Játszva minden könnyebb

Hintafa

Hintafa

A Bűvös Rengeteg

2019. november 06. - palinta77

img_8496.jpg

 

A Bűvös Rengeteg rókás témájával hódította meg elsőre a szívünket, aztán kiderült, hogy a játékhoz tartozik egy mese is.  Játék, mesével (vagy fordítva) és az örökös kedvenc rókával: mintha kifejezetten ránk várt volna ez a csinos doboz.

img_8513.jpg

Mesebeli erdőnk nemcsak attól különleges hogy kincsek, boszorkányok és varázserejű lények laknak itt, hanem a pontozása is furfangos.  A legtöbb pontot (hatot) akkor kapjuk, ha alázatosan kevés (0-3) ütést nyerünk. De ha a pontok mellett diadalmas jelzőre is vágyunk, akkor bizony 7-9 ütést kell megszereznünk. 

img_8504.jpg

Már a kör elején kiosztott 13 kártyánkat átböngészve dönthetünk, hogy melyik irányba tartanánk. A játék végén úgyis az a nyertes, aki 21 pontot összegründol, ott meg már mindegy, hogy taktikával értük el. (Gondoltam én, de két ambiciózus 10 éves is megcáfolt ebben. Ebben az ügyben inkább mindenki maga döntsön.)

img_8497.jpg

A fordulók tehát 13 ütésből, “trükk”-sorozatból állnak. Az osztó játékos a hívó, aki a kezében tartott kártyákból lerak egyet az asztalra. Ennek nem feltétlenül kell az adu színével megegyezőnek lennie. A másik játékos pedig megpróbál a hívószínnek megfelelő kártyával válaszolni. A trükköt az nyeri, aki a magasabb értékűt játszotta ki. 

A kört az Uralkodó nyeri

img_8515.jpg

Ha nem tud a hívószínnek megfelelőt kijátszani, de van olyan lapja, ami az adunak megfelelő, akkor lepakolhatja ezt is, így a hívószínnél alacsonyabb, de az aduval megegyező színnel is nyerhetünk. 

A róka komának köszönhetően az adu mostantól a kulcs helyett a harang lesz

img_8518.jpg

Az összes páratlan számú kártya rendelkezik valamilyen különleges képességgel. Lecserélhetjük az adut, a Favágó lehetőséget ad, hogy a pakliból felhúzzunk egy kártyát, a Boszorkánnyal az adunak egyforma színűre változtathatjuk a kártyánkat, a Kincs az összes -trükkben szereplő- hetesért a kör nyertesét egy ponttal jutalmazza. 

img_8524.jpg

Egyszerű, de mégis kellemesen taktikus A bűvös rengeteg, talán ezért is jött elő gyorsan a flow-élményünk. És mérhetően több van ebben a játékban, mint azt elmondás, vagy akár a képek alapján el lehetne képzelni. Kicsit a Schotten Tottenre emlékeztetett, ott is játék közben derült ki, hogy hiába nélkülöz minden bonyolultságot, azért hihetetlen csavaros is tud lenni, mint egy jóféle mese. Jönnek a kalandok, a fordulatok, mi pedig kapkodhatjuk fejünket és izgulhatunk hogy melyik ösvényt kövessük. A játékhoz mellékelt mesét elolvasva, nos nem éreztem azt, hogy begöndörödne a hajam az izgalomtól, vannak benne népmesei elemek, de zavaró szóismétlések is. Helyes volt, de számomra nem adott sokat a játékhoz.

Az ütést vivő játékos a Kincs lapkának köszönhetően +1 pontot kap 

img_8519.jpg

Elsőre A bűvös rengeteg ütős-vivős mechanizmusa sem tűnt különösnek. Az izgalmak a pontozás tanulmányozásávl kezdődtek. Az alacsony ütések és a magasabb, de nem a legmagasabb ütések hoznak sok pontot, így valóban olyan érzésünk van, mintha a mesék egyik vékony ösvényén egyensúlyoznánk. 


img_8529.jpg

A kártyák különleges képességeknek köszönhetően még jobban belefeledkezünk a varázserdő szépségébe. Nem csak simán kártyákat dobálunk le, hiszen bevethetünk olyan trükköket, mint a kör felénél megváltoztatott adu színe, ami a mi malmunkra hajtja a vizet. 

img_8507.jpg

Szeretem, ha a játék élménye visszaköszön a megjelenésében. Jennifer L. Meyer fantasztikus munkát végzett. Gyönyörű, (nem csak őszi) pasztell színeket választott, rajzai pedig finomságról és ízlésről árulkodnak, amiből jutott a lapok hátoldalára is. A szereplők, a hátterük és a mellékfigurák is elegánsak, jó nézegetni, kézbe venni a paklit. 

img_8501.jpg

Öröm ezen a helyen kirándulni. Nem kell agyfájdítósan koncentrálni sem, hiszen a játék elején 13 lap van a kezünkben, ami a körök előrehaladtával folyamatosan csökken. Természetesen a játék végét jelző 21 pontot is módosíthatjuk. 

Ha kedvet kaptál, az Okosjátéknál itt megtalálod rókát és barátait. 

Játékosok száma: 2
Életkor: 10+ 
Külcsín/Belbecs: gyönyörűséges rajzok, selymes lapok/ könnyed agyalós
Ára: 3.790,- Ft 

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr8915292372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása