Játszva minden könnyebb

Hintafa

Hintafa

Ice Cool

2017. július 20. - palinta77

 img_5094.jpg

Elindult a nyaraló szezon, mi is belevetettük magunkat a sűrűjébe, felapkolva egy nagy kupac társasjátékkal. A lista elején természetesen az idén Kinderspiel des Jahres -díjat nyert Ice Cool volt.

img_5110.jpg

Nem titkolom eleinte dolgozott bennem némi ellenállás. Mert ez mégiscsak egy pöckölős játék. Értitek, pöckölős. (Önvizsgálatot tartottam és őszintén szólva nem tudom megmondani, hogy mi bajom a pöcköléssel. Talán valami mélyen elásott gyerekkori trauma.) Na mindegy, ahogy mondani szokták: innen szép győzni. A német játékdíjon elért helyezése pedig jó ürügy volt, hogy kipróbáljuk.

A téma- és a helyszínválasztás eleve nyerő, hiszen a pingvinek szimpatikus jószágok, a hagyományos tanórákról pedig ki ne szeretne meglépni?! Ezzel én sem voltam/vagyok másképp, úgyhogy már a játék  alaphelyzete szimptaikus volt. A tanterem-dobozok összeillesztése és a játékosok színének megfelelő halak ajtók fölé helyezése után már csak azt kell eldönteni, hogy melyik játékos lesz első körben a "fogó" (minden körben más). Ő próbálja meg -biztosan emlékeztek általános iskolai napjaitokból a kevésbé közkedvelt, ámde az átlag diáknál nagyobb hatalommal rendelkező felügyelőkre- elkapni a tantermeken át száguldozó diákokat. Közben a többiek igyekeznek összegyűjteni az összes saját színű halacskájukat és megtartani az igazolványukat, mert a kör végén extra kártyát jelent. Ha összekoccannak a felügyelővel, diákigazolványukkal fizetnek a találkozásért, de a halgyűjtést azért még folytathatják.  A cél: minél több pontkártya összegyűjtése. A játék legvégén az megszerzett kártyákból adódnak össze a győzelmi pontok.

A játékot a randalírozók indítják, akik a tanteremből próbálják magukat átpöccinteni egy másik helyiségbe. Ez így roppant könnyen hangzik, de eleinte a rozsdás ujjpercű felnőtteknek jól jön némi gyakorlás, különben a fürge ujjú srácok úgy lemossák a pályáról, hogy még a tornatermen sem tud átjutni, nemhogy halhoz jutni. Ha az összes tanuló elindult akkor kel útra a "fogó" -a konyhából. A saját körében mindenki egy pöccintéssel próbálkozhat átjutni az ajtón. Ahhoz, hogy az első körben halat szerezzünk az ún. csigapöccre van szükség, ami nem más, mint tantermeken átívelő manőver. Tapasztalatom szerint tudatosan szinte lehetetlen végrehajtani, de szívós gyakorlással nyilván elérhető a rutin magas foka. Akinek viszont sikerül leakasztani egy halat azzal, hogy áthalad egy ajtón mindjárt húzhat is egy halkártyát. Ezeken győzelmi pontok vannak, amik a játék legvégén kerülnek számításba. Kivéve az 1-es pontszámú kártyákat, amiken egy-egy korcsolya található. Aki összegyűjt egy párat, az mégegyszer jöhet. Persze ezek ilyen egyszer használatos korik, így minden összegyűjtött kártyapárt csak egyszer lehet felhasználni a játék során.

Az egyes körök akkor érnek véget, ha az egyik játékos összegyűjtötte mindhárom saját színének megfelelő halacskáját. Majd mindenki, akinél van még diákigazolvány húz egy halkártyát. Ezután a halakat vissza kell tenni a megfelelő ajtók fölé és az igazolványok is visszakerülnek tulajdonosaikhoz. A következő körben új játékos lesz a fogó. A játék pedig akkor ér véget, ha mindenki volt egyszer fogó. 

Ilyen egyszerűen folyik pingvinéknél egy átlagos iskolai nap, de ennél azért többet nyújt az Ice Cool. Amiről még nem beszéltem, az a rengeteg felhőtlen pillanat, nevetés, egymáson és önmagunkon való röhögés, felszisszenés, állva drukkolás, amik a halkártyáink megszerzéséig végigkísérik napunkat a jégsuliban. Annyira könnyed, de mégis szórakoztató játék, hogy Á is azonnal belegyezett, hogy kipróbálja (persze csak azután, hogy félszemmel végigkísérte, amint a fiúkkal körbepöcköltük a bábuinkat az öt termen). És egyáltalán nem bánta meg. Bár az ügyesség és a szerencse alaposan közbeszólhat terveink kivietelezésében az a tapasztalatom, hogy ez senkit sem zavar. Míg máskor az egymás ellen meghozott barátságtalan támadások hosszantartó sérelmeket okoznak, most csak mulatunk rajta. Talán azért, mert a felnőttek és gyerekek esélyei ebben az ügyességi és szerencsealapú játékban nagyon jól kiegyenlítődnek.

img_5156.jpg

Ahogy a legtöbb jó játék esetében, itt is többről van szó, mint ügyesen kitalált játékmenetről és igényesen, humorral kivitelezett megvalósításról (szeretem böngészni a játéktáblákat a humoros jelenetekért, úgyhogy igyekeztem lefotózni a kedvenceimet). Mi lehetne más a hozzáadott többlet, mint az utóíz, amit a játékosokban hagy. Például gyerekeimben, akik örülnek, hogy a pár pillanattal ezelőtt még a talpakra ragadt lego darabkákért zsémbelő szülőkből nevető/bénázó/lázasan drukkoló önfeledt szülők lettek. A visszafogott, csendes nagymamából pedig saját sikerén félénken kacarászó, vérbeli pingvinharcos (ezekkel a látszólag szende nagymamákkal jó lesz vigyázni). De a tapasztalat azt mutatja, hogy a játék gyerekek nélkül, felnőtt társaságban is csodásan működik, hidegben-melegben. Sőt, a minap egy vitás kérdés (ki vigye ki a szemetet?) eldöntésére is pöpec alibiként szolgált. 

Olyan meleg van, lógjatok a pingvinekkel!  

 Ha saját Pingviniskolát szeretnél, az Okosjátéknál tudod beszerezni.

 

img_5160.jpg 

Ár: cca. 10.490,- Ft

Korosztály: 5+

Külcsín/belbecs:  Vagány ügyeskedés, minőségi elemek, újszerű kivitel

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr5912634809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása