Játszva minden könnyebb

Hintafa

Szivárványos ablakadísz

2016. március 27. - palinta77

f56a8761uj.jpg

A pinteresten botlottam ezekbe a gyönyörű csillagokba. Elképesztően könnyű őket elkészíteni, az eredmény pedig mesés. 

Már attól jobb a kedvem, ha reggel rájuk pillantok, egyszerűen vonzzák a tekintetet. A vidám színeik pedig még akkor is jó kedvet árasztanak, ha éppen nem süt a nap. Mosolyfakasztóan szépek, már ezért is érdemes őket becsempészni az ablakba. 

Hozzávalók:

  • transzparens papír 
  • ragasztó, olló
  • opcionális: fogpiszkáló

f56a8757uj.jpg

Megjegyzés: mint kiderült transzparens papírból kétféle létezik. A vékonyabb, ún. transzparens zsírpapírral könnyebb a gyerekeknek dolgozniuk, mert kevésbé merev. Bár ott, ahol én vásároltam nem volt túl nagy a színválaszték, így a mi csillagjaink vegyesen tartalmaznak hagyományos és transzparens zsírpapírt is. 

Elkészíteni így kell:

  1. A könnyebbség kedvéért egy kockás füzetbe rajzoltam egy 8cm x 8cm-es négyzetet, ez lett a sablonunk. Úgy tapasztaltam, hogy a 7 éves fiamnak ennél kisebb négyzettel dolgoznia nehezebb volt, de ez teljesen egyénfüggő.
  2. Miután körberajzoltuk és kivágtuk a transzparens papírokból a 8 db négyzetet kezdődhetett a hajtogatás.
  3. Először félbehajtottuk, és kaptunk egy háromszöget.f56a8763uj.jpg
  4.  Majd kisimítottuk és a belső vonalhoz igazodva behajtottuk a négyzet két oldalát, hogy egy rombuszformát kapjunk.
     
  5. Jöhet a ragasztás! A rombuszaink aljára pár tűhegynyi ragasztópöttyöt tettünk. Amikor megszáradtak, összeállítottuk a csillagot.f56a8769uj.jpg
  6. A képen látható módon, mindegyik csillag külső részére tettünk néhány csepp ragasztót. Több nem kell, mert a túl sok ragasztó csúnyán elbánik a vékony papírral.
    Az utolsó csillagot a képen látható módon beillesztettük az első és a hetedik közé. Majd a tetejére (ami a 7. sötétzöld csillaghoz kapcsolódik) és az aljára (ami az 1., sárga csillaggal érintkezik) is kentünk némi ragasztót. f56a8805uj.jpg
  7. Tádáááám. Ennyi! Száradás után felkerülhetnek egy darab celluxszal az ablakra. 

f56a8760uj.jpg

 

Iskolába, otthonra ideális játék: kevés hozzávaló szükséges, gyorsan és egyszerűen elkészíthető, ugyanakkor nagyon látványos az eredmény. Mi sem tudtunk leállni, csináltunk majdnem egy tucatot. Transzparens papírt minden háztartásba! :) 

Mindnyájatoknak legyen nagyon gyönyörű az ünnep!  

Az ötlet innen származik.

 Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról sem.   

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr918524558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.