Játszva minden könnyebb

Hintafa

Hintafa

Bartos Erika: Pest szíve

2018. szeptember 19. - palinta77

img_2107.jpg

Olyan jó lenne minden hétvégét úgy kezdeni, hogy a gyerek azonnal olvasni, mesét hallgatni szeretne és már hozza is a Brúnó Budapesten harmadik kötetét, amelyben Pest szívébe kalauzol el Bartos Erika.

img_2120.jpg

Harmadszorra is azzal a türelmetlen, telhetetlen extázissal olvastunk, ahogy tavaly az elsőt. Nehéz is ellenállni annak a kedves nógatásnak, amikor egy szőlőtől ragacsos kismancs cirógat és reményteljesen pislogva kéri, hogy csak még egyetlenegyet. 

img_2118.jpg

A pesti belváros ezúttal a cél, a Nagykörút mentén és az ezen belül található csodák, amiket többnyire ismerünk, de a kisebbek számára még felfedezésre váró, igazi pesti mesealbum. Még így is akadtak bőven olyan részletek, amikről én sem tudtam, változások, amikért érdemes felkerekednünk. Bár abban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy olyan könnyedén fogunk parkolóhelyet találni, mint Brúnóék, de ez legyen a legkevesebb.

img_2112.jpg

Ennél a kötetnél már az elején az volt a benyomásom, hogy talán még a legelsőnél is több szív és szeretet fért el benne. Talán a személyes érintettség is szerepet játszott benne, hiszen Pest szívéből áttekintünk egy pillanatra a Műegyetemre is, ahonnan az építész szerző pályája elindult. Harmadszor is csodálattal vegyes ámulattal nézegettük a Bartos Erikától megszokott gyönyörűségesen részletgazdag, ugyanakkor élethű épületábrázolásokat.

img_2125.jpg

A keresztmetszeti rajzoknál pedig hangosan ujjongtunk és lelkesen bogarásztuk a metró, a Bazilika, a Parlament látványos ábráit. Biztosat persze nem állíthatok, de simán el tudom képzelni, hogy a sorozatból áradó építészet iránti mélységes elköteleződés hatására készül évek óta mindkét gyerekem építésznek. Ki gondolta volna, hogy a 9,5 éves P továbbra is lelkesen követi a Brúnó-család kiruccanásait? Azt meg talán mondanom sem kell, hogy ilyenkor mi is nekiállunk  lelkesen összeállítani a városnéző kirándulásaink úticéljait, vagy ha úgy alakul, akkor spontán módon elmegyünk és saját szemünkkel, lábunkkal követjük a szereplők állomásait. Utólag nem kis örömmel szoktam hallgatni, amikor T feleleveníti, hogy az első részek útmutatását követve milyen sok helyre látogattunk már el. img_2115.jpg

A késő ősszel induló kirándulásai kora nyárig kitartanak. Többnyire ismerős helyekre, környékekre vezetnek, de néhány olyan is amik talán kevésbé látogatottak. A járműimádókról sem feledkezett meg a szerző. Szokásos alaposságával veszi sorra a régmúlt és napjaink közlekedési eszközeit, a metrókat, buszokat, villamosokat. 

img_2127.jpg

Jó arányban tartja a hétköznapok családi momentumait, az ismeretközlő részekkel, így akár két-három egyszerre elolvasott fejezet sem laposodik el (szülők, készítsétek a hangszálaitokat!). Megválogatott információkat, adatokat közöl, csak annyit, ami az óvodás, kisiskolás korosztály számára feldolgozható és érdekes. A haladást egyedül az oldalak hosszas bogarászása késlelteti, de jelen esetben ez senkit sem zavar. Meghittebbé varázsolja a hangulatot, hogy bepillanthatunk a család hétköznapjaiba, ugyanúgy részt veszünk a bánatokban, mint  a közös örömökben.

Harmadszorra is levett a lábunkról a sorozat. Szerethető, igényes kivitelezésű könyv, a polcunk egyik dísze. 

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr4514247251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása