Játszva minden könnyebb

Hintafa

Diafilm a régi-új kedvenc

2015. szeptember 13. - palinta77

Nyáron kicsit minden más. Azonban vannak dolgok, amikhez többé-kevésbé ragaszkodom. Ilyen az esti lefekvés időpontja. Persze gyakran van nyavalygás, mert az óriásiakat ásító gyerek is kiszúrja, hogy már majdnem 9 óra, de még nincs sötét, tehát a móka még folytatódhat. Az iskola kezdetével persze a lefekvés időpontja még inkább fájó ponttá vált. Nekem viszont van egy régi-új trükköm: nyitottam egy AUTÓSMOZIT. A dolog lényege, hogy ebbe a moziba csak fürdés után, köntösben/pizsamában és csillogóan tiszta fogsorral lehet belépni.

A másik különlegessége, hogy a vetített filmek DIAFILMek.

A kép címe: késik a vetítés, hívom a vezetőséget!

f56a6005.jpg

Talán (remélem) sokan vannak, akik még emlékeznek gyerekkorukból erre a szórakozásra, a nyiszorgós hangot kiadó diavetítőre és a szoba sötétjében a falon feltűnő gyönyörű képekre. Imádtam a meséket és a hangulatot, amit magukkal hoztak. Már azt is, ahogy a szülők idegeskedve próbáltak megfelelő falfelületet teremteni lepedőkből meg miegymásból, ami rendszerint -a nézőközönség legnagyobb derülése közepette- leomlott. Mire kiderült, hogy melyik oldalával kell befűzni a filmet, az öcsémmel már sikongatva fészkelődtünk és egyszerűen kibirhatatlanul hosszúnak tűnt az idő, amíg a filmtekercs megfegyelmezése tartott. Amikor megjelentek a film első kockái a falon, egy csapásra mély csend lett és onnantól kezdve tátott szájjal bámultunk. Varázslatos volt, és a mai napig az. Csak most már én tekerem a nyiszorgó masinát, (ami csodák csodájára kibírt harmincsok évet), és én fűzöm be időnként fordítva a filmszalagot.

Szinte hihetetlen, hogy a moziba járó gyerekem számára ugyanolyan lebilincselő élmény, mint annak idején nekünk. Pont úgy ugrál és izgul kezdés előtt, mint mi, ugyanazzal az áhitatos figyelemmel kíséri végig a falon vonuló képeket, ahogy tettem ezt annak idején én. A végén természetesen ő is így elégedetlenkedik: "Ne mááááár, vége?? De miért? Vetítsünk mééég! Lééééécciii!"

Persze senki ne higgye, hogy a diafilm retró műfaj, él és virul. Lehet új és jóféle diavetítő kapni, bár ez már nyilván nem fog olyan szépen nyiszorogni, mint a miénk. Az viszont mindenképpen a javára írandó, hogy nem is melegszik fel, sőt ha jól értem a gyerekek akár önállóan is használhatják. Azt  persze nem tudom, hogy ebből a buliból miért akarna egy felnőtt kimaradni, de legalább a gyerek is kipróbálhatja a mozigépészek munkáját. A legjobb hír pedig az, hogy minden évben egyre több és újabb kortárs mese jelenik meg, aki pedig nosztalgiázni szeretne, az megtalálhatja gyerekkorunk népszerű meséit. Van böngészhető katalógus, amiben nemcsak számtalan klasszikus és új feldolgozású mese közül lehet választani, de még korosztályok szerint is csoportosították a filmeket. Két pötty - 2 éves kortól, négy petty -4 éves kortól, hat petty -6 éves kortól.

Mivel autósmoziról van szó, nélkülözhetetlenek a megfelelő járművek, melyeket kartondobozból készítettünk el, mindenkinek a saját igénye szerint. Ezért aztán jól megfér egymás mellett a traktor és az űrhajó, ahonnan a félhomályban izgatottan lehet lesni a mozivásznat. 



Az e heti műsoron pedig egy régebbi klasszikust és három új kedvencet láthatott a kedves, és nagyon tiszta közönség. 

Csodaautó (3 éves kortól)

csodaauto.jpg

Írta: Fülöp István, rajzolta: Németh István. Réges-régi kedvencem ez a mese, amit gyerekkori diavetítőnk is  rendkívül szerethetett, nyilván ezért falta fel annak idején. Akkoriban sokat szomorkodtam hiánya miatt, ámde nagy-nagy örömömre most újra rátaláltam, úgyhogy az univerzum harmóniája ezáltal kicsit helyrebillent. Eleve mindent imádtam, ami utazós, kalandos, felfedezős. Nincsenek ezzel máshogy a gyerekeim sem. A történetben két barát Peti és Zsolt kerekedik fel a csodálatos piros kocsiján, hogy a föld körül -és egy kicsit azon kívül is- izgalmas utazást tegyenek. Mindezt rímbe szedve. Eljutnak a dzsungelbe, ahol huncut majmok bitangolják el csodajárgányt, oroszlán kergeti őket Afrikában, sőt még egy jegesmedvét is helyrepakolnak. Ez a "holnap is levetítjük, ugye?" -filmjeink egyike.

