Játszva minden könnyebb

Hintafa

Varga Bálint: Váltságdíj nélkül

2015. július 03. - palinta77

Új hobbim lett: R-nek keresek könyveket, amiket -persze csak az iskolai kötelezők abszolválása után- olvashat. Köszönhetően az eddig megtaláltaknak, kezd már ráérezni arra, hogy az olvasás tulajdonképpen egy jó dolog. Legfőképpen akkor, ha olyan könyveket kap a kezébe, amik élvezetesek is.

f56a5301.jpg

Mivel már nagyjából ismerem az ízlését, ez a folyamat a gyakorlatban úgy néz ki, hogy először elolvasom a könyvet, aztán odaadom R-nek, miközben buzgón reményekedem, hogy neki is fog legalább annyira tetszeni, mint nekem. Ez további lendülettel látja el a következő könyv elolvasásához. Á először szemöldökhuzogatással próbálta jelezni, hogy talán nem kellene még egy feladatot a nyakamba vennem. Az igazság azonban az, hogy kifejezetten örömömet lelem ezekben a könyvekben, mert a YA (fiatal felnőttek) irodalom kezd olyan színes, élvezetes és igényes lenni, hogy egy felnőttet is leköt. Igen, irodalom a legjobb értelemben. Jól megírt, jól szerkesztett, izgalmas, érdekes és elgondolkodtató történeteket dolgoznak fel, amiken nemcsak egy kamasz pörgetheti az agyát. 

Varga Bálint Váltságdíj nélkül c. regénye kapcsán tutira megyek. Ha ez nem tetszik neki, akkor semmi. Olyan izgalmas, hogy letenni alig bírtam. A könyv szerzője egyébként számos krimi fordítója, szerkesztője, sőt magánnyomozói tapasztalatai is vannak, így aztán jól ráérzett a dolog lényegére. Ma reggel, fogmosás közben fejeztem be, és ha nem kellett volna mindenféle elromlott mosógépekkel molyolnom, időnként pelenkát cserélnem, eperlekvárt főznöm és egyéb ehhez hasonló bohóságokkal töltenem az időt, akkor szerintem együltő helyemben elolvasom. Nemcsak azért, mert nagyon érdekes a témaválasztása, de nagyon jól megírt, arányos (mindenből pont annyi van, amennyi kell, hogy fenntartsa az izgalmat és az érdeklődést), feszes tempójú, jó nyelvezetű könyv. Anyuknak és apuknak is, persze csak ha már sikerült kiszedni a 16+-osok kezei közül.  

A regényben négy gimnazista Doma, Max, Zoli és Zsófi egy buli után együtt ébrednek fel egy sötét pincében. Fogalmuk sincs hol vannak, hogy kerültek oda, kik vitték őket oda, vagy miért. Legkevésbé pedig arról, hogy miként fognak onnan kikerülni, ami aztán valahogy mégiscsak sikerül. Az izgalmak java pedig csak ezután kezdődik. Menekülnek, próbálnak túlélni, kinyomozni az okokat és indítékokat. Eközben csak egymásra számíthatnak, a felnőttekre - akik ilyen-olyan módokon magukra hagyták őket fizikai és/vagy lelki értelemben is - már nem. Doma az utolsó jelenetben így foglalja össze a felnőttekről összeszedett élettapasztalatukat: "Szilka pontosan azt tette, amit eddig mindenki. Amihez monstanra már teljesen hozzászoktak. Amit el is fogadtak. Szilka nem vette őket komolyan. ... azt hitte, hogy hülyék, csak azért, mert még nem vehetnek alkoholt meg cigerettát, és nem vezethetnek kocsit, nem szavazhatnak és nem hazudozhatnak büntetlenül."

Végül persze megoldódik az elsőre elég kilátástalannak tűnő helyzet, sikerül kibogozni a szálakat és ezek a nagyon önálló fiatal felnőttek kezükbe veszik az irányítást. A felnőttek bambaságát kihasználva a tettek mezejére lépnek és jöhet a naplemente.

