már nyuszi nagyitól hallgatjuk, a Zöldalmafa-tanyán megesett kisebb-nagyobb kalandokról. A nyúlfarknyinál négy tyúklépéssel hosszabb mesékben csodálatos módon minden unoka magára ismer. A hencegő, lódítós, telhetetlen, a félénk, a szeleburdi, a torkos, fecsegő, a kíváncsi. 

Ebben a huszonnégy tanulságos történetben, aminek segítségével a kicsik talán tükörképükre lelnek (az enyémeknek többször is sikerült, igaz főként egymásnak köszönhetően). Bájos ahogy a félszegeket, a legkisebbeket bátorítják a mesék, míg a huncutok viccesen, -de sosem bántón- pórul járnak. Mindkét rész az unokákat bemutató kis tablókkal kezdődik, ahol a delikvensekkel találkozunk. Mi ezeket csak utólag, a mesék után nézegettük meg. Helyes játék volt kitalálni, hogy melyik történethez tartoznak a bocsok és a nyuszkók. 

A nagyalakú (a Dzsungel könyve méretével megegyező) oldalak sűrűn illusztráltak, Tony Wolftól megszokott élénk színekkel és barátságos, biztonságot ígérő rajzokkal tarkítottak, amik köré jó odatelepedni és bogarászni őket. A betűk mérete miatt akár gyakorlattal rendelkezők is olvasgathatják az egyszerű, átlátható alapszituációval indító, az érdeklődést fenntartó, kedves és bájos hangulatú történeteket. A fordítás ezúttal is Todero Anna munkája, köszönet érte!

Míg T kisebb volt, sokszor voltam gondban, ha új olvasmányt kerestem. Ne legyen se túl hosszú, se súlytalanul rövid. Az állatmesés tematika mint mindig, most is jó ötlet, mert a kicsiket  is leköti a rajzok böngészése, míg figyelmesen hallgatják  a mesés kalandokat.