Játszva minden könnyebb

Hintafa

Makedo

2016. március 13. - palinta77

Tudjátok hogy mondják ausztrálul, hogy kreatív építőjáték? MAKEDO!!!

Pár évvel ezelőtt P-nél is elkezdődött a "bunker-korszak". Eleinte párnákból, takarókból, mozdítható bútorokból építet(et)t traktorokat, várakat, autókat, repülőket, bunkert, barlangot. A játék végeztével ezek mind bontásra kerültek, pedig sokszor olyan jó lett volna ha megmaradnak, és másnap ott folytatódhat a játék, ahol előző nap abbamaradt. Ekkor jött az ötlet, hogy építsünk dobozból, mert azt tartósabb és végtelent álmodhatunk belőle. Akkoriban a nagyszülők foglalkozásának köszönhetően amúgyis sok volt ezekből karnyújtásnyira. Lett megint gyönyörű traktorunk, tűzoltóautónk, kerti kisházunk, várunk. Ezek külön előnye volt, hogy a házból kikerülhettek a kertbe. Vitathatatlan hátrányuk pedig az összeillesztéshez használt (bár a szúrós részeket ragasztószalaggal leragasztott) drótok, jancsiszögek és ragasztópisztolyok, amiket gyerek kezébe semmiképpen sem adnék. 

A MAKEDO egy ausztál ipari tervező által megálmodott építőjáték. Nagyon szeretem, hogy nyílt végű építőjátékról van szó. Túlzottan ritka, hogy különösebb szabáyok és megkötések nélkül alkothatnak a gyerekek. Elég csak egy dobozt lerakni eléjük és megmutatni, hogy kell összeilleszteni a szögeket és a zsanérokat. Elképesztően jó ötletekkel jönnek elő. Amennyire én látom, nagyon jót tesznek az ilyen építkezések: gyorsan ügyesednek, okosodnak és magabiztosabbak lesznek. Gyakorlatilag határt csak a rendelkezésre álló építőanyagok szabnak. 

Kedvenc társalgásom:

– Vegyél nekem olyan ötemeletes parkolóházat, amit XZY-nak van!
– Nem veszek.
– De vegyél, nagyon jó! Mindig rendben lennének az autóim!
– ...........
– Lééééééééccccciiiiiiiii. Olyan jóóóóó lenneeeee! Iszonyúan szeretném. Könyörgöm!!
– ...........
– Jó!!!! Ha nem veszel, akkor....... építek magamnak.
– :D

 

A MAKEDO az a gyerek kreativitásának szabadjára engedése, amikor a záporoznak a jobbnál jobb ötletek, az ötletelés, a felhőtlen játék, az izgalom lázrózsái az arcokon, a megvalósult álom, az alkotás öröme, a játszunk még, az a büszkeség, hogy meg tudom csinálni. 

Az élményeken túl pedig jöjjön, hogy miből lehet dolgozni, ha felpattintunk egy MAKEDOt. Minden dobozban van egy kétoldalú műanyag fűrész, és fúró, amivel könnyen lehet a szögek számára lyukakat fúrni és a megfelelő méretűre leszabni a lapokat.

És akkor a lényeg: a szögek és rögzítő korongjaik. Összeillesztésük nagyon könnyű, erősen tartják magukat a helyükön, és ha arról van szó szét is lehet őket szedni, tehát nemcsak az építési alapanyag (dobozok) újrahasznosítottak, de a szögek is. A nagy meglepetést a zsanérok okozták, amiket az elején - nagy izgalmamban- nem is vettem észre. Nemcsak ajtókhoz, ablakokhoz ideálisak, de egy általunk kiválasztott pozícióban lezárhatóak, így rögzítésre is pazarok. 

Ezek segítségével a gyerekek azt építenek kartondobozokból, műanyag tányérokból, textilekből, és egyáltalán bármilyen újrahasznosítható anyagból, amit csak akarnak. Legyen az építmény bármilyen kicsi, vagy grandiózus. 

A folyamatos újraépítések során tanultunk apró trükköket. Például hamar kiderült, hogy ha szűk helyeket, például a képen látható bástyát hozunk létre, praktikusabb ha a szögek kifelé néznek. Ugyan rugalmas a végük, de kényelmesebb úgy őrködni, ha nem kell kiálló akadályokra is odafigyelni.  Érdemes sokféle méretű és fajtájú dobozt, szövetet, bármit, ami alkalmas lehet összegyűjteni, mert a kis építészek merészebbeket tudnak álmodni, mint gondolnánk. Dehát így van ez jól.

Bónusz-tipp: születésnapi zsúron, a cukorsokkos buliközönségbe a legjobb bedobni egy marék MAKEDO-t meg pár kartondobozt. Frenetikus siker, mosolygó szülők, koncentrált gyermeki energiák. Mindig bejön.

 

Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról sem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr168445638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.