Bár a blog célja az olvasás, a társasozás népszerűsítése, most mégis úgy dönöttem, hogy egy rendhagyó bejegyzés is helyet kap.
Általában nem vagyok híve a kütyüzésnek, ahogy a tévének sem. DE. Szeretném valahogy az iskolarendszer hiányosságait ellensúlyozni. Úgy látom, hogy a 7-18 éves korosztály fejébe rettenetesen sok felesleges információ kerül. Igaz ez a vidéki kisiskolára és a nagyvárosi elitgimnáziumra. Ahogy mondani szokták, ennek megvan a böjtje: a gyerekek megutálják a tanulást, a tudásuk döbbenetesen felesleges, és képtelenek átültetni a tanultakat a gyakorlatba. Pedig a jövőben az autodidakta tanulásnak óriási jelentősége lesz. Méghozzá sokkal nagyobb, mint pillanatnyilag. Sok embernek már most is többször újra kellett terveznie önmagát, karrierjét. De hogyan tudná ezt megtenni, ha szívből gyűlöli a tanulást?
Természetesen nem állítom, hogy nincsen szükség általános műveltségre és bizonyos mértékű alaptudásra. Csak a sok magoltatással nem kellene kiölnünk a gyerekekben lakozó természetes kíváncsiságot, ami hajtaná őket újabb területek, ismeretek felé.
Mindezekért, és azért, mert a felnőttek életét is átszövik a legkülönfélébb, életünket megkönnyítő alkalmazások, kezdve a bevásárlólistától a levelezőn át a receptkönyvekig, a fotóalbumról, és az e-könyv olvasóról már nem is beszélve, elég álszent dolog lenne, ha megtiltanám, hogy a fiúk kapcsolatba kerüljenek például a tablettel. Ha már része lett az életünknek, akkor szeretném én irányítani (amíg lehet), hogy mikkel foglalatoskodnak. Mert nem tartom ördögtől való szerkezetnek, csak az egyensúlyt kell okosan megtalálnunk. Persze nem akármennyit, és nem akármivel. Bár tulajdonképpen van olyan, amire azt mondom, hogy bármennyi ideig játszhat vele. Ez itt a kedvenc alkalmazásaink listája. Ha kipróbáljátok, nektek is a kedvenceitek lesznek. Fogadunk?
Három dolog: amikor alkalmazást választok, mindig ügyelek rá, hogy vizuálisan is vonzó legyen, mert fontos, hogy mit lát a gyerek (és a felnőtt).
Az alkalmazások többsége ugyan angolul van, ami sokakat elijeszt, pedig inkább örülnünk kellene, mert a gyerekek hihetetlen találékonyak, és talán elsőre húzzák a szájukat, de úgy magukba szippantják az idegen nyelveket, mint egy ipari porszívó -feltéve ha megfelelő motivációval rendelkeznek. Úgyhogy nyugodtan tegyük ki őket minél többször ilyen helyzeteknek, az eredményen mi fogunk a legjobban meglepődni. Nekik meg az lesz a természetes, hogy ismernek és használnak egy idegen nyelvet. Mert egyébként az. Mármint természetes.
Mindig lenyűgöz, hogy mennyi minden érdekli a gyerkeket, milyen hamisítatlan érdeklődéssel és mekkora odaadással ülnek le, hogy megtanuljanak új ismereteket. Legyen szó az emberi testről, a fogaskerekek működéséről, csillagképekről, vagy a programozásról. Feltéve, ha kapnak rá lehetőséget és kellően érdekessé tesszük a számukra. Ha van rá mód, miért ne tennénk számukra a tanulást egy igazi felfedező kalanddá?
Végül: a tabletezés ideje nálunk feltételekhez kötött és korlátozott. Az a tapasztalatom, hogy az idő lejártával (nem, nem órákról van szó) maguktól is leteszik, mert a gondolkodástól már lefáradt az agyuk, szívesen foglalkoznak valami egészen mással. Ilyenkor általában eléjük tolom a gyurmát, a festékes bödönt, vagy kiballagunk a hátsó kapunkon az erdőbe, ahol vígan eljátszanak két bottal és hat tobozzal.
LumiKids -sorozat
A mostanra négy részesre bővült sorozat elsősorban a kisebbeket célozza meg (mondjuk 3+). Bár T-t szeretem minél tovább távol tartani a gépektől, ha a nagyobb játszik vele, akkor nyilván ő is szeretne. Ezért kerestem egy olyan alkalmazást, ami minden szempontból neki való. Mind a négy rész - talán csak számomra - meglepő módon adaptálja saját magát a játékos fejlettségi szintjéhez. Ez annyit tesz, hogy míg nem tud megoldani egy bizonyos szintű feladatot, addig nem jön bonyolultabb kihívás. Így a gyerek intuitív módon, tulajdonképpen saját hiábáiból, magától tanul. A játékok nemcsak hívogató színekben pompáznak, de gyönyörű a grafikájuk. A figurák jópofák, viccesek és kedvesek. A játékok egyáltalán nem a hagyományos lökd-ide-told-oda elven működnek. Látszik, hogy alaposan átgondolt, megtervezett mindegyik. Van közöttük a szortírozás képességét, finommotoros koordinációt-fejlesztő, hallásfejlesztő, térérzékelést, problémamegoldást és a gondolkodást fejlesztő, illetve a figyelmet és a memóriát igénybe vevő játék is. A hab a tortán: ingyen letölthetők.
