Elbocsátások és a Kiadó sűrű bocsánatkérései közepette kavarta fel a port Sam Copeland Kicsi Charlie Csirke lesz című könyve! 

Hihetetlen, hogy manapság nem lehet megbízni már az írókban sem! Mert az, hogy az időjárás cserben hagy, megszokott dolog. De ki látott már olyat, hogy egy író csirkét ígér és nem lesz belőle semmi?! Ilyen zaklatott állapotban adta P huncut mosollyal kezembe a könyvet, miután két egész délutánra eltűnt és kisajátította a hintaágyat. Csak annyit fűzött hozzá, hogy ezt muszáj elolvasnod! Szóval csirke nincs, viszont cserébe van egy csomó minden, amit a 8-12 éves korosztály garantáltan értékelni fog.  

Először is Copeland nem rest összehordani egy csomó marhaságot, amit a kiskamasz korosztály széles derűvel fogad. Pék Zoltán ezúttal is remek fordítói munkájának köszönhetően, már a cím huncut dallamosságából sejthetjük (no nem a csirke-hiányt), hogy vihogásban nem lesz hiány.

Aztán itt vannak a  jól körülírt, szimpatikus karakterek. Elég néhány rövid leírás, hogy tudjuk, a magabiztos, vagány Flóra a szellemi vezér, lehengerlő stílusának, se Mohsen, se a lányok kedvence, a kíváló futballista, de kicsit butuska Wogan (a szőke férfi) sem tud ellenállni. A főszereplő pedig a maga félénken frappáns módján próbál lavírozni a józan ész és Flóra ötletei között. Szereplői különbözőségéből adódó humort Copeland maximálisan kihasználja. 

Mindeközben Charlie családja nehéz helyzetben van. A bátyja hosszú-hosszú ideje kórházban van. Egy nagyon komoly, a további sorsukat meghatározó beavatkozásra vár. Egyik nap, miközben hősünk a látogatásból hazatérve ezen morfondírozik, mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül Charlie átváltozik pókká. Ezt követően nincs megállás, a legalkalmatlanabb pillanatokban lesz belőle galamb, kígyó, rinocérosz, bolha. 

A bajban a barátok (és micsoda irigylésre méltó bandája van Charlie-nek!) segíthetnek a legtöbbet -felnőttekkel, pláne szülőkkel ilyen ügyeket reménytelen megtárgyalni. Flóra feltételezései alapján Wogan és Mohsen kidolgoz egy “tudományos” tervet. Remélhetőleg elég gyorsak lesznek, mielőtt Dylan, aki meggyőződésesen Charlie ősellenségének tartja magát (mert egy jó történetbe ugyebár kell az is), leleplezi az átváltozásokat.

Copeland nem fél felhasználni a kaki-pisi, illetve fenékbe kígyófejelő pitonokból adódó poénokat és a vicces írói kiszólásokat sem. Charlie feszengó ügyetlenkedése egy csomó vicces pillanatot idéz elő. És egyáltalán nem gond, hogy közben örülünk annak, hogy a könyv jó oldalán vagyunk, ha közben azt is felismerjük, hogy egy nehéz, nyomasztó helyzetből a nevetés a legjobb kiút. És ehhez olykor elég a megfelelő könyvet kiválasztani. 

Sarah Horne rajzait rettenetesen élveztem. Minden érzelem a karakterek arcára, tekintetébe, mozdulataikba volt írva. Mivel elég sűrűn oldják a szöveget, könnyű kapcsolatot teremteni a történet és az illusztrációk között.

A látszólagos könnyedség mellett céltudatosan viszi előre a regényt. Először csak jókat röhögünk, aztán egyre jobban megkedveljük a karaktereket. Megértjük Charlie szorongását -ki ne érzett volna már hasonlóan, akár kisebb vészhelyzetekben, egy dolgozat, vagy szigorú pedagógus pillantása alatt- és drukkolunk a feloldásért.

Ez a kiskamasz könyv is azok közé tartozik, ami bár sokat segít, -első ránézésre- mégsem a támogató funkciója a legmarkánsabb. Eleinte csak az tűnik fel, hogy vicces, mert az író elsődleges célja nem a tanulság összebütykölése, hanem a mosolyra fakasztás. És látjátok, csirkék nélkül is milyen jól lehet szórakozni!