Három gyerek útnak indul Ausztráliából archeológus szüleikkel, hogy bejárják a világot és izgalmas történeteikkel az olvasás gyakorlásának lehetőségeit színesítsék. Első úticéljuk Egyiptom, ahol Tutankhamon átkával néznek farkasszemet. 

Pár hete került a kezembe az idén indított sorozat, P pedig azonnal lecsapott rá. Mit mondhatnék, az izgalmakat ígérő cím és a színes beltartalom megtette a hatását. Olyannyira, hogy hamarosan visszakaptam a kiolvasott könyvet. Bár meglehetősen vaskosnak tűnik, de ez ne tévesszen meg senkit: a magas minőségű, strapabíró papír, a sok illusztráció és megnövelt betűméret együttesen tesz ki száznegyvenkét oldalt. Mely szám az olvasó gyereknek egy kellemes üzenet mert száznegyvenkét oldalt elolvasni mégiscsak emberes teljesítmény.

Tetszett, hogy a szerző az elbeszélő kislány mivoltát nem hangsúlyozta erősebben. Mondjuk egy ásatásokon, hieroglifák között otthonosan mozgó lányhoz nem is illene más, mint a józan kalandvágy. Ebből pedig kijut a négy gyereknek, akik kóborolnak lezárt területeken, felfedeznek titkos átjárókat, hieroglif írásokat fejtenek meg, hogy végül egy hatalmas, ámde szigorúan őrzött, többezer éves titok birtokosai legyenek. Csak ők és az olvasók. Ezzel az ügyes húzással azonnal kialakul az olvasóban a szövetség, a közös kaland felett érzett izgalom és azt is megalapozza, hogy az olvasát egy olyan eszköznek tekinthessük, melynek révén különleges tudás birtokosai lehetünk. 

Az immár közös rejtett tudás őrzőiként és az átélt kalandok hatása alatt alapítják meg a Mindentudók klubját, melynek egyik célja újabb rejtélyek felfedése. A sorozatcímet látva én is valami hasonlóban reménykedtem. Egy ideje kerestem már egy, a történelem iránti érdeklődést továbbmélyítő olvasmányt. Esetünkben ez annyira működöképes, hogy a hieroglif-írás rejtélyei, a múmiák és a piramisok ügye azóta is visszatérő beszédtéma. Bizonyos tekintetben hasonlít az Idődetektívekre, ám esetünkben a történet kevésbé szerteágazó, a szöveg tipográfiája, illetve stílusa is sokkal inkább alkalmazkodik a 7-8 éves korosztályhoz. Egy apró félreértés is belekerült a történetbe, ami akár betudható a beszélő korának is: nem Hüvelyk Matyi potyogtatja el a kenyérmorzsákat, hanem Jancsi. És milkre jók az ilyen véletelenek, így legalább meggyőzödtem, hogy P odafigyel arra, amit olvas. 

A különböző színekkel kiemelt részek többnyire valamilyen kulcsfontosságú információt tartalmaznak, bár az elején ez néhol esetlegesnek tűnt, a későbbiekben működött, ezzel is megtámogatva a szövegértést. A kötet végén található, történelmi tényeket tömören és érthetően összefoglaló szószedetet is örömmel láttam. Barbero és Losado nem teljesen az én világom, de az élénk színű és barátságos hangulatot sugalló képek megnyugtatóan ellensúlyozzák a bezáródó kripta ajtaját.

Ha olvasásgyakorláshoz kerestek egy helyes, izgalmas könyvet, érdemes egy próbát tenni a Mindentudók klubjával.