+1: Lumosity: a felnőtt agy edzés. Az ingyenes Lite verziót letöltve azonnal rabul ejt. Minden nap más területeket fejlesztő játékok. Kihívás, de jó móka is. Naponta csak 10 perc.
Két típusú alkalmazásuk van, az egyik a "Digitális Játék", a másik a "Felfedezők Könyvtára". Nekünk ez utóbbiról vannak tapasztalataink, de mindenképpen érdemes kipróbálni az első csoportot is, mert például az "Everything Machine" - magyarul talán "Mindenes gép" lehetne - nagy lehetőségeket rejt magában, de mi ezzel még várunk egy ideig, ugyanis az ajánlott korcsoport 9+.
A felfedezők könyvtárának öt alkalmazása segít a gyerekeknek az őket körülvevő világot felfedezni. Mi első körben P egyik kedvenc témáját, az emberi testet szereztük meg. A grafika itt is gyönyörű, és húúú meg háááá, amiket itt művelni lehet, az egész egyszerűen elképesztő!
Az csak a kezdet, hogy megnézhetjük hogyan épül fel, és miként reagál a legkülönfélébb behatásokra az emberi test. Külön a csontokat, az izomzatot, az érrendszert, a szerveket, az idegrendszert. Sőt, mindezeket működés közben, akár egészen közelről is, sőt a csontvázat akár szét is szedhetjük, majd egy össze is rakhatjuk, mint egy puzzle-t. Látjuk az étel útját (az elejétől, a legvégéig -igen, van kaki, puki, és bélperisztaltika), hogy mitől és hogyan fáj a fogunk, a tüdő, a szív mozgását - akár belülről. A képernyő bal oldalán be lehet állítani, hogy milyen szekciókat szeretnék látni, sőt egy mozgatható kurzor segítségével egyszerre láthatjuk, hogy mi történik például a tüdő belsejében futás közben. Kis színes: P-nek (még mindig elsős) a minap olvasás órán egy szívet kellett rajzolnia. Ellátta a tanító nénit egy teljesen korrekt anatómiai ábrával. Voltak pitvarok, ütőerek és mellékerek, meg minden. Hirtelen azt sem tudtam, hogy ezt honnan szedte, amíg fel nem homályosított, hogy a Tinybopban látta.
Van ingyenes verziója, érdemes kipróbálni, minket azonnal megfogott.
A "Felfedezők Könyvtára" kínálatában találunk növényeket, a Földet, az otthont és egyszerű berendezéseket bemutató hasonlóan igényes alkalmazásokat. Ez utóbbi különösen tetszik, mert itt fogaskerekek segítségével kell emelőszerkezeteket építeni, nálunk nagyon aktuális, igazi kedvenc.
A legjobban akkor döbbentem meg, amikor kiderült, hogy elérhető magyarul is.
Azért egy kevésbé jó hír mégiscsak van: csak almás cuccokra elérhetőek.
Az alkalmazás, amit nem lehet nem szeretni.
Daren Carstens a középiskola után jött csak rá, hogy milyen klassz a matek. Addig az órákon többnyire csak firkálgatott, ami nekünk most nagyon jól jön, mert az alkalmazása egy igazi vizuális csemege. A legapróbb részlete is gyönyörűen kidolgozott, mintha ceruzával rajzolták volna. A játékról meg csak annyit, hogy gyakran hangzik el a mondat, "ha megcsinálod ...., akkor matekozhat a Math Doodles-zal." És megcsinálja.
Négy különböző feladat van, mindegyiket lehet többféle módban (verseny, megoldó, végtelenített stb.) többféle számmal (arab, római, dobokócka, törtek!!!!!!!!!!!! stb.) illetve kétféle nehézségi fokon játszható. Az első egy számhalmozó játék, itt egy célszámot kell kirakni a rendelkezésre álló kockák átrendezésével. A következő a szám párosító, amelyben a célszámoknak megfelelően kell a számoknak pár keresni (bontást, összeadást kíválóan lehet gyakorolni), itt is választható akár törtekkel való játék. A harmadik, a titokzatos mateknégyzet, ahol egy ki kell pótolni egy-egy hiányzó számot a függőleges, átlós és vízszintes számsorok összegének ismeretében. Az utolsó játékban egy légycsapó segítségével kell lecsapni egy legyet úgy, hogy mindig a megfelel órát/percet/százalékot/fokot adjuk hozzá a légycsapó jelenlegi állásához.
