Játszva minden könnyebb

Hintafa

Twisty

2019. május 30. - palinta77

img_6272.jpg

Ezúttal nem kutattam egy konkrét témájú játék után, csak jó lett  volna valami újat kipróbálni. Bevallom, elég kevés Djeco társas működik nálunk jól, de a Twisty koncepciója  -és persze a látvány- megtetszett.

 

 img_6298.jpg

A játék célja, hogy a bábunkkal lólépésben haladva, a saját színsorunknak megfelelő sorrendben összegyűjtsük a tábláról a korongokat, majd elsőként elérjük a középen található négyzetet.

 img_6273.jpg

Fokozza a kihívást, hogy a papírkorongok minden játékosok elé a véletlenszerű elrendezésben kerülnek, tehát eltérő rendben kell a beszerzést intézni (ez később majd fontos lesz). Ez a balról jobbra olvasott sorozat jelöli azt, hogy melyik korongot kell először, másodszor …stb. begyűjteni. Sőt, lopni is lehet a többi játékos már megszerzett készletéből, amivel nem csak saját helyzetünkön javítunk, de természetesen az ellenfelet is lassítjuk. (Ez volt a később.)

img_6281_1.jpg

img_6301_1.jpg 

Lólépésekben gondolkodunk és próbálunk minél előbb egy olyan korongra érkezni, ami a sorozatunkban az első helyen szerepel. Hiszen a begyűjtés csak a megadott rendben történhet. A megszerzetteket a papírkorong alá helyezzük. 

img_6302_1.jpg
 

Vannak extra mozgásokat nyújtó fakorongok. Ezeket a bónuszlépéseket tetszés szerint felhasználhatjuk, vagy kihagyhatjuk. Átléphetünk, egy szomszédos mezőre átlósan, nyerhetünk még egy L-alakú lépést, vagy átdöcöghetünk egy  vízszintesen/függőlegesen szomszédos mezőre. A vajszínű rombuszok rövidítések. Segítségükkel, a tábla egy másik, rombusz mintájú korongjára ugorhatunk át. A védett mező korongnak köszönhetően a már megszerzett fakorongjainkat helyezhetjük biztonságba a lopások elől.

A védelmet szerzett korongokat a papírkorong fölé helyezzük

Egyszerűségében klassz játék a Twisty. Bár a dobozát a szükségesnél jóval (kétszer) nagyobbra tervezték, a tábla és a korongok utazásra termettek. Nagyon egyszerűek és gördülékenyek a szabályai, ezért szívesen játszik vele mindenki. A  gusztusosan szép színes korongok is azonnal felkeltik a játékos kíváncsiságát. (Fotózni is öröm volt ezt a vidám kavalkádot.) Mire két mondatban elmondom, hogy miről is szól a játék, már le is ült az aktuális érdeklődő és kezdődik az ugra-bugra. 

A lila bábú egy átlósan szomszédos mezőre léphet img_6308.jpg

Ezzel a játékával a Djeco egy picit kilépett a klasszikus gyerekjátékok világából. Nem mintha ez gond lett volna, de a Twisty legalább annyira kellemes egy felnőttnek, másik felnőttel játszva, mint a gyereknek-felnőttel. Ugyanakkor a gyerek-gyerek kombináció is teljesen jól működik. Hosszú idő után az első olyan játék a kiadótól, amiről azt érzem, hogy hosszabb távon is megállja a helyét.

Függőlegesen, vagy vízszintesen szomszédos mezőre léphet

img_6313_1.jpg 

A rövid játékmenet előnye, a gyors újrajátszhatóság. A tábla és a játékosok színsorai hamar átrendezhetőek, hogy az előző körben megszerzett tapasztalatokat felhasználják. Komoly gondolati struktúrák végigvitelére, mély tervezésre nincs szükség, de nem is vártam. Azt pedig, hogy egy-két lépéssel előre gondolkodjunk nem igazán kerül erőfeszítésbe. (Ennyi agytorna meg kötelező szerintem.) 

 img_6321_1.jpg

Az optimális lépéskombinációk felfedezésére, illetve az extra mozgást lehetővé tevő korongok kihasználására kell leginkább ügyelni. Ennyi feladattal meg könnyű fókuszban maradni. A  kombinálás pedig a kellemesen pezsdítő kategória, amivel szívesen játszunk, egy fülledt nyári délutánon, vagy egy kipurcantós munkanap után is, de látom magunkat a nyári rekkenő hőségben is a teraszon, amin lóugrásban ügetünk a táblán a bábukkal. A Twisty egyszerre szép és különösebb bonyodalmaktól mentes, élvezetes, helyes társas, de már nem igazán az a habkönnyű gyerekjáték.

Gyűjtögessetek fakorongokat Ti is, az Okosjátéknál itt tudjátok megtalálni. 

 Játékosok száma: 2-4
Életkor: 8+ (nálunk 7+)
Külcsín/Belbecs: szépséges színkavalkád/ egyszerű, de kellemes absztakt gyűjtögetés

Ára: 7.670,- Ft 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr414865916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.