Sam McBratney, Zille kiadónál megjelent könyvét már az első olvasásnál szívünkbe zártuk: Találd ki mennyire szeretlek.
Akkor kezdtem megsejteni, hogy két gyerekem között mennyire tapintható a különbség, amikor T rendszeresen, a világ legédesebb módján és az elképzelhető leglehetetlenebb időpontokban megvallotta szeretetét. Volt, hogy éjjel 2-kor riadt fel, talán fel sem ébredt igazán, de valamiért úgy érezte, hogy bele kell mondani a sötétbe, hogy “szeretlek anyuci”. Én meg olvadtam és próbáltam úgy összepuszilni, hogy még véletlenül se ébredjen fel. P viszont decensen tartózkodik érzelmei megvallásától. Bár kétségem sincs a szeretete felől, de ő az a típus, aki inkább hallani szereti, mint mondani. Persze mára ő is megtalálja a módját, hogy elsuttogjon egy-egy szót a szüleinek, ezek ugyanolyan értékes kincseink, mint T váratlan kitörései.
Azt hiszem megegyezhetünk abban, hogy ezek a mondatok kárpótolnak és töltenek fel szülőségünk elmúlt és eljövendő dicstelen napjaiért.
A szeretet látható, tapintható mértékegységekben való meghatározása a ‘kukucsosholvagyok’ időszak után az egyik legédesebb játék szülő és gyermeke között. Ezt az ártatlan, végtelenül bájos pillanatot örökíti meg könyvében McBratney. A fordítás Komjáthy Katalin munkája. A Kis Mezei Nyúl próbálja minél kifejezőbben elmondani, hogy mennyire szereti Nagy Mezei Nyulat. Vegyetek egy lélegzetvételnyi szünetet és még ne olvadozzatok idejekorán, mert a szünetben elárulom azt is, hogy a történetben egyetlen utalás sincs arra nézve, hogy a vallomástévő fiúcska, lányka, ahogy az sem derül ki, hogy anyával, apával, vagy nagyival játszódik a kitalálósdi. Megnyerő figyelmesség!
Na, de vissza a mezőre. Szóval Kis Mezei Nyuszi igyekszik egyre nagyobb méretekre bukkanni, amire a Nagy hasonló stílusban válaszol. A játék végigkíséri az egész napot, míg végre eljön az este és akkor nyuszkó megpillantja a HOLDAT. És a többinek meg járjatok utána Ti.
Anita Jeram igazán szép visszafogott pasztellben álmodta meg a nyuszik miliőjét. A kedves, barátságos világ megnyugtató, mint egy szülői ölelés. Arra is ügyeltek, hogy a belső előlap a tisztás felett elnyúló békés, bárányfelhős kék égre emlékeztet. Nagyon tetszik, amikor egy könyv mondanivalója ennyire összecseng a látványvilágával, igazán stílusosra sikerült. Nem csoda, hogy 1994-es megjelenése óta sikere töretlen a világon mindenhol.
McBratney könyve hihetetlenül édes, tele van bűbájjal, pont ahogy elképzeled. Elindul a történet egy egészen kicsi, a saját kartávolság rövid, átfogható szögéből, majd nő, növekszik, míg végül elérhetetlen messzeségbe jut. Olvasóként és/vagy hallgatóként fel sem merül, hogy a könyvet becsukva ne játsszuk el a saját verziónkat. Így rakódnak rá történetekre személyes emlékeink. Szülőként megélni ezt a fajta szeretetet, tényleg hasonló érzés, mintha a testedből kilépne a szíved -akár darabokban is- és Föld körüli pályára állna. Főleg, ha több gyerek osztozik a szülői szívkamrákon.
