Szinte mindennap főzök. T ilyenkor rendszerint velem van, figyeli a történéseket. Amikor pedig eleget raktározott el -és már az én karom is elfelejtette, hogy milyen volt, amikor még áramlott benne a vér- a tettek mezejére lép, gyakorolja a láttotakat. Pakolja az edényeket, fedőt rak rájuk, elkéri a hatszáhuszonnyolcadik fakanalat, hogy bedobhassa a hűtő melletti résbe. Vagy kiszórja a lisztet, mákot, kukoricadarát, mert kell neki. De ami leginkább kellene neki az egy saját konyha.

Ilyen előzmények után télen elmentünk egy adventi kézműves délelőttre, ahol elém ugrott a megoldás: egy textiltűzhely.

Még nászajándékba kaptam a varrógépet, aminek rettenetesen örültem, bár varrni nem tudok, ezért sokáig csak a nadrágfelhajtásra használtam. Aztán egyszer csak varrtam egy Hóchócot. Ez persze nem volt olyan aprócska kihívás, de megugrottam. Úgyhogy már első pillantásra tudtam, hogy ha elkészül az adventi koszorú, hazamegyünk és elkezdem tervezni a mi saját kis játék tűzhelyünket.  A gondolatot tett követte, és hamarosan készen állt az előkarácsonyi meglepetés. Mindössze egy éjszaka fele elég volt rá, hogy megvarrjam. Még úgy is, hogy egy jó nagy darabot vissza kellett bontanom. 

Elsőként vettünk egy műanyag gyerekasztalt alapnak, konkrétan ezt. Azóta sajnos már eltört, ami nem feltétlenül az asztal hibája, sokkal inkább a rendeltetésnek nem megfelelő használaté. Az ezermester nagypapa, a családi játékdoktor megígérte, hogy fabrikál egyet fából. Izgatottan várjuk.

A tűzhely tetejéhez barkácsfilcet használtam, ami ugyan nem mosható, de könnyű vele dolgozni, és szép tartása is van. Az oldalsó rész egyszerű karton anyag. Kapott a tűzhely zsebeket is, hogy a rettentő fontos dolgokat bele lehessen pakolászni.

Miután kivágtam a filclapot és a beszegett kartonanyagot összevartam, jöhetett a főzőlapok és a tűzhely gombjainak rögzítése, ragasztópisztollyal. A főzőlapokra még ragasztás előtt rávarrtam a fűtőszálak mintáját, így nem kellett különösebben kínlódni amikor a tűzhelyre szereltem.  Voltak még olyan nagyszabású elgondolásaim, hogy varrok rá egy sütőajtót és egy konyharuha tartót is, de ezt bármikor pótolhatom.

Ezzel el is készült a nagy mű, a gépezet leállt. Nem tudnám megmondani, hogy melyikünk volt másnap az izgatottabb: a megajándékozott, vagy én. Azóta pedig eltelt már egy fél év, és minden nap, de leginkább MINDEN NAP játszunk vele. Lettek darabolható ennivalók, és cuki kis műanyag edények. És nem cuki, de eredeti konyhai palacsintasűtő is, amit én már kidobtam volna, de N végül nem engedte. A mai napig boldogan rohangál vele. 

A tűzhely pedig éli tovább diadalmas életét a játékszobában. Időnként hurcoljuk a nappaliba és vissza, de pihenőnapja még nem volt. 

Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról sem.