Játszva minden könnyebb

Hintafa

Bruno Bettelheim: Az elég jó szülő

2015. október 06. - palinta77

 

f56a6327.jpg

Ha csak egy gyermeknevelési könyvet olvasol el, ez legyen az. Komolyan. Minden benne van amit tudni kell, vagy érdemes. Egyszerre megnyugtató és felszabadító.

Attól tartok, hogy manapság, az iMindenség korában, amikor minden létező okossággal körbevesszük magunkat, felhőkben tároljuk a családi fotókat, és a nagyi tuti receptjeit is csak legörgetjük, hajlamosak vagyunk beleesni abba a hibába, hogy a gyereknevelés is megoldható -ha nem is gyorsan-, de kívülről, egy készen kapott módszerrel. 

Bruno Bettelheim könyvének már a címe is kellően elgondolkodtató. Miért csak elég jó? Miért nem mindjárt tökéletes? De miért is kellene tökéletesnek lennie bárkinek? A gyerek sem az, és mi sem. Sőt, nem is leszünk. Bocs.

Sosem fogunk tökéletes harmóniában élni, hangos szavak, összeveszések nélkül. De kell-e? Egy jó kapcsolat, egy jól működő család nem arról ismerszik meg, hogy minden tagja angyali békében él egymás mellett. Inkább onnan tudjuk, hogy biztos család áll a hátunk mögött, ahogyan baj idején segítség érkezik, vagy az összezörrenések után beköszönt a békülés. Tudom, mert mindkettőt kipróbáltam. Egyébként is, a tökéletesség olyan teher (illuzió), ami bárkiből előhozza a merevséget. Ez pedig egy olyan műfajban, ami többnyire az intuícióra és a kreativitásra épít, nem túl szerencsés.

Mitől lesz valaki elég jó szülő? Bettelheim megfogalmazása szerint ha az általunk elkövetett nevelési hibáinkat bőségesen ellensúlyozzák azok a helyzetek, amelyekben helyesen cselekszünk. Ennek elérése meglepően egyszerű: forduljunk empátiával gyermekeink felé, szem előtt tartva, hogy a gyerek tettei mögött csupa jó szándék húzódik meg. A bajok forrása rendszerint az ismeretek, a tudás hiánya. Ahhoz, hogy elég jó szülők lehessünk nem szükséges semmilyen forradalmian új trükköt tanulnunk. Csak meg kell próbálnunk gyerekeink tettei, viselkedése mögé látni, miközben emlékeztetjük magunkat, hogy ők is szeretnek minket, ahogyan mi is őket. Így könnyebben megesik a szívünk ügyetlenkedéseiken még akkor is, ha első haragunkban azt feltételezzük, hogy azért kanalazta ki a virágföldet 5 perccel az indulás előtt, mert így áll rajtunk bosszút az ebadta, amiért autóba kell ülnie. Holott gondolhatnánk arra, hogy előző nap együtt néztük a markoló munkáját, amit most gyermekünk is próbál imitálni. Talán azért önti az almalevet a padlóra a kis zsivány, mert minket akar idegesíteni? Esetleg csak arról van szó, hogy az adott pillanatban nem tudja máshogy elmondani milyen cefetül fáradt és mennyire nem bír már a lábán állni. Nagyjából egy hónapja próbálom ezen a szemüvegen keresztül szemlélődni. A hatása tapintható. 

Bettelheim könyve -melyet a Park Kiadó jelentetett meg újra, nagyon szép külsővel-  üdítő változatosság a sok kész megoldást nyújtó tanácsadó könyv mellett. Elsősorban azért, mert nem univerzális tanácsokkal, azonnali megoldásokkal szolgál. Ehelyett hagyja, hogy mi dolgozzuk ki saját megoldásainkat, amitől szülőkként magabiztosak és elégedettek leszünk. Ehhez szolgál útmutatással abban az időnként útvesztőnek tűnő labirintusban, amibe a gyerekneveléssel lépünk. De tényleg olyan szövevényesen furfangos a gyerekek lélektana? Vagy csak mi gondolkodjuk már megint túl, a megszámlálhatatlan információnk, és ismeretünk birtokában?

