Legalább két héttel az iskola vége előtt elkezd bennem épülni az intenzív boldogság, hogy hamarosan kitör a vakáció. Nem kell semmilyen trükkel életet vernem reggelente a gyerekeimbe két és fél hónapig! És persze az édes dilemma is ilyenkor bukkan fel, hogy milyen jutalomkönyvvel lepjem meg őket. Albert Barillé, “Egyszer volt…” -sorozatát azt hiszem keveseknek kell bemutatni. Nemrég -hatalmas megkönnyebbülésemre- újra megjelent Az emberi test titkainak enciklopédiája.
Az elmúlt évek megunhatatlan kedvencei az enciklopédiáink. Változatos témákban gyűjtöttünk össze belőlük egy kupacot. Történelem, általános ismeretek, dinók, és bizony az emberi test! Utóbbi kapcsán (is) szinte kimeríthetetlen választék. Albert Barrillé filmsorozata alapján készült könyv idei, felújított kiadása, új fordítást kapott (Tóka Alíz munkája), viszont a keresetlen egyszerűségű magyarázatok régiek.
Olykor még két testvér között is alig találni közös jellemzőket, de ha más nem is, a gyerekekre annyira jellemző, nehezen kielégíthető kíváncsiság egyforma vonásuk. Korai vizsgálódásaik elsődleges “tárgya” érthető módon a saját testük. Egy sérülés nyomán kiserkenő piros vércsepp, saját könnyeik íze, bőrükön átsejlő zöldes kis vonalhálózat, vagy a borzongástól megjelenő “libaizmos” pettyek (kicsi T leleménye) és persze az altesti folyamatok, megannyi tenni- és gondolkodnivalót biztosítanak.
Az enciklopédiák fő feladata nem a lineáris olvasás (de az sem baj, ha éppen így esik jól). Legfőbb és legfontosabb funkciójuk ennél mélyebb és hosszabb távú kihatással van a gyerek fejlődésére. Megszámlálhatatlan alkalommal fordult elő, hogy a mindennapjainkban láttak a fiúk, egy számukra szokatlan jelenséget. Lehetett az akár az ebédről megmaradt csirkecomb belsejében lévő fura szivacsos izé, vagy a vérnyomásmérő kacspán született kérdések. Ilyen esetben az addig a polcon csücsölő enciklopédia pár perc alatt megvilágítja a sötét foltokat és megválaszolja még azokat a kérdéseket is, amiket addig fel sem tettünk. Így válik egy érthetetlen jelenség percek alatt aktív tudássá.
Ahogy egyre jobban veszít az értékéből a frontális oktatás, úgy nő annak a jelentősége, hogy a tudás megszerzését a hétköznapok megszokott részévé tegyük. Becsatlakoztassuk életünk természetes folyamába az ismeretek megszerzését, érdekessé tegyük a tanulást. Albert Barillé ezzel már a filmjei készítésekor is tisztában volt. Ezt a tudást tükrözi vissza Az emeri test titkainak enciklopédiája is.
A filmsorozat is sokunk kedvence volt, a könyvben pedig ugyanazok a barátságos, egymástól jól elkülöníthető szereplők teszik a dolgukat és segítenek megérteni biológiánkat. Persze felmerül a kérdés, hogy az internet korában van-e még létjogosultsága egy ilyen kötetnek. Sokan látjuk már, hogy pont a világháló végtelensége és könnyű hozzáférhetősége miatt van még nagyobb szükség arra, hogy ellenőrzött tudáshoz, információkhoz juttassuk a gyerekeinket. 
Szülőként is sokat köszönhetek Barillé-nak. Nem egyszer az ő szavait veszem kölcsön, amikor a saját vére látványától kétségbeeső gyerekemet sikerül megnyugtatom a “Mestertől” tanult magyarázatokkal. Nagy pillanatok voltak (és még a fogorvos is megdicsért, aki mellesleg épp P szájában turkált) a tömör, frappáns, de mindenekelőtt hatékony elterelő hadműveletemért.
A “Mester” ebben a kötetben is egy alapvető fontosságú tudáshalmazt gyűjtött össze az emberi test titkos, de immár egy kiskamasz számára is hozzáférhető működéséről.
