Az őszi hullámvasutazásunk ellensúlyaként választottam második olvasmánynak (az első ez volt)  a Manó kiadónál megjelenő Régi kedvencek sorozat első részét, Bogáti Péter: A Hóvirág másodkormányosa jelenti című regényt. 

Pontosan erre volt szükségem: egy kis nyári, kincskeresős, kalandtúrára a Balaton környékén. Mindezt a fotelből! Már az első oldalak után azon töprengtem hogyan bírtam ÉN, a notórius könyvtárba járó EZT a könyvet tizenévesen elkerülni??!! Na de kár az ilyesmin tipródni, inkább belevetettem magam a vacak őszünkből a meleg nyárba, egy csapat gimnazistával, akik végigbarangolják a Balatont, Tihanytól Reziig, Hévíztől Keszthelyen át Szigligetig. Közben észrevétlenül megtanulnak (és mi is) egy csomó mindent a táj földrajzáról, történelméről. Volt egy pont ahol picit túlzásnak éreztem a sok információt olyannyira, hogy pár pillanatra el is vesztettem a fonalat. Ez persze senkit ne riasszon el, nálam is csak egyszer fordult elő, és röpke másfél oldal erejéig tartott. Az utazás ideje alatt jellemzően kalandoznak, számháborúznak, szabad ég alatt alszanak, kirándulnak, felfedeznek, elrabolják őket a dörzsölt bakonyi betyárok, kiszabadulnak, rejtvényt fejtenek, eltévednek, majd megkerülnek, trükköznek, és közben teljes odaadással vetik bele magukat a kalandba. Az olvasó pedig nem kevésbé. Erősen regeneráló hatású volt a saját viharverte hétköznapjaim után ez az utazás. 

A történetében egy gimnáziumi tanár aprólékosan kitervel egy körmönfont felfedező körutazást a nyári vakáció első napjaira, melyből a Balaton nagy részét érintő izgalmas kincskereső odüsszeia kerekedik. A történetben a három csapat közül a Búvár Kund nevet viselő banda viszontagságait csipkelődő finom humorral meséli el Balázs Károly latin-történelem szakos tanár, aki a fiúkat a Hóvirág névre hallgató balatoni hajó tiszteletbeli másodkormányosaként próbálja szemmel tartani. 

A tanév végeztével indulnak el a csapatok, hogy a legkülönfélébb rejtvényeket megoldva jussanak el a végcélig, időnként küzdelmes, izomzsibbasztó, agytekervényeiket és találékonyságukat próbára tevő kalandok során át. A történet vége egy picit meghökkentő volt, bár lényegét tekintve pontosan az történt, ami vártam. Lehet a srácokkal együtt mosolyogni, drukkolni, izgulni kalandjaikon és örülni a sikereiknek. Bár az ötvenes évek Magyarországa a könyv történetének háttere, ebből kevés érezhető, ami viszont igen, az nagyon is jó. 

A Hóvirág először 1958-ban jelent meg a Móra kiadónál, Sándor Károly remélem sokaknak ismerős kedves és humoros rajzaival. A legújabb kiadást Marosi Krisztina illusztrálta, s bár teljesen más a stílus, a regény hangulatát és az összes ígéretet, amit első pillantásra hozzá fűztem, tökéletesen visszaadja. A borító és a belső lap türkize frappánsan rímel a Balaton színére, pont ahogy utoljára láttam Tihanynál. Ráadásul a belső oldalon egy térkép virít a fontosabb helyszínek megjelölésével, amiket a Búvár Kund csapat bejárt. Szeretem, amikor egy kiadó ennyire odafigyel egy könyvre, hogy kézbe véve én is azonnal beleszerethessek. 

A könyv végén találunk egy szómagyarázatot, hiszen a mostani tizenévesek számára az 'interurbán hívás", a "kartárs" megnevezés, vagy a "bakfis" talán idegenül hangzik. Sőt, még a számháború lényegét is ismertetetik, bár ennél a résznél egy kicsit begombócosodott a torkom, kár lenne ha kimenne a divatból. A történet sokszor csipkelődő, de korántsem durva hangneme nemcsak a nosztalgiára éhes felnőtteknek szórakoztató. Én sem bírtam ki, elővettem a régi balatoni nyaralások fotóit, és a vacsora felett egymás szavába vágva meséltünk a saját élményeinkről. Az első Pepsiről, ami azonnal az orromon át távozott, a pecákról, a kirándulásokról, a vonatozásról, a letarolt kukoricaföldről, meg a békákról a papucsban. 

Bogáti Péter valahogy olyan színesen, szagosan mesél a Balatonról, a fiúk kalandjairól, a napsütésről, a lángosozásról, a víz csillogásáról, a bakonyi erdőről, a szalonna sütésről, a gyönyörű tájról hogy szinte érzem, látom minden pillanatát.  

Felnőttek, ne csak Ti nosztalgiázzatok, a 10+ korosztálynak feltétlenül adjátok a kezébe, hadd örüljenek ők is. Mert 58 év alatt sok minden változott, de a Balatont, a lángost, és a jó történeteket minden gyerek ugyanúgy szereti.

Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsd el like-olni a Hintafa Facebook oldalát. Akkor bizosan nem maradsz le a további kalandjainkról sem.