Azért volt óriási megkönnyebbülés Bettelheim művét forgatni, mert nemcsak nagyon érthetően és élvezetesen ír (Rakovszky Zsuzsa fordító munkáját dicséri a magyar változat), de sorra veszi a gyermeknevelés összes lényeges "ügyének" lélektani hátterét, azokat a mozgató erőket, amik egy-egy korszakot irányítanak. Mesél a játék fontosságáról, a büntetésről, és a fegyelmezés leggyümölcsözőbb módjáról, a család szerkezetéről, a serdülőkor mibenlétéről, az ünnepek jelentőségéről. Bettelheim minden mondata mögött az a végtelen szeretet és empátia húzódik meg, amire minket is buzdít. S ha valóban így tekintünk egy-egy problémára, akkor talán sikerül elérni, hogy tünetként tekintsünk a hisztikre, a dührohamokra, vagy a szemtelenségre, nem ellenünk irányuló támadásként, amire azonnal ellentámadásba lendülünk.

Érdekes epizódnak voltam nemrégiben fültanúja. Két nagyi beszélgetett a homokozó mellett, miközben T-vel egy feneketlen lyukat ástunk. A párbeszéd lényegében arról szólt, hogy bezzeg az ő idejükben mennyivel másabbak voltak a szülők. Ellenben manapság. Mindent túlokoskodnak, a gyerekek pedig elszemtelenednek, neveletlenek. És ez így ment percekig. Először arra gondoltam, hogy megemlítem nekik a tényt, hogy a mostani szülőket az ő generációjuk nevelte, de aztán arra jutottam, hogy valahol igazuk lehet. Bettelheim úgy fogalmazza ezt meg, hogy régen a naiv szülők, akiknek nem álltak tucatjával a tanácsadó könyvek a polcaikon, egy alapos hiszti után, vagy ha ellenséges hangot ütött meg nem gondolták, hogy a gyerekük őket utasítja el. Urambocsá' így próbálja kifejezésre juttatni, hogy nem szereti őket. Úgy vélték ez a fejlődés, az önállóságra való törekvés, vagy a saját ügyetlenségük felett érzett bosszúság tünete. A modern szülő azonban azonnal kétségbe esik, és azon tipródik, hogy hol rontotta vajon el. Ezen persze sokat lendít a környezet is, akik azonnal felelősért kiáltanak, akik nyilván nem lehetnek mások mint a szülők maguk.

Én azt mondom ne járjunk túl a saját eszünkön, nincs a modern szülőkkel semmi gond, talán csak kissé elveszettek lettünk abban az információ-tengerben, amit a nevelési szakkönyvek zúdítanak ránk. S míg a naiv szülők, ha akartak volna sem igazán tudtak máshogy cselekedni, hiszen egy csomó mindenről nem is volt, nem lehetett tudomásuk, nekünk van választásunk. Modern szülőkként meg kell tanulnunk bízni magunkban, újra emlékezetünkbe kell idézni, vagy napi mantránkká tenni: szeretjük a gyerekeinket, a legjobbat akarjuk nekik, és a gyerekeink is szeretnek minket. Úgyhogy nincs  semmi baj, ha csak az nem, hogy az információk özönében elfelejtkeztünk a legfontosabbról: nem kell tökéletesnek lennünk. Ha elég jó szülők vagyunk, és szeretjük a gyerekeinket az is elég.

Az én vállaimról óriási terhet vett le Bettelheim írása. Azzal, hogy más perspektívából szemlélem a fiúk viselkedését, valahogy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb lett a családi élet. Nincs egymás hibáztatása, tünetek vannak, és problémák, amiket együtt oldunk meg, mert igenis elég jók vagyunk.

Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr547892370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dieter1 2015.10.08. 00:50:22

"...elfelejtkeztünk a legfontosabbról: nem kell tökéletesnek lennünk."