Lukács, a hős lovag

lukacs_a_hos_lovag.jpg

P aktuális kedvence. A főhős kisfiú korának megfelelően borzasztóan szereti a lovagokat, a lovagos történeteket, ámde ő maga (szintén korának megfelelően) nem sajátította el a lovagi élet fortélyait. Például nem nagyon van ínyére a szófogadás. Aztán egyik éjjel, lámpaoltás után történik valami egészen váratlan. Megjelenik az ablakában egy apród, hogy véghezvigye a küldetését: Lukácsból lovagot kell faragnia. Elindulnak hát, hogy próbák egész sorát teljesítsék, és bebizonyítsák, hogy rendelkeznek a lovagok összes erényével. Küzdenek bátran, nemes szívvel, ahogy kell, de nagy kihívásokkal szembesülnek. Vajon sikerül valaha teljesíteniük? Az utazást együtt izguljuk végig hegyen-völgyön át, miközben bőszen drukkolunk, hogy bátorságuk és kitartásuk a legvégéig megmaradjon. Arról nincsenek tapasztalataim, hogy mennyivel nő meg ettől a családon belüli egy főre jutó szófogadás, de az izgalmas történet és a szépséges színes képek -Benedek Virág munkái- nagyon izgalmas kalandokra repítenek el.

A szépséges királykisasszony (4 éves kortól)

a_szepseges_kiralykisasszony.jpg

Esze Dóra királylányos meséjét Radnóti Blanka gyönyörű grafikái keltik életre, nemcsak lányoknak. A történetben egy gazdag, szépséges, de hisztis és meglehetősen elkényeztetett királykisasszony kap leckét egy jóképű, és ami ennél jóval fontosabb, jófej királyfitól. De senki ne gondolja, hogy csak azért, mert ez a királylány a Tejszínhab Tavon csónakázik, egy óriási palotában él, és olyan szépséges, hogy a szívét minden alattvaló a palota küszöbére helyezi, időnként ne rejtőzne bármelyik hétköznapi kislányban. Nem is hívhatják őt másképp, mint...... Nagyon kedves és bájos történet a szeretetről, elfogadásról.

Raptormese (2 éves kortól)

raptormese.jpg

Azt hiszem azokat a meséket -ebben az esetben diafilmeket- tudom a legjobban felolvasni, amik engem is megérintenek.  A Raptormese egyértelműen ilyen volt, bár nem hét raptorom van, csak kettő, de mélyen átérzem a Raptorszülők helyzetét, hiszen Várszegi Adél tökéletesen fején találta a szöget meséjében. A dinók meg úgyis mindig a tuti befutók között vannak, tehát ez a film telitalálat volt a vicces szöveggel és az izgalmas képekkel.

Sajnos a raptorszülők rémesen elfáradtak a hét kis csintalan raptorgyerek nevelgetésében, mert bizony ezeknek a kis haszontalanoknak mindig egyszerre van legalább hétféle kívánságuk. Mondom, hogy ismerős! Pihenésre lenne szükségük. De sajnos a fenti okokból kifolyólag nincs aki vállalná a gyerekek felügyeletét. Mi lesz most, nem tudja szegény anyu és apu kipihenni magát? A segítség váratlan helyről érkezik. Mostmár csak izgulni kell, hogy a pihenés végeztével vajon mi várja a szülőket otthon. A megoldás frappáns, bár a valóságban nem tudom mi módon kivitelezhető, de a versek viccesek és jópofák, a rajzok meg szemet gyönyörködtetőek. Utóbbiak Máray Mariann tehetségét dicsérik.  

Az esti vetítéssel egy új, meglepően izgalmas korszak indult a mesézésben. Így aztán még nagyobb az öröm, hogy a diafilmek lelkes szeretetében velük osztozhatom. Annyival meghittebb, mint a tévében látott mese, ha meg már úgyis megfürödtek és fogat mostak, a vetítés végeztével előkerülnek a mesekönyvek, és vár az ágy.

Szeptember 22-én lesz Budapesten a Barabás Villában a legújabb diafilmek bemutatója. Vajon egy tízes skálán mennyire gondatlan szülő az, aki tesióra helyett inkább idevinné a gyermekét? A kérdés költői, mi biztosan nem fogunk lógni.

 

Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról sem.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr667677876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.