Amikor végérvényesen kinőttük a  Vidám matematika feladatait, nekiláttam új matekos játékok, könyvek keresésének. Mert legyen bárhogy, tanulni akkor a legkönnyebb és legjobb, ha játszva tesszük. 

Ennek eredményeképpen bukkantam rá Laura Overdeck alvós matek (bedtimemath.org) oldalára. Az ötlet pofon egyszerű: egy érdekes téma kapcsán, mint például a kutyák, vagy a tárcsás telefon feltesznek három eltérő nehézségű kérdést. Ezek megválaszolásához nincs szükség másra, mint aprók esetében a számok ismeretére 10-ig, kicsiknél az összeadásra és kivonásra, nagyobbaknál az összes alapműveletre, illetve tisztában kell lenniük az idővel. Így akár egészen kicsi óvodások is együtt játszhatnak a nagytesóval. Sőt, ha megoldják a feladatot, ott van a bónuszkérdés is, na ez már ici-picit nehezebb, de nem számottevően.

Amit kapunk a Mesés számoktól: öröm, vidámság, sikerélmény és a tudat, hogy a matek vicces és humoros (is tud lenni). Mert lássuk be, igenis vonzó feladat kiszámolni a Föld és a Hold távolságát - elefántban. Vagy utánajárni, hogy mennyivel gyorsabban érnénk a suliba, ha rakéta gördeszkán zötyögnénk. Talán hiábavaló haszontalanságnak tűnik, de sokszor nincs a játéknak látható haszna. Van, hogy pusztán önmagáért a játékért játszunk. Hányszor látunk gyerekeket akik ugrálnak, pusztán az ugrálás öröméért, futkorásznak körbe-körbe látszólag minden tervszerűség nélkül. És rendben is van így. Mert a játék jó, akkor is ha ránézésre nincs se értelme, se célja. Mégis a hatás, amit maga után hagy maradandó. Mi történik vajon akkor, ha a játékba bevonjuk a matekot is? Egy fórumon olvastam egy tanár történetét: QR -kódokba elrejtett néhány másodfokú egyenletet. Kiderült a nebulók kétszer annyi példát oldottak meg, amikor a kódból kellett előbányászniuk, mint akkor, amikor csak egy papíroson kapták kézhez. 

A boldogságom akkor lett teljes, amikor megláttam, hogy a Móra kiadó megjelenteti a könysorozat első részét magyarul is, Mesés számok -számos mesék címmel. A fordító Seres Iván. A könyv öt fejezetre oszlik, és 38 elmés feladványt tartalmaz. Az első "Robban az étel" c. részben étellel kapcsolatos fondorlatos és vicces kérdéseknek járunk a végére. Ezt követik a "Vad kedvencek", majd a "Különleges járművek", a fantáziadús "Hát ezt nem próbáljuk ki otthon" fejezet és végül a mindenféle különleges foglalkozást (például a lego-tervezőt) bemutató rész.  

Bár a könyv alcíme esti elfoglaltságra utal, mi simán szoktunk matekozni reggeli közben, délután, vagy amikor jól esik. Hiszen ez a lényege, hogy megtapasztaljuk a matek kellemes, érdekes, nevettető oldalát. A picit bonyolultabb kérdéseket, pedig együtt oldjuk meg, hiszen egyrészt vicces kibogozni, másrészt hasznos ha a gyerek is látja, hogyan gondolkodunk, vagy adott esetben hogyan látunk neki egy probléma megoldásának akár rajzok, vagy további kérdések segítségével. A feladványok nehézségéről még csak annyit, hogy a nagyobbakban szánt feladványokat már egy másodikos, vagy egy ügyesebb elsős is simán meg tudja oldani.

A feladványokat olvashatjuk sorban, vagy kedvünk szerint ugrálhatunk össze-vissza (mi így csináljuk) az egyes fejezetek között. Minden kérdés megoldását megtaláljuk az oldal alján, a könyv hátuljában pedig a szükséges számolásokat is átnézhetjük. Az illusztrációk viccesek és vagányok (Jim Paillot keze munkáját dicsérik), azt az üzenetet hordozzák, hogy maga a téma is ilyen. 

Azon túl, hogy remekül lehet gyakorolni, van egy másik óriási előnye is a könyvnek. Kiragadja a gyerekeket a megszokott kontextusból, és a tudásukat végre-valahára alkalmazniuk kell. R-nél, és sok más szülő elbeszélése alapján más gyerekeknél is nagyon gyakran előfordul, hogy bemagol valamit, visszamakogja feleléskor/dolgozat idején, amire megkapja a megérdemelt érdemjegyét. Aztán amikor egy recept dkg-ban adja meg a mennyiséget, a mi mérlegünk meg grammban mér, akkor jön a lisztes kézzel vakaródzás.

A kritika természetesen nem a tanárokat/tanítókat illeti, hiszen nagyon sok lelkiismeretes tanító/tanár van, akik az ellehetetlenült körülmények ellenére még úsznak szembe az árral. Ugyanakkor szülőként úgy gondolom felelősségem van abban, hogy visszacsempésszek némi játékosságot a komoly, és sokszor merev iskolai követelményekbe. Elsősorban azért, hogy az a gyerek ne utálja már meg a tanulást, mert a tanulás nem ér véget az iskolák kijárásával.

Mára kiderült - csak ezt talán kevéssé kap hangsúlyt - , hogy az a világ végérvényesen elmúlt, amelyben  22 éves koromra kitanultam az okleveles szemöldökbodorító mesterséget, majd mint (vélhetőleg) kíváló bodorító 75 évesen nyugdíjba mentem. A kortársaimon látom (és igen, így tizensok év távlatából már ilyeneket is meg tudok állapítani), hogy elmúlt az ugyanazon munkával töltött dolgos évek megszokottsága. Vannak, akik négyszer, ötször is átképzik, újratervezik saját magukat, a munkájukat, megélhetésüket. Kanyargós utakat járunk be, időnként zsákutcákba, padlóra kerülünk, máskor útelágazásokhoz érünk, de menni kell. Ezt persze ijesztő és megdöbbentő leírni, de akkor is így van. Ahhoz, hogy alkalmazkodni tudjunk a változásokhoz kell, hogy a gyerekeink képesek legyenek és szeressenek tanulni, új területeket felfedezni, kipróbálni.

 De visszatérve a bejegyzés eredeti témájához, a Mesés számok - számos mesék lényege és alapja az öröm, hogy kedvünket leljük benne. Így akár megoldhatunk egyszerre egy, vagy több feladványt is. P általában szeret akár kettőt, hármat is megoldani. Legutóbb pedig már továbbgondolta az egyik feladványt, sőt már ő is legyártotta saját "matekkitalálósdiját". Hiszen melyik gyerek ne játszana szívesen? Így még matekot is.

Játsszatok jót, és ne higgyetek senkinek, aki azt akarja elhitetni veletek, hogy a matek unalmas! 

Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról sem.