Az ismertetés alapján tényleg ez lehet az a könyv, amit kezdő szülőknek el kell olvasniuk. Mi már talán elkéstünk vele, de szerencsére a mi időnkben is volt már valami hasonló:
Libby Purves: Hogyan NE legyünk tökéletes anyák? - vagy a másik hasonló könyve, a Hogyan NE legyünk tökéletes család?

Az effajta könyvek rengeteget segítenek akkor, amikor még a csapból (no jó, inkább az internetcsatlakozásunkból) is az folyik, hogy bezzeg mások gyereke szuper, mindenki más tudja a tutit. Igaz, ez a mindenttudás leginkább az egykésekre érvényes, akiknek még nincs összehasonlítási alapjuk. Szerintük ugyanis minden gyerek egyforma (aminek persze inkább az ellenkezője az igaz), és ami az ő gyerekénél bevált, azt bárki más is utánuk tudná csinálni, ha egy kicsit összekapná magát. Ez a hozzáállás aztán a második megszületése után szerencsére kezd megváltozni ;-)

palinta77 · hintafa.blog.hu 2015.10.08. 04:40:33

@dieter1: Kedves Dieter1!

Először is, üdv újra itt!

Kezdő szülőként örültem volna, ha a kezembe kerül ez a könyv, de úgy érzem még mindig tudok tőle tanulni. Néha nem árt az emlékezetünkbe idézni, hogy nézzünk a dolgok mögé, és picit kutassuk egy cselekedet okait. És nem csak a gyereknevelésben. :)

Sajnos a tökéletesség egy olyan csapda, amibe könnyű beleesni, de nehéz kikászálódni belőle, még akkor is, ha tudatosan nem akarunk tökéletesek lenni. A legrosszabb az, amikor a gyerek is érzi, hogy nem tökéletes a szülei számára.

Ilyen egykés családokat én is ismerek. :D :D

Lulma 2015.10.09. 10:49:24

Szia! Olvasgatom egy ideje a blogodat, nagyon tetszik, számomra ezek kellemes témák. Örülök, hogy írtál erről a könyvről, valóban hasznos és érdemes forgatni. Kisgyermeknevelőként én még Kádár Annamária Mesepszichológia 2. - Útravaló kényes nevelési helyzetekhez c. könyvét szoktam ajánlani kollégáknak, szülőknek :)

palinta77 · hintafa.blog.hu 2015.10.12. 06:49:29

@Lulma: Szia! Köszönöm, hogy írtál, és a véleményedet is! Én pedig a Te blogodat szoktam átlapozni, és nagyon jó könyvekről írsz. Az olvasandóim listája kétségbeejtően megnőtt! :D
Az általad írt könyvet nem, csak az első részét olvastam. Az nekem picit csalódás volt. Főleg amiatt, mert az elején nagyon sablonos dolgokról írt, és gyakran volt olyan érzésem, mintha összeollózott lenne a szöveg, ami sajnálatos, mert az érzelmi intelligencia fontos kérdés.
Nem ismered véltelenül Gőbel Orsolya Varázsjátékok c. sorozatát? Mi itthon játszottuk a nagyobbal, de kíváncsi vagyok, hogy csoportos légkörben milyen hatása van. Ezek többnyire relaxációs, vagy éppen felfrissítő légzéstechnikák, képzeletbeli mozgásos játékok.
Köszönöm még egyszer! Legyen nagyon szép heted!

Lulma 2015.10.31. 21:11:58

@palinta77: Köszönöm szépen, örülök, hogy olvasol :) A Meseterápia 1. részét én sem olvastam, csak belelapoztam... kevésbé találtam hasznosnak, viszont ez a 2. rész konkrét nevelési helyzeteket dolgoz fel. Hogy összeollózott-e... hát azt mondom, jól összefoglalja a témákat amikről ír, de persze már sokan foglalkoztak gyereknevelési témákkal, nem könnyű újat mutatni. A Varázsjátékokat sajnos nem ismerem, de ha jól értelmezem, illetve ahogy elképzelem, ez nagyobbaknak szól, én jelenleg 2-3 évesekkel dolgozom és őket nem igazán hozzuk csoportos, irányított játékhelyzetbe. :)