Játszva minden könnyebb

Hintafa

Slamászka

2018. január 24. - palinta77

img_7702.jpg

Ti kedvesek, ugye hajlandóak vagytok a szívetekbe zárni egy bogarakból, rágcsálókból és csúszómászókból álló csapatot? Higiénikusak, dobozban vannak és törődésért cserébe fontos területeket fejlesztenek. Slamászka tapasztalatom szerint olyan kártya, ami minden társasjátékos polc kötelező darabja lehet (az Outfoxed mellett).

Mostanában volt szerencsém jópár helyen társasjátékozós alkalmat tartani. Kitaláljátok, hogy melyik játékba szerettek bele azonnal kis- és nagy gyerekek, pedagógusokkal és szülőkkel karöltve? Ühüm, bizony ez a Slamászka. 

Sorszámkártyák

img_7705.jpg

A szimpátia kibontakozása a szokatlanságában érdekes feladattal indult. Szavak nélkül, az asztalon kopogtatva, majd tapsolva kell a többi játékosnak a kezünkben lévő kártyán látható állatok fajtáját és számát megadni. 

A játék menete: a doboz jobb oldalára kirakjuk az öt sorszámkártyát, amiknek a tetején a nyíl van. Ügyeljünk arra, hogy a nyílak jobbra  mutassanak. Ezek a fajkártyák mutatják meg, hogy az állatok hányadik helyet foglalják el. A képen az 1. helyen a patkány, a 2. helyen a légy, a 3.-on a csiga, majd a pók, végül az 5.-en egy ászka van.. 

img_7704.jpg

Majd a játékosok kapnak 3 darab kártyát a pakliból, ezt a pontozópaklit anélkül, hogy ránéznénk, letesszük magunk elé. A játék során ezt a kupacot fogjuk gyarapítani, vagy csökkenteni, ha esetleg hibásan kódoljuk a többiek számára az információt. 

És akkor a feladat. 1. Felhúzzuk a húzópakli legfelső lapját. Megnézzük, hogy a kártyán szereplő állat a doboztól számítva hányadik helyen van, vagyis mi a pozíciója. (Gyors közbeszúrás: máris gyakoroljuk a balról-jobbra történő olvasást/számolást! A fejlesztések egyik fontos momentuma.) Jelen esetben a a játékosnál a 3-as légykártya van, ami a doboztól számítva a 2. helyen van. Ezzel meghatároztuk, hogy hányat kell az asztalra csapnia. (Kettőt.)

Kettőt csapunk az asztalra, majd hármat tapsolunk

img_7714.jpg

2. Majd jön az állatok száma. Minden állatkártya 1-5-ig számozott. Az óvodások szüleinek örömére a kártyákon, a számnak megfelelő mennyiségű jószág szerepel. Ez pedig azt is jelent, hogy egy középsős óvodás is élvezheti a játékot, stabilizálhatja a számfogalmát, illetve összekapcsolhatja a mennyiséget a szám alakiságával. 

Amikor kiderült, hogy hány állatot látunk a kártyán, akkor jön a mutatvány.

Annyit koppantunk az asztalra ahányadik helyen van a fajkártya doboztól számítva, majd annyit tapsolunk, amennyi állatot a kártyánkon látunk. 

Egy újabb példa, de előtte ültessétek a gyereket az öletekbe és tegyetek egy próbát, hogy mennyire tetszik neki a csapkodás-tapsolás (a megfejtés a kép alatt, de szerintem magatoktól is rájöttök):

img_7716.jpg

Bizony, egyet csapunk az asztalra, majd négyet tapsolunk. 

Nagyobbak számára variálhatjuk úgy, hogy a csapkodást vegyítjük tapsolással, hogy kicsit összezavarjuk magunkat, vagy a többieket. Kisebbekkel pedig elég csak a csapkodást/tapsolást (T-vel még így játszunk) kivitelezni.

Najó, még egyet. 

img_7717.jpg

A játék akkor ér véget, amikor elfogyott a pakli és az nyer, akinek sikerült a legtöbb pontot összegyűjtenie. Vagy amikor megszán a gyerek és hajlandó elfogadni, hogy már zsibbad a kezed a sok tapsolástól.

img_7719.jpg

Summárum: a legkedvesebb családi kártyajátékunk a Slamászka. 

Klasszikus felállás: játék közben észrevétlenül fejleszti az auditív, hallási figyelmet és a koncentrációt. (Utóbbira P-nek mostanában kiemelten szüksége van.) Ezeket a területeket ilyen koncentráltan egyébként elég kevés játék tornáztatja. Úgy tornáztatja a “figyelemizmot”, hogy az fel sem tűnik. Nem fárasztó nyűg, hanem a játék bizsergető izgalma kívánja meg a koncentrációt. A legtöbb pedagógus, akikkel az utóbbi időben beszéltem a figyelemtartás és a koncentráció zavarára panaszkodott. Érdekes módon egyébként azok a gyerekek is iszonyú lelkesen csapatják Slamászkát, akik az órán alig bírnak figyelni. 

Kisebbeknél elmélyíti a számfogalmat és (iskola előtt állóknál  különösen fontos:) gyakorolhatják a balról-jobbra “olvasást”. 

img_7711.jpg
 

Flexibilis, generációs játék

Egyszerű, átlátható, adaptálható szabályoknak köszönhetően kicsikkel, nagyokkal, nagyszülőkkel is egyformán működik. Még jobb: kistestvér a nagyobbal együtt is tudnak játszani. Persze T-nek egy ideig még a könnyített módban kódoljuk az állatokat, míg a naggyal már felnőttesebben babrálunk ki egymással. Behatárolt időkerettel rendelkező napokon is elővehetjük. 

img_7709.jpg

P tanító nénijét annyira megihlette a játék, hogy a Slamászka alapötletét felhasználva, kíváló matek órai játékot talált ki a számok kódolásához. De adaptálható akár nyelvtan órára a ragozáshoz. 

 Nem is félelmetesek, ugye? :)img_7707.jpg

Külcsín/belbecs: abbahagyhatatlan, és megunhatatlan - nem érdemes kihagyni
Korhatár: 8 + (nálunk 4,5+)
Ára: cca. 2.990,- Ft

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr3513572411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.