A regény a Kolibri Kiadó -nagyon izgalmas és találó- MAGASFESZÜLTSÉG! címet viselő sorozatának részeként jelent meg, amelyben kényes, vagy felkavaró témájú történetekkel szembesülhet a kedves olvasó. A sorozat eddig megjelent köteteit böngészve úgy látom a Kolibrinél kifejezetten komolyan veszik ezt a korosztályt, amire már nagy szükség volt. De nemcsak a fiataloknak, hanem a szüleiknek is. Annyira ideje volt, hogy legyenek ilyen elgondolkodtató témájú könyvek ennek a korosztálynak, amikről nemcsak lehet, de kell is beszélni. Mert emlékeim szerint kamasznak egészen rémes volt lenni. Kamasz gyerek(?) szülőjének (bár egyelőre ezt ugye csak másodkézből tudhatom) szintén elég sok körültekintést igénylő, minimum embertpróbáló elfoglaltság. 

Ez a történet túl azon, hogy izgalmas,  jó emlékezet-frissítő nekünk fölnőtteknek (sic!) is, hogy beszélgessünk velük, vagy  időnként csak (meg)hallgassuk őket. Egy picit átérezve az ő helyzetüket, mert azért valljuk be, hogy sokszor a kamaszok -amúgy természetes- elszakadási, függetlenedési törekvései közepette elfelejtjük, hogy egyrészt teljesen elszakadni sosem fognak, másrészt ez nem teljes leválást, hírzárlatot jelent. Ha még egy felnőtt is sokszor nyög anyuért, akkor miért kellene egy majdnem felnőttnek - legyen az bármilyen tüskés is ebben az időszakban  -teljes elhagyatottságban léteznie.

Ez most tényleg totálisan nyálas lesz, de Á szerint vagány már úgysem leszek soha (jókor mondja), úgyhogy simán lehetek kicsit szentimentális. Íme hát. Mindegy, hogy már 16+ és a legtöbb dologban  önálló, sok másban meg elviselhetetlenül idegesítő. Szükségük van még időnként egy kis szülői megerősítésre, vagy akármire. Tényleg olyannak akarjuk, hogy lássanak minket, akik csak összekuszálni bírják a dolgokat, de leülni a gyerekeinkkel és megbeszélni, tisztázni vagy éppen a véleményüket kikérni már nem? Én emlékszem, hogy milyen hálás voltam az Anyukámnak, hogy akár mosogatás, vagy panírozás közben meghallgatta a sirámaimat. Sokszor nem is kellett semmit mondania. Talán nem is hagytam rá lehetőséget, mert a monológ végeztével visszavonultam az elefántcsontornyomba. Ettől függetlenül jó volt, hogy kibeszélhettem valakinek, akiről tudtam, hogy az én oldalamon áll. Ennyi elég is volt.

Szülőként nekem is az egyik legnagyobb törekvésem -már azon kívül, hogy minden végtagjukat egyben, a helyükön tartsam- egy olyan kapocs kialakítása a felnőtt és a gyerekbanda között, ahol azt érzik, fordulhatnak hozzánk a bajukkal, nincsenek egyedül a gondjaikkal. Mindig lesz két fül, ami meghallgatja őket. Tíz év múlva, amikor a mi háztartásunkban is lesz fiatal felnőtt Varga Bálint regényét mindenesetre P kezébe nyomom majd. Nemcsak nagyon tartalmas szórakoztatás, de jó alap arra, hogy akár egy félbeszakadt beszélgetést újraindítsunk, elgondolkodjunk, újratervezzünk.

A végére hagytam azt, ami a leginkább megfogott a könyvben, és amiért már veszem is elő a sorozat újabb részét (A Hold legsötétebb oldalát). Legyen bármennyire is magasfeszültségű a történet, illetve ezt a korosztályt érintő legtöbb kérdés, de mégiscsak azt a pozitív üzenetet kell hordozza, hogy nincsenek egyedül, meg lehet oldani még az időnként megoldhatatlannak tűnő ügyeket is. Hol egymás segítségére támaszkodva, hol pedig saját erőből. Ja, és akadnak lépten-nyomon felnőttek, akikre igenis lehet számítani.

Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr127572078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.