A következő kis kerettörténet nem velünk esett meg, minden szereplője kitalált, a valósággal bárminemű egyezés a véletlen műve! 

Úgy esett, hogy a nagyszülőkkel együtt mentünk nyaralni. Mi sem természetesebb, vittük az aktuális kedvenc könyveket is, többet között a Kolibri Kiadónál újra megjelent Apám kakasa c. versantológiát. Mivel elsősorban olvasni vittük és nem nehezéknek, így hamarosan felcsaptuk és verset olvastunk. A könyv tematikája a következő: adott egy közkedvelt klasszikus vers, mely fekete tintával van nyomtatva, mellette pedig Lackfi János  kék színű és Vörös István zöld színben pompázó modern átirata szerepel.

Vissza a hangsúlyozottan elképzelt kis történethez. Szóval, olvassuk a három verset egymás után, majd a nagyszülők, akik nyilván a nevelői szerepből sosem fognak kibújni, felháborodottan közlik, hogy "ez aztán micsoda  dolog, ilyen csúfságosan megbecsteleníteni egy ekkora klasszikust, ezt tanítjuk a kisgyerekeknek, meg miegymás". A szülők pedig azonnal könyv védelmére kelve felveszik a harci pozíciót és bátran szembeszállnak.

Érveik a következők: vajon mivel tesszük a legjobbat a klasszikus versek költőinek? Meg úgy általában a versek ügyének? Ha alázatosan fejet hajtva, évente egyszer, portalanítás céljából levesszük a polcról, majd mély sóhaj közepette visszahelyezzük? Vagy tán akkor, ha nem mint szobrot tiszteljük, hanem örömünket leljük benne, játszunk vele, röhögünk rajta, és igen, átírjuk. Így lesz József Attila: Kertész leszek c. verséből Kukásdal, és Futár leszek. (T múlhatatlan kedvence).

Eddig a fikció, most jöjjenek a tények.

Lackfi János és Vörös István átiratai méltó párjai a koszorús költők eredetijeinek! Olyan bravúrosan játszanak a rímekkel, a ritmusokkal az ötletekkel, és a szavakkal, hogy éppen csak nem vet szikrát a könyv. Molnár Jaculeline gyönyörű, vidám illusztrációi gondoskodnak róla, hogy a fül örömei mellett a szem is gyönyörködhessen.

Nagyobbakkal játszottunk olyat is, hogy az iskolában feladott memoritereket fel tudják-e ismerni, ha csak az átiratokat hallgatják. Elárulom: nem volt nehéz dolguk, ellenben annál jobban élvezték. Így a versek jó alkalmat nyújtanak a játékra, az irodalomórák színesítésére.

A fenti meccs vége: az eredményhirdetés elmarad, a gyerek verset hallgat/olvas/követel és élvezi. Rímet gyárt és este az orra alatt motyogja a délután négyszer elolvasott verset. 

Jó tanács a végére: esti mesének semmiképpen NE olvassa gyermeikenek az, aki a puha párna vonzásáról álmodozik, ugyanis a versekből áradó elemi vidámság még az öt perccel azelőtt álmosan lefittyenő pillákat is felpattintja. Tapasztalatból tudom. Ágyon visongva fel-le ugráló, vígan kacarászó gyereket nehéz az álomvilág kapuja felé terelni. 

Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról sem.