Carstensnek van egy másik, szintén nagyon csalogató alkalmazása az Attributes névre hallgat. Itt is matematikai fogalmakkal játszunk, de ez inkább már - ahogy a neve is mutatja - halmazok, csoportok kialakításával foglalkozik, ami kíváló elmetorna.
iPadre/iPhone-ra érhető el.
Még egy matekos alkalmazás, már ovis korosztálynak is. Erről az ingyenes alkalmazásról már volt szó a Mesés számok, számos mesék bejegyzésben, de olyan jópofa, hogy kár lenne kihagyni.
Ne töltsd le munkaidőben, sem akkor ha határidős munkát végzel, vagy épp az ebédet főzöd! Komolyan. Akkora önuralom kell, hogy mindezek helyett ne az univerzum csodáit vizsgáld, amekkora kevés embernek van. Nekem nem volt, úgyhogy gondoltam szólok.
Ha a fentiek megvoltak, akkor a Star Walk 2-vel a tabletet, vagy a telefon kameráját az ég felé emelve megnézhetitek a saját éjszakai égboltotokat, figyelhettek műholdakat, a különböző csillagképeket, akár 3D-s verzióban is. Vagy akár azt is, hogy éjszaka után merre jár a napocska. Részletes információkkal a csillagképekről, a napkeltéről, holdkeltéről, hogy merre jár a Hubble űrteleszkóp, az összes bolygó, és bármi, ami az égen van.
Van kifejezetten gyerekeknek kifejlesztett alkalmazásuk is, ahol rövid mesékkel mutatják be az egyes csillagképeket, és más érdekes égi tüneményeket.
A svéd gyártású mókagyár alkalmazásainak száma mára több mint két tucatnyira nőtt. Lehet szörnyet etetni, Télapót fodrászolni, zenekart menedzselni, doktorosdit játszani. A sok játék között mindenki talál magának kedveset. Nem érdemes kihagyni.
A szintén svéd Filimundus játékával a legőrületesebb találmányokat építhetjük meg, kicsit a Goldberg masinák mintájára. Adott egy probléma: például nagyi szeretné a fáról leszedni a cicáját. A művelethez használhatunk hajszárítót, egy bakancsot, és egy almát. A további szintekhez segítségül kapunk fogaskereket, sajtkockákat, ugratót, bombát, tűzrakást, meg egy csomó más trükkös cuccot.
Nagyon tetszik, ahogy a különféle eszközök tulajdonságait fokozatosan kiismerjük, majd a tudásunkat alkalmazva kell kikísérleteznünk a megoldást nekünk magunknak.
Van ingyenesen letölthető Lite verziója is. Nem csak a matatós fiúknak jött be.
Húzd át magad (szó szerint) fogaskerekekkel a következő szintre. Bár kisebbeknek ajánlják, ha jól emlékszem 3-4 évvel ezelőtt a negyedikes felvételiben volt egy feladat a fogaskerekek működéséről. Fogaskerekeket, karokat, csigákat, láncokat és egyéb kütyüket kell összekötni, hogy az így keletkező húzóhatás nyomán eljussunk az újabb kihíváshoz. Látszólag teljesen egyszerű, de érdekes megfigyelni hogyan hoznak a fogaskerekek működésbe egy szerkezetet.
Okos formakereső a 2-5 éves korosztálynak.
Programozás
A következő alkalmazások nálunk még koraiak lennének. Ha eljön az idő, akkor biztosan ki fogjuk próbálni a Hopscotch alkalmazását, ahol mi készíthetjük el saját egyszerű játékunkat. Nem kell nagy dologokra gondolni, olyan egyszerű, de mégis mókás ügyekről van szó, hogy a csirkét átvezessük a négysávos úton, anélkül, hogy elütné a kamion. Videók és részletes, de egyszerű magyarázatok segítségével mutatják be a kivitelezést. A hangsúly ténylegesen azon van, hogy milyen sorrendben mely parancsot adjuk a választott karakterünknek.
Ingyenesen letölthető próbaverzióval.
A Robot School játékában R-obbie-nak a robotnak kell segítünk, hogy hazajuthasson. Ehhez különféle pályákon kell feladatokat megoldanunk. Lego kockákat arrébb pakolnunk, labirintusokon átkavarnunk. Ehhez is kell már némi angoltudás, de az ismétlődő parancsoknak köszönhetően hamar hozzászokunk a nyelvezethez.
Játsszatok, okosodjatok, mókázzatok! Mert ezek mind jó dolgok.
Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról sem.