Utazós játékok után most jöjjenek olyan könyvek, amikkel akár otthonról is bejárhattok érdekes vidékeket.
A 3-5-8 perces mesék utazáshoz és kalandozáshoz c. antológia természetes módon kívánkozik a mai bejegyzésbe. Az előző részeket nagyon szerettük (a népszerűségi listákat látva ti is). A legkülönfélébb témákkal foglalkozott már a sorozat (elalvás, mókázás, karácsony), ideje volt, hogy szülessen a helyváltoztatásról.
Tizenkilenc kiváló szerző fantáziált a legkülönfélébb kiruccanásokról. Halakon, felhőkön, repülőkön közlekedünk. Külföldön és idehaza, eltévednek és hazaérnek, kisfiúk, kislányok kelnek útra, apró állatok, növények és egyéb lények fedezik fel a nagyvilágot, közvetlen szomszédaikat, vagy csak saját határaikat.
Szerencsés a kötet koncepciója, hiszen az olvasás a fantáziánkban tett utazás. Íróink ihletét pedig nem kötötte gúzsba a kiadó. Jöhetett minden, aminek egy kicsit is köze van a kiruccanáshoz. Így született meg egy változatos történetekből álló pompásan szórakoztató, érdekes mesegyűjtemény. 
Nem mintha kötelező lenne kedvencet találni, de azt hiszen Stiglincz Milán Örögdinnye (nem elütés) c. meséje az egyik legmaradandóbb kalandunk. Vicces, játékos, találékony, megható. Muszájos.
A rendelkezésünkre álló időhöz igazított mesék fényéből még az sem von le, ha csak 3 percet tudunk olvasni. Kismarty-Lechner Zita vibrálóan színes rajzai egy utazás lüktetően izgalmas, változatos színeiben tűnnek fel. Nagyon jól ráhangolódott erre a mozgásban lévő világra az illusztrátor.
Szeressétek a sorozat előző részeit is, mert megérdemlik!
Szuper Boldog Varázserdő engem s meglepett. Fogalmam sem volt, hogy milyen kalandra indulunk, csak szerettem volna egy új, vicces, nagyon képes és maximálisan színes könyves látványosságot magunknak. És mint a mesében, így is lett.
Emlékeztek arra a Fabulon reklámra, ami a Kálvin tér egyik házfalán volt évekig? Imádtam böngészni és figyelni az apró részleteket, olyan önfeledten gyönyörű volt a szememnek. Bármeddig belefeledkeztem volna a nézegetésébe (persze akkoriban mindig korábban jött a busz). Matty Long könyvének első lapjai ezt az élményt idézték meg.
Mozgalmas és üdítően színes oldalakon a minimál történetet elmesélő böngészők, videojátékok, képregények és kicsit a popkultúra világa találkozik. Éppen csak lámák nem szerepelnek, de ki tudja, a következő részekben mi vár ránk.
A Szuper Boldog Varázserdőben, ahol gondtalan mókázásból, kacagásból és piknikezésből áll az élet. Boldog nyuszik, vattacukor-barlang, hancúrozós mezők érik egymást. Mígnem egy nap valaki lenyúlja az Élet Misztikus Kristályait. Öt hőst választanak ki, hogy visszaszerezzék a tulajdont.
Könnyed és vicces az egész könyv. Nem az a sokszor újraolvasós, viszont a szövegbuborékok, a karakterek többnyire antihősi magaviseletük dicséretesen mókás, így egy-egy kiruccanásra mindenképpen érdemes ellátogatni.
Olyasfajta képeskönyv, ami azok számára is megnyitja a könyvek csodabirodalmát, akik eddig kevéssé tartották figyelemre méltónak a papír alapú kalandokat.
A Mesélő zászlók az elevenünkbe talált. Talán már említettem, hogy P mennyire érdeklődik a történelem iránt. És ami P-t érdekli, azt (már a versenyszellem okán is) T is izgalmas tartja. És mi lehetne jobban átitatva történelemmel, mint egy lobogó? Mindamellett imádom, amikor a fiúknak megmutathatom, hogy érdemes még az olyan jétköznapinak vélt dolgok mögé, mint a zászlók, bekukucskálni. Bízom benne, hogy ez a fajta érdeklődő hozzáállás a minket körülvevő világhoz, megmarad bennük. Mindenesetre az ehhez hasonló könyvek megkönnyítik a dolgomat.
