Játszva minden könnyebb

Hintafa

A Hintafáról és hintázóiról

2016. június 16. - palinta77

Amikor az első fiam megszületett, az gondolkodtam mi lenne a szülői arzenál leghasznosabb szokása, amit mindenképpen szeretnék neki átadni. Valami olyasmi, amiből hosszú távon a legtöbbet profitálhat. Legyen könyvmoly! Mert az olvasás nemcsak kikapcsolódás -időnként életmentés-, utazás a képzelet szárnyán gyönyörű és izgalmas helyekre. Eszköz is, amellyel a saját lehetőségeit a lehető legjobban kiaknázhatja. Mert aki olvas és jól olvas, az gyakorlatilag bármit megtanulhat, amerre érdeklődése elviszi. Legyen az a robotika, szőlészet, falmászás, fafaragás vagy kvantumfizika.

Saját és kortársaim által bejárt utat szemlélve mostanra kiderült, hogy a tanulás évei korántsem zárultak le a diplomák átvételével. Sőt. A legtöbben ekkor kezdik felfedezni a bennük rejlő potenciátl. Az őket hajtó üzemanyagot, amiben tehetségesek, ami meghatározza az identitásukat, amitől leginkább önmaguknak (boldognak) érzik saját magukat. (Bővebben a témáról itt.) És végül, amivel a hét összes napján úgy tudnak foglalkozni, hogy hétfőn nem azt várják, mikor lesz már péntek. Persze a legtöbb ember nem egyetlen dologban kiemelkedő. Sokan sokféle tehetséggel rendelkeznek, ami közül néhány életük bizonyos szakaszában felerősödik, máskor elhalkul. Ők azok, akik pályafutásukat többször átírják, újratervezik. Ami közös, hogy legtöbbször autodidakta módon a hivatalos "iskolaidő" után, a fellelhető szakirodalomban elmélyedve szerzik meg a szükséges tudást. 

Alapesetben úgy gondolom, hogy mindez az oktatás folyamatában belül kellene megvalósuljon. A valóságban persze nem ez történik. Közös pontnak egy dolog látszik: az értő olvasás az eszköz, amivel új területeket fedezhetünk fel. 

Tehát vagyok én, két fiúcska (P hatéves, T másfél) anyukája. Szívesen látott vendégművészünk még R, a 13 éves nagylány, akinek igyekszem minél jobb barátja, drukkere, ügyintézője, vagy igény szerint pótakármilye lenni. Általában ők a blogon materializálódó “hobbijaim” szenvedő alanyai. Természetesen mindent elkövetek, hogy szívesen tegyék, mert olyan, de olyan SOK klassz környv, társas érhető el manapság. Nekünk pedig sikerült már egy csinos kis gyűjteményt összeszednünk, ami vélhetőleg a jövőben tovább fog gyarapodni.

A blog tulajdonképpen egy útinapló. Megpróbálom végigkövetni azt az utat, amit a gyerekeim olvasóvá, és társasjátékozóvá nevelése során bejárunk. 

társasozni egy földönkívüli miatt szeretek. Jó, ez így elég grandiózus, és némi magyarázatra szorul. A minap elgondolkodtam, hogy mi volt az első olyan élményem, ami megszeretette velem a társasjátékokat.  Az emlékek kútjába leásva rájöttem, hogy az első pozitív társasozós élményem E.T. -hez kapcsolódik.

Azt hiszem 6 lehettem, amikor Apa elvitt, hogy megnézzük moziban. A filmtől teljesen kitört a frász, rettenetesen megijedtem, pedig utána kaptam világító ujjú E.T. babát, meg könyvet is, hogy segítsen feldolgozni a traumát. Végül maradandó károsodást - látszólag - nem szenvedtem, de volt egy jelenet, ami bevéste magát a agyamba. A film elején Eliott bátyja és barátai ülnek az asztal körül, amin egy játék van, folyosókkal, ajtókkal és ki tudja mivel. A fiúk rettenetes izgalomban dobálják a kockát, és olyan dolgokat magyaráznak, amiket nem is igazán értettem. Szemmel láthatólag csak a testük ül ebben az univerzumban, ők maguk egy totál más világban léteznek. Akkor és ott eldöntöttem ezt én is ki akarom próbálni. És a pizzát is.

Aztán az öcsém úgy összebárányhimlőzte magát, hogy kórházba került, mindjárt két hétre bérelt magának szobát, mi pedig rendszeresen látogattuk. Arra gondoltam, hogy az unalmas kórházi létet feldobhatnánk valami szórakoztató játékkal. Ekkor kezdtem el újra alaposan körbenézni a játékboltok társas kínálatában. És volt mit látni.

Később, amikor megszületett az első fiam elkezdtem neki is játékokat nézegetni, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy őt is bevezessem a társasok világába. Végül jól meglepődtem, mert kiderült, hogy ezek a játékok nemcsak időtöltésnek nagyon jók, hanem olyan tanulási élményt, lehetőséget nyújtanak, ami jelenleg intézményes keretek között nehezen reprodukálható. Csak hogy egy példát említsek: több társasozós családban felfedeztem már, hogy a gyerekek, akik rendszeresen játszanak nagyon hamar és könnyen megtanulnak összeadni. Egyszerűen azért, mert annyit számolgatták a kockák eredményeit, hogy nem okoz gondot a fejükben összerakni.

