Ritkán választok a borító alapján könyvet, de Annette Herzog Na de ki kérdez egy kandúrt? című könyvét egyszerűen M-U-SZ-Á-J volt. És legjobb, ha már a bejegyzés elején elárulom, hogy sok van a macska rovásán, de képtelenség neki ellenállni.
Arisztotelész, a menhelyről befogadott macska olyan színes és változatos jellemvonásokkal rendelkezik, amiről csak a kedvencükkel szoros szimbiózisban élők tudnak számot adni. Valószínűleg Herzog is egy lehet közűlük, így végre a macskátlanságban senyvedők is pontos képet kapnak arról, hogy milyen a családi élet egy határozott véleményt és elvárásokat ápoló kandúrral.
Mert Arisztotelésznek pontos elképzelései vannak az őt megillető előjogokról, a jogosan elvárható simogatás, cirógatás, dédelgetés mennyiségéről és a gazdi ágyában elfoglalt helyéről. Mígnem kiderül, hogy Anna a közelgő születésnapjára egy kutyust szeretne. A kandúr világképe egy pillanat alatt komoly károkat szenved, önérzete romokban. Egyetlen kiút, ha nekivág a világnak, ezzel bizonyítva a csalfa gazdának, milyen kínszenvedés az élet nélküle.
Persze kalandjai nemcsak egyre mulatságosabbak lesznek, hiszen minél jobban próbálja önmaga fontosságát igazolni, annál inkább kénytelen belátni, hogy neki is szüksége van Annára és a családjára. Szilárd elvei lassacskán belátássá szelídülnek, de mielőtt hazaérne még egypár hajbundameresztő pillanatot meg kell élnie.
Herzog könyvének minden részletén érződik, hogy tökéletesen otthon van a témában, ráadásul rendelkezik azokkal az írói eszközzel, amik az olvasót szórakoztatják, elbűvölik, lekötik. (A fordítás Győri Hanna gondos munkája.) Jó érzékkel adagolja Arisztotelész jellemábrázolását és akciódús kalandjait. Az sem a véletlen műve, ha a cickandúr antropomorfizált viselkedését olvasva önmagunkon is nevetünk. Pont ettől lesz olyan különleges élmény olvasni, mert az írónő lelket és sorsot ad Arisztotelésznek, olyan ígéretes életúttal, barátságokkal és kalandokkal, amik érdeklődésre tartanak számot. Pe Grigo illusztrációi pedig “élőben” közvetítik, személyiségének gazdag dimenzióit. Miközben keveredik benne a naiv rácsodálkozás a világra, egy életunt, reményt vesztett bölcs lemondásával konstatálja, hogy az embereket nehéz, vagy éppen képtelenség megérteni. És ez jól megfér a bájosan gátlástalan önimádatával és a csahosokkal szemben táplált múlhatatlan ellenszenvével.
Emésztő kíváncsisággal olvastuk a könnyed történetszövésű meseregényt. Egy szempillantásnak tűnt, mire elértünk a boldog végkifejletig. Jól tagolt, viszonylag rövid, megnövelt betűkből álló fejezetekkel nagyon gyorsan haladtunk -nyári olvasmánynak is tökéletes választás!!- és csak kényszer hatására tudtuk abbahagyni az olvasást. (Ráadásul a Könyvfesztivál idején most akciós.) Ennek a kandúrnak a macskaszőr-allergiásoknak sem kell ellenállniuk.