Gifford az olvasóra is átragasztja vexillológia (bizony, ezt is most tanultuk meg) iránti lelkesedését. Időben távol, az eredettől kezdünk és látogatjuk végig kontinenseket, kiemelve egy-egy érdekességet: alig érezzük az utazás fáradalmait. Nem mindenre kiterjedő tudásanyagot tol ránk, csak annyit, ami megmutatja, hogy milyen gazdag tartalommal lobognak az égen. Nem csoda, hogy rendre feljönnek a beszélgetésekben az újabb (érdekes) zászlós kérdések.
Joggal számít a szerző a kíváncsiságunkra, hiszen könnyed, beszélgetős stílusban tár elénk érdekes információkat, ettől pedig menthetetlenül lendületbe jön a fantázia. A móka és zászlók egyáltalán nem távoli fogalmak. Valószínűleg alig akad olyan gyerek, akit a térképek mögött húzódó, (eddig csak) elképzelt kalandok ne nyűgöznének le. Hát, a zászlóknak is pontosan ilyen hatásuk van. Mindig le tud nyűgözni, ha a történelmet (vagy bármi mást) ilyen látszólagos kerülőutakon cserkészünk be.
Lobogói nem csak országoknak, hanem kalózoknak, a legkülönfélébb szervezeteknek lehetnek. Izgalmas felfedezni, hogy zászlókat a kommunikációban is fontos szerepük lehet. Kétlem, hogy valaha a szemaforábécével hívnám vacsorázni a fiúkat, de értelemszerűen teljesen imádjuk az ehhez hasonló érdekességeket.
Gifford a teljesség igénye nélkül mesél, de abban biztos lehetsz, hogy senki sem marad közönyös a zászlók iránt. Habár nagyon sok területet érint a könyv, a szerző nem kalandozik el, szorosan kezében tartja, hogy miből, mennyit ad át. Tim Bradford a fotókat kiegészítő kedves és vidáman színes rajzai a gyerekek számára is közel hozzák ezt az izgalmas tudásanyagot. Okos is, szép is, jó is Gifford könyve, gyakori lapozgatásra szívből ajánlom!
Móra Ferenc Kincskereső kisködmönje sok vitát kavart. Olvassuk, ne olvassuk, mikor olvassuk, vagy éppen minek olvassuk? Lehet-e szeretni egy olyan világot, amiben ennyi gyermeket ér a legváratlanabb és a legszívbemarkolóbb tragédia?
Egy bizonyos: Lackfi János, a ködmön újragombolója mindent megtett azért, hogy elvegye a legfájdalmasabb pillanatok élét. Persze ettől még a halál és a szenvedés nem tűnik el a könyvből, de többnyire egyetlen mondatra redukálódik.
Amikor pedig épp nem fáj senkinek semmi (meglepő, de egészen sok ilyen rész van, pedig gyerekkoromból elsősorban nekem is a mély bánat maradt vissza az olvasás után), akkor alkalmunk nyílik, hogy felfedezzünk egy letűnt kor emlékeit, meglássuk a hétköznapi életek egy-egy szeletét, összehasonlítva a saját napjainkkal. Természetesen a különbség akkora, hogy átélni szinte képtelenség, de azt az olvasó/hallgató is látja, hogy drámai a változás.
Rátkai Kornél kedves rajzainak köszönhetően igazán mutatós lett a történet. A kócos kobakok, huncut mosolyok fel tudják kelteni egy mai gyerek érdeklődését.
Nagyon mutatós, az eredetihez képest sokkal rövidebb, de kellemesebb atmoszférájú lett a kötet. Az olvasás kezdetén nehezen oldódott a saját olvasási emlékeimből táplálkozó gyomorgörcsöm, de amikor beleszoktam, hogy a legfájdalmasabb részek is gyorsan (azt nem állíthatom, hogy teljes érzéstelenítésben) elmúltak.
Érdemes meghallgatni a könyv végén található cédét, az Apnoé zenekar dalaival. Ha jól értem akkor a hasonó címet viselő interaktív mesejáték dalait tartalmazza. A felvételek a regénynél egy sokkal könnyedebb, felhőtlenebb zenejátékról árulkodnak.
