Játszva minden könnyebb

Hintafa

Timo Parvela: Miú és Vau

2015. október 15. - palinta77

f56a5385.jpgKedvelem a finneket. Büszke vagyok rá, hogy szívós munka árán megtanultam finnül -nullától négyig számolni. Azért az már valami, nem? Szóval a finnek vitathatatlanul klasszak, azért is, mert rendkívül hatékony az oktatásuk, gyakorlatilag megszűntették az analfabétizmust, nagyon sokan zenélnek az iskolai oktatásnak köszönhetően, óriási a tanárok presztizse, a gyerekek szeretnek iskolába járni. Ráadásul náluk él a Mikulás és Timo Parvela is. Mi beleszerettünk Miú macska és Vau kutya történetébe.

Tegnap este, miután sikeresen abszolváltuk a napot, fürdés és fogmosás után P olyan fájdalommal teli hangon kiáltott fel, ahogy csak egy majdnem hat és háromnegyed tud, ha valami súlyos baj éri. Mondjuk vége a világnak: "Jaj neeeeeee, anyu, odanézz!" Gondoltam eltört, letört, kiszakad, eltépődött, beesett, elveszett, megsemmisült. Egy minimum közepes méretű katasztrófa-elhárításra készen érkeztem a tetthelyre. P mélységes kétségbeeséssel mutatta  mesekönyvünket, amiből már csak alig húsz oldal maradt hátra. Bizony, végére értünk Miú és Vau első kötetének. Csak azzal tudtam csillapítani mélységes szomorúságát, hogy biztosítottam még van két kötet (sőt, hamarosan jön a harmadik!!), tele történetekkel. Ennek meglett a hatása, felvidult az ábrázata, majd nagy komolyan rám nézett -tényleg mindent bevetett- és közölte: "Bármit megteszek, hogy elolvassuk őket!" Biztos voltam benne. Majd egy gondolattal később: "Bármit, csak ne házimunka legyen. .... Inkább építek neked egy házimunkázó robotot. Jó lesz?" Amikor kicsivel később tényleg elolvastuk az utolsó betűig, csillogó szemmel kérte, hogy: "Kezdjük előlről!"

f56a5387.jpg

Miú és Vau a domb tetején együtt éldegélnek egy világkoskékre festett házban. Miú egy szeretnivaló álmodozó, rendkívül magabiztos, mélyérzésű, ugyanakkor kissé önző, lusta, szeszélyes, könnyen megsértődő, időnként hisztis macska, akinek a fejéből a legellenállhatatlanabb ötletek pattannak ki. Vau pedig egy munkamániás ezermester, báránytürelmmel, erős önkontrollal, végtelen kitartással és empátiával rendelkező kutya.  Imádnivaló mindkettő. Egymás ellentétei és kiegészítői. A legjobb barátok. Egymás ellentétei és kiegészítői. Szeretik és idegesítik egymást, néha összevesznek és jó sokáig nem szólnak egymáshoz, máskor meg tűzön-vízen keresztül támogatják egymást. 

Csupa hétköznapi dolgot művelnek: csalódnak, játszanak, énekelnek, elmélkednek, kirándulnak, paradicsomcsatát vívnak, megpróbálnak elbiciklizni a Holdra. Mégis Timo Parvela úgy tud mesélni ezekről a csip-csup ügyekről, hogy  a legjelentéktelenebb epizód is vicces és mélyen tanulságos. A gyerekek számára is érhető, gördülékeny a nyelvezete, frappánsak a történetek és a párbeszédek. A fejezetek viszonylag rövidek így már a kisebb óvodások is élvezettel hallgatják. Mondja ezt a tapasztalat.

f56a5389.jpg

És miért szeretem őket ennyire? Mert ők mi vagyunk. Történeteikben a mi (és a Ti) háztartásunk hangjai csendülnek fel. A félreértésekkel, összezörrenésekkel tarkított hétköznapjaink, amikor felpaprikázott hangulatban megsértődünk egy rosszul, vagy rosszkor kicsúszott mondaton, amit máskor észre sem vennénk. Meg persze azokat a páratlan félreértéseket sem felejthetjük, amikor mi azt hittük, hogy ő tudja, amiről mi bizonyosak voltunk, hogy nyilvánvaló kell legyen számára. Vagy amikor éppen egymásnak vetett háttal, karöltve küzdünk, véd és dacszövetséget kötve minden és mindenki ellen, aki apró várunk falait ostromolja. No meg persze itt  vannak még a vidám, könnyed napok, amikor könnyesre röhögjük magunkat egy olyan poénon, amit csak mi értünk, senki más. És végül, de nem utolsó sorban, amikor olyat tesz, amiről sosem hittük, hogy megteszi a kedvünkért, de közben mégis sikerült. Mindezt úgy, hogy számára gyakorlatilag ez egyet jelent a saját árnyéka átlépésével. Na de a kedvünkért azért mégis valahogy összejött. Csak azért, hogy kiderüljön, mégis csak így illik össze a kis családi puzzle. Akkor is, ha megeszed az utolsót a legpirosabb almát, amit tízóraira tettem félre. 

f56a5394.jpg

Alant látható a(z egyik) kedvenc képem. Mintha magunkat látnám. Ahogy Vau kinéz a napszemüveg felett, mintha csak Á-t látnám, amikor komoly kényszer hatására leül egy társasjáték mellé, annak biztos tudatában, hogy viszonzásként betolhatnak a fiúkkal egy nagy tál barátfülét. Azt hiszem, a hatás kedvéért beszerzek egy ilyen szemüveget. És igen, néha kifejezetten úgy érzem magam, ahogy Miú fest a képen. Pazar a mi kis háztartásunk.

f56a5393.jpg

Miú és Vau történetei a Kolibri Kiadónál jelentek meg, a kötet fordításban Kovács Ottilia remekelt. 

P kedvence a paradicsomcsatás rész volt, persze a csata miatt. Én is szerettem, egyrészt mert jól rímelt a nemrég befejezett Varázspálca szakszervizre, ahol -nem véletlenül- a kitörő vulkán eléggé bevésődött. A legjobban mégis az tetszett, ahogyan kacag a gyerekem egy-egy fejezet közben, miközben én is alig bírom tovább olvasni, annyira ráz a röhögés, bár néha csak az önirónia okán. De most őszintén nem jobb, ha egy problémát megpróbálunk kicsit kívülről, esetleg a fonákjáról nézni, hogy mulathassunk ahogy ráismerünk botlásainkra, bénázásainkra?!

f56a5391.jpg

 

Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról sem.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr127550392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.