Játszva minden könnyebb

Hintafa

Hintafa


Tiny Epic: Kalandok Birodalma

2019. március 19. - palinta77

Azt hiszem P számára az elsődleges és legnyomatékosabb célja, hogy kipróbáljuk a Tiny Epic: Kalandok Birodalmát az volt, hogy emlékeztette egy videó játékra, amit az egyik barátja játszik. Mivel tőlünk a konzolos játékok -egybehangzó szülői döntés alapján- ki vannak csukva, gondoltam ellensúlyozom a…

Tovább

Lucy Strange: A világítótorony őre

Egy jó könyv sok féle módon tesz jót. A lélekben és a szívben végzett munka mellett például határtalan örömmel tölti el az olvasót, aki fűnek-fának lelkesedik, megosztja az örömét. Ezzel a módszerrel pedig önkéntelenül is ugyanilyen boldogságot lop mások életébe. Most én is így fogok tenni, mert…

Tovább

Egy feminista nem jár rózsaszínben és egyéb hazugságok

  Tavaly elolvastuk a magyar Kiadók #girlpower kapcsán megjelent könyveit. Izgalmas és nagyon színes kínálattal gazdagodtunk. Voltak könyvek, amik a Lázadó lányok mintájára végigvették azokat a lányokat-asszonyokat, akiket példaként állíthatunk gyerekeink elé és olyan is ami a feminizmus…

Tovább

Philip Reeve: Csillagvonatok -Railhead 1.

Ritka kellemes élmény olyan ifjúsági regényt olvasni, aminél már a legelején életbe lépnek a tipikus olvasói vészreakciók. Tudjátok, amikor vagy rettegve próbálom beosztani a fennmaradó oldalakat, vagy egy gyorsvonat sebességével falom a lapokat.  Philip Reeve Railhead- trilógiájának első részével a…

Tovább

Karácsonyi bevásárlólista

Hamarosan kezdődik az ünnepi időszak, indulnak a könyves akciók. Ennek örvén körbenéztem, hogy milyen könyvekkel csökkenthetjük a vércukorszintet de növeljük az olvasókedvet.Ezúttal sem vesződtem a betűrenddel, találtok régebbi és újabb olvasmányainkat és persze olyanokat is, amiknek ismeretlenül…

Tovább

Káosz: partyjáték a neved! -Élményeink Hellapagos-ról és az Álarcosbálból

Az eddigi játéktörténelmünkhöz képest szokatlan módon két parijátékot választottam a mai bejegyzés témájául. A tavalyi sikereken felbuzdulva, az iskolában újra elindult és kiszélesedett a hivatalos társasjáték-szakkör.  Időszerűnek tűnt, hogy elkezdjek kísérletezni olyan játékokkal, amikhez több…

Tovább

Sagrada

Ez a nyár elég sok fordulatot tartalmazott. Néhány olyat is, amit szívesen kihúznék a listáról, de társasjátékok tekintetében maradéktalanul boldog vagyok. Először is, a nyaralós bejegyzéshez egy csomó régi játékunkat újra elővettük, majd  megnyugodva, hogy semmit nem vesztettek fényükből, utazásig…

Tovább

Bajzáth Mária: A rabbi és az oroszlán

Azt mondom Bajzáth Mária, Ti pedig rávágjátok: népmesék. De ez nem igaz, mert valójában nem (csak) mesepedagógus: hídépítő   és -tervező mérnök. Mindezt A rabbi és az oroszlán -zsidó mesék, legendák, történetekből c. mesegyűjteményből nyomoztam ki. 

Tovább
süti beállítások módosítása