Őszinte meggyőződésem, hogy olyan készségeket, gondolkodási folyamatokat sajátíthatnak el a játékon keresztül, amire például az iskolai tananyag jelen pillanatban nem alkalmas. Ellenben ahhoz, hogy sikeres felnőttek legyenek, és megállják a helyüket a jövő ténylegesen megjósolhatatlan világában, elengedhetetlenek.

Mert a társasok többek között fejlesztik az:

  • elemző- , és megoldókészséget
  • flexibilis gondolkodást, formafelismerést
  • deduktív készséget
  • alkalmazkodó készséget, 
  • memóriát
  • kooperációt
  • nyelvi kreativitást
  • reakciókészséget
  • logikát
  • rugalmas gondolkodást
  • számolási készséget
  • térbeli orientációt
  • empátiát
  • koncentrációt. (Bizonyára még egy csomó más dolgot is, amiről elfeledkeztem.)

Másfelől úgy gondolom, hogy ez a szocializációnak, a társas érintkezésnek egy nagyon kellemes módja. Bevallom, néha olyanokat vizionálok lelki szemeimmel, hogy a fiúk sok év múlva az emeleten tolják a társast a haverjaikkal, mialatt a konyhában készítem a bandának a pizzát. Ők meg játszanak, együtt, csapatban, egymás ellen, a maguk örömére. Ugye mennyire vonzó alternativája ez a szórakozásnak? 

Warning! Társasjáték-ellenesek: nem célom, hogy bárkit megtérítsek, vagy eltérítsek a véleményétől, de ha már van esetleg a háztartásban egy olyan gyerek, aki mégiscsak szeretne társasozni, dacára annak, hogy anya/apa -esetleg mindkettejük- meggyőződéses társasjáték-fóbiás, vannak rövid, 10-20 perc alatt lejátszható játékok. Ennyit pedig a gyerek kedvéért simán ki lehet bírni. Ugye?

 

Ami pedig a könyveket illeti: nem is tudom. Ha nincs itthon könyv, amit még nem olvastunk, az olyan, mint amikor elfogy a kenyér. Gyorsan be kell szerezni, mert kenyér nélkül nem maradhatunk. Alap, ahogy R. mondaná. Csendesen jegyzem meg: ilyen esetekben azért pánikra semmi ok, mert a polcokon vannak hatalmas kedvencek, amiket mindig jó újra elővenni. Csakhát olyan jó, ha egy új kincsre lelünk. 

Ezzel együtt sok gyerek nemhogy nem olvas, hanem egyenesen utálja a könyveket. Ami egy szomorú, de valóságos tény. A legtöbbjüknek elég vacak is a szövegértésük, pedig tényleg ez az alapja mindennek, hiszen ha egy matekpéldát rosszul olvas el, nem lehet jó a megoldása sem. Azt hiszem, hogy ezen egyfelől az iskoláknak kellene változtatni úgy, hogy nem a gyerekek számára idegen olvasmányokat tesznek kötelezővé, hanem olyan szövegeket olvastatnak, amiket szeretnek a gyerekek, hozzájuk közel álló témákról, érthető szövegekkel.

Mivel az iskolák mozgástere elég szűkös ebben az ügyben is, a szülőkre hárul a rendszer balfogásait ellensúlyozni olyan történeteket a gyerek kezébe nyomva, amik mai nyelven szólnak hozzájuk olyan témákat megpendítve, amivel azonosulni tudnak, élveznek. Ezen az úton haladva előbb-utóbb eljutnak majd Jókaihoz, Karinthy-hez, Dosztojevszkijhez, Mann-hoz, Eszterházy-hoz, Péterffy-hez, Závadához, Spiróhoz stb. 

Egy személyes tapasztalat: a nagyobbik fiam elég hamar megismerte a betüket, de eleinte nagyon nem akart olvasni. Fárasztó volt, küzdeni kellett. Volt, amikor nem is zargattam különösebben az olvasással, de az olvasókönyvet időről-időre elővettük. Persze mindig próbáltam a polcra csempészni kezdő olvasóknak szánt könyveket, de ezek közül sem tetszett neki minden. Pedig olyan címek voltak, amikről azt gondoltam, hogy egy fiúnak hívogató lesz. De nem. Aztán sok keresgélés után sikerült a könyvtáros néni segítségével két olyan könyvet is találni, ami annyira tetszett neki, hogy a napi 3 oldal helyett már négyet, majd hét oldalt olvasott. Csak rá kellett lelnem az ő kedvenc könyvére. Azóta pedig szívesen ad esélyt az új olvasmányoknak. 

Legtöbben - talán időhiány miatt is - hamar elengedik a gyerek kezét ha könyvekről van szó. Pedig nem kellene.  A legtöbb gyerek a kortárs csoportból merít inspirációt, de időnként érdemes a látókörüket tágítani, megpróbálni az ízlésüket formálni egy-egy új, ismeretlen darabbal, amit még nem olvasott a legjobb haver sem.

Mert olvasni állati menő! 

Időről-időre készítünk magunknak is játékokat. Némelyeket könyvek ihlettek, másokat pedig a puszta unalom, vagy csak simán kedvünk van vacakolni. Az otthonműhely nevű részben ezek kaptak helyet.

Az oldalon megjelenő írások nem szponzorált tartalmak, minden könyv/játék saját, vagy kölcsönzött, így a vélemény is saját. Ajánlások, ötletek. Lehet egyetérteni, vagy nem.

 

Jó szórakozást!

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr238815532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.