Játszva minden könnyebb

Hintafa

Hintafa

Kertész Erzsi: Fény Sebestyén

2017. július 05. - palinta77

img_4898.jpg

Képzeljétek el, hogy létezik a Földön kívül is élet. És azt is képzeljétek el, hogy vannak repülő csészealjaik (csészékkel és kiskanállal), mellé egy csomó miegymásuk.  És most azt is képzeljétek még el (nincs már sok hátra), hogy  a kagylózó berendezéseik segítségével tudomást szereztek arról, hogy a Földön van egy nagyon gyakran elhangzó kifejezés: a lekváros palacsinta. Az egyikük felkerekedik, hogy közelebbről megvizsgálja az ügyet. Ezt a kis utazót Fény Sebestyénnek hívják. Ezek után mondjátok meg, nem bűbájos figura? Mindezt elképzelte nekünk és helyettünk Kertész Erzsi. A végeredmény pedig szeretnivaló.

img_4917.jpg

Sebestyén, a jól sikerült palacsintázás után elhatározza, hogy felfedezi világunkat. Első útja az ócskapiacra vezet, ahol reményei szerint egy csomó értékes földi tárgyra tehet szert. A csere olyan jól sikerül, hogy további felfedezésekre indul a parkban, az utcán, a könyvtárban, a horgász-tó partján. Megismeri a rettegést (ezután pár napot kénytelen a szervizben tölteni), a könyvkölcsönzés örömeit, a Mikulás-élet nehézségeit, munkát szerez, barátságokat köt, zöldségekkel társalog. És arra is rájön, hogy az ufóság meglehetősen relatív fogalom. 

Gyerekkönyves élményeink között újdonság volt a gépgyerek kissé szögletes, érzelemmentes,  távolságtartó rácsodálkozása az emberi világ furcsa egyenetlenségeire. (Például miért állítják a felnőtt horgászok, hogy a pecázás pihentető, amikor percenként felugranak és már-már aggasztó vehemenciával intézik a botok ügyeit.) Az, hogy Sebestyén szemén keresztül nézzük pár lépés távolságból a számunkra megszokott, hétköznapi jelenségeket, remek alkalom arra, hogy elgondolkodjunk és kicsit megkérdőjelezzük a rutinból eredő megszokásokat, vagy megmosolyogjuk néhány régi beidegződésünket, esetleg eljátsszunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha másképp, "rendesen" működne. Például ha valaki végre megjavítaná a vidámparkban az űrhajós körhintát, ami nemcsak körbe-körbe repkedne, hanem fel is tudna szállni, ahogy azt kell. 

Fény Sebestyén légies, könnyed a neve is szórakoztató kontraszt gépies gondolkodásmódjához képest. A kíváncsi felfedező a megfigyelő szemlélődésével követi a Kékbolygón történteket, de azt azért kénytelen elismerni, hogy  az emberi világ érzelmei időnként veszélyesen túltöltik a rendszerét. Sőt, a végén még úgy tűnik a Kozmikus Magány fogadóban egy példátlan botrányt is sikerül elindítania mindössze egyetlen mondatával. Hiába a Kékbolygón tett látogatások nem múlhatnak el nyom nélkül. Orosz Annabella illusztrációi jól illenek a mesékhez, mert ezek a hűvös kékes-zöldes, árnyalatok nagyon stílszerűen tükrözik Sebestyén távolságtartását. Bár kissé szokatlan volt a rajzok sötétebb tónusa. Az egész könyv hangulatát belengi az írónőtől megszokott kedvesség, humoros pillanatok, okos meglátások. 

img_4922.jpg

Akár egy gyerek úgy csodálkozik rá Sebestyén a Földön zajló életre. Távolságtartó megfigyelései varázsolják számunkra is érdekessé az emberek mindenapjáról szóló  történet. A mindössze két-három oldalas mesékre Sebestyén tömör, minden lényeges tudnivalót összefoglaló útinaplójaként érdemes tekinteni. (Az utolsó oldalon lévő üzenettel érdemes eljátszogatni.) A legélvezetesebb részek természetesen azok, amikor az űrsrác új perspektívába helyezi -akár fejjel lefelé- a Földön mindennaposnak tűnő dolgokat. Furcsaságokból pedig nyilván kifogyhatatlan a bolygónk, ezért aztán Ti se lepődjetek meg, ha észreveszitek Sebestyén repülő csészealját és kiskanalát, ami egy űrutazónak -nyilván a törülközőn kívül- kihagyhatatlan kellék. 

 

img_4900.jpg 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr4012607619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása