Játszva minden könnyebb

Hintafa

Margit Auer: Mágikus állatok iskolája

2015. július 28. - palinta77

 f56a5415.jpg

A Tesslof Babilon kiadónál megjelent hat részes sorozat első része ez a nagyon izgalmas című könyv, mely Margit Auer fejéből pattant ki. Igazából már az állatos-klinkertéglás borítót megpillantva tudtam, hogy ezt el fogjuk olvasni! Nem csalódtam. A történetet, az illusztrációkat a borítótól kezdve a belső lapokon lévő rajzokon át, nagyon-nagyon könnyű szeretni.

 

Persze elsődleges motivációm az volt, hogy az őszi iskolakedéshez kedvet csináljak, kicsit magamnak is. Maradéktalanul sikerült, addig pedig a plüssök és egyéb figurák között felkutatjuk, hogy melyik a legmágikusabb. Még emlékszem a saját fehér kismackómra, amit időnként becsempésztem az iskolatáskámba, hogy elkísérjen a nehezebb napokon, vagy amikor szerettem volna valamit otthonról magamnál tudni. Szegény egyszer egy kellemetlen szendvics-baleset áldozata lett, de végül a gondos ápolásnak köszönhetően ismét makulátlan lett a bundája. 

A Winterstein iskolában idén ősszel is látszólag ugyanúgy kezdődik a tanév, mint mindig. Aztán megérkezik az új osztályfönők, akinek nem csak a frizurája és a lábujjkörmei rendhagyóak. Ida személyében új diákkal  gyarapodik az osztály, akinek a beilleszkedés minden nyűgét tűrnie kell. Ám a kellemetlen kezdet után történik valami, ami legalább annyira izgalmas, mint amennyire hihetetlen. A városban boltot nyit a mágikus állatok kereskedése, ami annyira varázslatos és titkos, hogy bejutni sem lehet. Állathoz jutni is csak az tud, akit kiválasztottak rá.

f56a5417.jpg

Bizony, nemcsak Idának vannak gondjai, hanem mindjárt itt van például Benni az osztály lassú csigája. Béna ruhákban jár, a házi feladatot is ő másolja le utolsóként, a futásban is hátul kullog, és úgy általában mindenben. Még reménye sincs, hogy olyan menő legyen, mint Johnny, az osztály jóképű vagánya, akire nemcsak a lányok figyelnek fel, hanem  az igazgató is. Persze eltérő motivációtól fűtve. De vajon mi zajlik Johnnyban? Az első kötetben főként Ida és Benni életét és ügyes-bajos gondjait ismerhetjük meg, azonban az írónő azt ígérte, hogy hamarosan újabb és újabb kisállatok népesítik majd be az osztályt. 

f56a5419.jpg

De ott még nem tartunk. Egyelőre feszült várakozás és találgatás veszi kezdetét. Egészen addig, míg egy szép napon belép az osztályba egy fura kalapos szerzet, a mágikus állatkereskedés beszerzője-tulajdonosa, aki a gyerekeknek életre szóló barátot kínál. Az állatok nemcsak állati cukik és kedvesek, de beszélni is tudnak, sőt, ami még jobb: hallgatni is!!! Olyan igazi, egész életre szóló legjobb barátok, akik segítenek, ha baj van, tanáccsal, támogatással, jó szóval. Szerintem ezzel sok gyerek álmát, titkos vágyát kimaxolja a történet. Aztán persze lesznek galibák, és irtó büdös is. A végén pedig három kisállat talál rá boldog gazdájára. 

 +1: A fentieken túl gazdagodtunk egy nagyon fontos tudással: kiderült, honnan kapta az -amúgy testét tekintve olajzöld-   fekete mamba a nevét.

f56a5420.jpg

Nina Dulleck kedves és bájos rajzaiban gyönyörködhetünk olvasás közben és még utána is. A fordító ugyanaz a Nádori Lídia, akinek Torzonborzot köszönhetjük, és aki ezért a munkájáért elnyerte az év fordítója díjat. Nem véletlenül. Ebben a történetben is annyira jól ráérzett arra a szívet melengető harmóniára, ami a rajzokból, és persze a történetből árad. Munkájának köszönehetően  a magyar olvasóközönség is megmerítkezhetik  benne. Kezdő olvasóknak, lányoknak és fiúknak is egészen biztosan remek szórakozást nyújt a regény, akár a nyár utolsó napjaira, kedvcsinálónak az iskolaév előtt. Hátha idén történik valami igazán mágikus, ha más nem, rákap a gyerek az olvasásra. Mi biztosan elolvassuk a második részt is. 

 A Babilon Kiadó kínálatát elnézve örömmel látom, hogy immár velük is számolni kell, ha gyerekkönyvet keresek. Eddig én csak a Logico és a készségfejlesztő füzeteket (egérovi, csillagszem), illetve az ismeretterjesztő könyvek et (Mi Micsoda) ismertem. Most viszont egymást követik a jobbnál-jobb könyvek: ők adják ki a Cidrimókus könyveket, de indítottak egy Szeretek Olvasni! címet viselő sorozatot is.

 

Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr717611804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rövid G. atya 2015.07.28. 14:44:11

Az ismertetőt olvasva egy HP utánérzés, amolyan "majd én megmutatom JKR-nak" jellegű könyv lehet.

palinta77 · hintafa.blog.hu 2015.08.05. 05:04:20

@Rövid G. atya: Először is elnézést a megkésett válaszért, kissé nagy volt errefelé a sürgés-forgás.

Nekem olvasás közben nem ugrott be Harry Potter, pedig olvastam az összeset, bár az írónőnek tesz egy kiszólást. A kisfiamnak pedig nem is juthatott eszébe, mert még nem is ismeri. Ugyanakkor azt gondolom, hogy mindkettőnek megvan a helye a polcon.

A mágikus állatok világa egy nagyon nyugis -főleg a Harry Potter regényekhez képest- szerethető, vad izgalmaktól mentes, amit az ember szívesen ad gyereknek első olvasásra. Utána persze következhet pár év múlva Harry Potter. Nyilván a megjelölt korosztály itt arra vonatkozik, amikor már egyedül is tud és olvas is a gyerek, de kicsiknek, akár 6 éves kortól is érdekes lehet. A korai olvasók pedig már hamarabb is elolvashatják és a visszajelzések alapján rettentően élvezik.