Ha kórház, akkor csakis a Fásli utcai. Kár, hogy állatkórház és embereket nem fogad, de legalább háromrészesre nőtte ki magát a sorozat. És mint minden remek hely, még Átalakítás alatt is üzemel!
Bár a harmadik rész megjelenése adja a bejegyzés apropóját, azért nem állhatom meg, hogy az első két részre ne hívjam fel a figyelmet. Egy ideig azt hittem, hogy már kinőttünk ebből a milliőből. Ezért gondosan vártam, míg T megnő és az ő érdeklődésére is számot tarthat majd Professzor Dr. Termesz intézménye. Immár hetek óta újult erővel dübörög a három kötet (újra)olvasása. P immár magának intézi, miközben jókat kuncog a poénokon, amiket 4 évesen még nem értett. (Ezúton elnézést azoktól, akik a könyvtárban előjegyeztették a második kötetet. A héten lejár a kölcsönzési időnk és visszavisszük, ígérem.)
A szerző, May Szilvia annak idején még a találékony autószerelővel, Imbusz mesterrel és az ő bicebóca segédjével Pudlimásszal bűvölt el bennünket. Így aztán, az öt évvel ezelőtt (jó ég! Tényleg ennyi idő eltelt azóta??) megjelenő új könyvére gondolkodás nélkül lecsaptunk.Persze sok múlott Petrók Ildikó vidám, gondtalan hangulatot teremtő rajzain. Az író és illusztrátor páros olyan milliőt teremt, ahol kórházba menni nemcsak állati vicces, de átérzik a páciensek jogos aggodalmát a rájuk váró ismeretlentől és igyekeznek feloldani ezeket.
A szerzőpáros rátermettségéről vall, hogy hozzáértően szórakoztató egészségügyi személyzetet sorakoztatnak fel a könyvek lapjain. Vegyük például a kórház vezetését. Dr. Professzor Termesz, bár méretét tekintve apró, de mégis -jó vezetőként- mindenhol jelen van. Az első lapoktól kezdve végigböngészhetjük az oldalakat az igazgató úr után kutatva. A személyzet persze roppant változatos, hiszen a három könyvben tizenkét kórházi osztály rendeléseit látogatjuk meg. A Fül-ormány-gégészeten a terepmunkától sem visszariadó Dr. Kovács Béka ismert fülkürtművész és orrmelléküreg barlangász segít az eldugult orrmányú Tramplin. A második részben a Szülészet-ellészet-ívászatról indítjuk a sétát, majd a Fertőző osztályon fejezzük be, ahol egy igen ritka, az iskolás korosztály körében roppant virulens fertőző betegség üti fel a fejét, ami miatt átmentileg még egy olyan hagy hírű műintézményt, mint a Fásli utcai állatkórház is karantén alá kell helyezni.
A tavasszal megjelent részben az Ortopédián próbálja tekintélyét hasztalan érvényesíteni Krinolin úr, de Dr. Makinszky lúd- és lánctalp-specialista rátermettsége oly mértékű, hogy a vizsgálattól vonakodó beteget is észrevétlenül diagnosztizálja.
A kötetek állandó szereplője a virgonc Nyúl úr is újra megjelenik és ezúttal nem a túlsúlyával vagy a látásával hanem a fogazatával küszködik. Az orvosi vizsgálatokra és összeadási hibákra allergiás, házát vesztett csiga a bőrgyógyászaton keres gyógymódot. Itt a pikkelygyógyításban jeleskedő, ám nem túl barátságos Dr. Dömötörnek köszönhetően végül mégis egy új házzal a hátán távozik.
Ahogy az első két részre, úgy erre a kötetre is jellemző a szöveg és az illusztrációk arányos eloszlása. Egy örökmozgónak felolvasni úgy általában nem könnyű, viszont nagy segítség, ha közben a hallgatóság böngészheti a rajzokat, míg a szöveget hallgatja. Ráadásul a fejezetek végén felsorolt állati tények között valódi érdekességeket, furcsaságot találtunk, amikkel érdemes brillírozni a megfelelő társaságban. A sorozat egésze szempontjából viszont kevésbé tartom szerencsés választásnak a könyv utolsó fejezét, ahol a Patológiára látogatunk. Míg roppant érdekes dolog az ember belső működését végigkövetni (lásd örök kedvencünket a TinyBop The Human Body alkalmazását, ahol az emberi emésztés megunhatatlan folyamatnak bizonyult), a halállal és a boncolással összekötni túlzásnak tűnik. Persze a Patológia érdekes tudomány, de a kórházakat körüllengő félelmek miatt a boncolás helyett egy ultrahangos vizsgálatnak, vagy más hasonló, kevésbé szélsőséges módszernek jobban örültem volna. Természetesen a történetben hangsúlyt kap, hogy az orrszarvú halálát saját falánksága okozta (nem a kórházban halt meg) és Ou keresztmetszetén is lejátszható társasjáték is oldja valamelyest a furcsa érzést, de az olvasás közben a felvetődő kérdések alapján megnyugtatóbb lett volna máshogy tálalni a bekukkantást.
A betegek egyébként nagyon helyesek, ahogy az emberekhez hasonlóan aggódnak -többnyire azt sem tudják, hogy pontosan miért és minden esetben teljesen alaptalanul. Már csak abban bízom, hogy ha bárki ilyen helyre vetődik hasonlóan jó élményekkel távozik, mint amit a Fásli utcai esetleírások okoztak.
