Játszva minden könnyebb

Hintafa

Martin Baltscheit: Csak egy nap

2018. szeptember 27. - palinta77

img_2301.jpgA halálról nagyon nehéz jól beszélni egy kisgyerekkel, ezért gyorsan átadom a szót Martin Baltscheitnek, aki Csak egy nap című könyvében egy tiszavirág életű barátság mélyére ás le. Engem mélyen megérintett. (És ezt most értsétek úgy, hogy megríkatott.) 

img_2325.jpgA róka és a vaddisznó a tó partján ülnek, kempingszékük nyugalmából, krumplifánkjaik mögül bámulják a vizet. Várják, hogy újra megismétlődjön a kérészek titokzatos születése: előbukkanjanak a víz alól és kikecmeregjenek  a partra. Túl későn próbálnak meg észrevételenül lelépni: a kis kérész észreveszi őket, nincs visszaút. Kiderül, hogy pontosan olyan aranyos és pici és humoros, ahogyan attól a vaddisznó rettegett. Ebben a helyzetben vagy próbálják az igazságot elkendőzni, tompítani, vagy .... de erre már nincs idő, mert a vaddisznó zavarában összekavar mindent. 

img_2326_1.jpg

Ebből a félreértésből bontakozik ki először egy nevettető komédia, majd -ahogy a kérész is előbújik a lárvából- átalakul egy lélekmelengető üzenetté. Május virága úgy hiszi, hogy a róka élete utolsó napját éli, így mielőtt bárki kettőt pisloghatna, elhatározza, hogy segít a vörösbundásnak minden boldogságot ebbe az egy napba belegyömöszölni. Lehetséges az ilyesmi?

img_2331_1.jpg

Talán furcsának hathat egy gyerekkönyv esetében, de Baltscheit nem párnázza ki vattával és nem borítja cukormázzal a tényeket. Már a legelején elmondja, a kérész elkerülhetetlenül meg fog halni, mi pedig már ekkor tudjuk, hogy a rókával és a vaddisznóval együtt fogunk búsulni. Ennél több tényre aligha tehetünk szert a halállal kapcsolatban. 

img_2332_1.jpg

Azonban az elmúlással kapcsolatban a száraz ismereteken kívül vannak sokkal fontosabb dolgok is. A szerző egy pszichológus érzékenységével, egy komikus humorával és egy zsonglőr ügyességével vezet végig a téma által megszabott szűk ösvényén. Ehhez nem kellenek hatalmas bravúrok, elég a végig jelen időben zajló narráció, mely lehorgonyozza a történetet a mostban, ahol csak a  a pillanat számít, amit megtöltünk a örömmel. Elgondolkodtató párbeszédeit akaratlanul is elkezdjük a mese keretein kívüli világba helyezni.

img_2329.jpg

Baltscheit finom eszközeit, mondandójának mélyebb rétegeit a nagyobbak fogják igazán értékelni, de a kisebbek sem távoznak üres kézzel, hiszen annyira mulattató a vaddisznó és a róka ügyetlenkedése, hogy ebből biztosan lesz újraolvasás. A vaddisznó például minden erőfeszítésével azon van, hogy a kérészt (és önmagát) megóvja a csalódástól. A róka meg már első pillanattól a szívébe zárta új barátnőjét, természetes, hogy a tenyerén hordozza, legyen az házasság, anyaság, vagy iskola. Eközben a kicsi lény méretét meghazudtoló energiával és elszántsággal próbálja a rókát -néha akarata ellenére is- boldoggá tenni. 

img_2336_1.jpg

Ügyesen bontja ki a szerző szerethető karakterei jellemét és a köztük lévő viszonyok szálait. A vaddisznó, a maga nagydarab, kissé darabos módján, enyhe túlérzékenységével sokszor fest úgy, mint elefánt a porcelánok között. A róka személyiségében a kissé lökött hóbortosságot és némi nyegle gigerliséget is felfedezni véltem. A kérész pedig egy világító örökmozgó csoda. Egy energiabomba, aki fecseg, zizeg-mozog, kicsit hebrencs, de képtelenség nem imádni. Mindhárman igazi, sokdimenziós személyiségek.

Szereplőink halálhoz fűződő viszonyulásaik visszatükrözik, ahogy mi emberek gondolkodunk az élet végéről. Van, aki igyekszik a legtöbbet beletenni ebbe a napba, olyan is, aki tagadásba, rejtegetésbe menekül, aki az egész egyetlen napját azzal tölti, hogy vár és keserűen várja az elkerülhetetlen véget. Nehéz téma, de Baltscheit szavai sokat segítettek, hogy rávilágítsunk a lényegre. Eddig azt hiszem hiába próbáltam a fiúk számára a könyv üzenetet megfogalmazni, nem voltak elég átütőek a szavaim. Azt hiszem most végre sikerült az elmúlás tragikusságát átfordítani egy másik irányba, és talán megértették, hogy miért jó (közös) élményekkel feltölteni napjainkat. 

img_2335.jpg

A dramaturgia jól felépített. A tetőponton kipukkad az boldogság-léggömb, lehull a lepel és onnantól kezdve megváltozik a történet hangulata a mozgalmas bohóckodásból egy meghitt, mély érzelmekkel teli, megható lezárás lesz. A vége nagyon szép, megkönnyeztem.  

img_2349.jpg

Persze mondhatjátok, hogy micsoda dolog, egy ilyen cuki rózsaszín szemüveges, kis tündérbogárral így elbánni. Baltscheit a veszteség helyett ügyesen a beteljesülésre (a következő generáció) helyezte hangsúly. Nem gyógyít be minden sebet, de vigasztal és néha ez is valami. 

Az életvidám, színektől kicsattanó rajzok hajszálpontosan tükrözik a szereplők hangulatát, személyiségüket. Szinte életre kelnek, olyan kifejező gesztusokkal tudta Rauers visszaadni érzelmeiket. 

 Ezeket a sorokat gyakran fogom idézniimg_2344.jpg

Ebből a történetből mindenki azt vesz ki magának, ami jól esik. Markoljatok ki belőle magatoknak ti is valami jót és tegyétek el szűkebb időkre.  

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr6614259305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.