Szerda van, tehát Leó bácsi érkezik, vele pedig az andorrai sztyeppéken zajló fordulatos hétköznapok.

Tudom. Andorrában nincsenek is sztyeppék. De tegyük félre az ilyen jelentéktelen tényeket. Mert hangosan kimondva például végtelen erőt sugároz! Szinte mítikus-mágikus hátteret ad a mesékhez. Ízlelgessétek nyugodtan, képzeljétek el a hangzását, vagy kezdjetek úgy egy mondatot a nyitott hűtőnél, a hallgatóságotoknak háttal állva ’amikor az andorrai sztyeppékre értem…’. Mire visszafordultok a feszült figyelem középpontjában találjátok majd magatokat. Leó bácsi esete a tökéletes példa minderre. (Eredetileg egyébként Romániában kalandozik a kedves bácsi, de a fordító Szilágyi Erzsébet és a kiadó nagyon bölcsen és nyilvánvaló okokból úgy döntött, hogy másik helyszínt választanak.)

Leó bácsi egyébként fantasztikus fazon kovászos uborkát visz magával felfedezőútjaira. Nem csak bizonyos szemszögből, hanem alanyi jogon. Minden szerdán megjelenik Andriséknál és amíg a fiúkra felügyel mesél nekik mindenféle hihetetlen dolgokról, amik az andorrai sztyeppéken estek meg vele. Mondjuk a hely már eleve azt feltételezi, hogy itt egy átlagos hétköznap is átlagon felüli. Szóval Leó bácsi korábban keresztül-kasul kalandozta a tájat, fennakadt egy felhőn, a négy hajszála megmentette az életét, családot alapított, de persze ezt is olyan Leó bácsisan. 

És működik. A két lenyűgözött gyerekem az élő példa minderre. Még T is ámulattal vegyes izgalommal figyelte Leó bácsit, bárhová is ment a sztyeppén. Pedig ő mostanában egészen nehéz esetnek bizonyul az esti mesélések idején. Szinte képtelen megállni, míg a bukfenc-számlálón nem pörög le egy komolyabb szám. Leó bácsira viszont muszáj odafigyelni. Nyilván egyfelől elképesztően hihetetlen dolgokon megy át. Az utóhatás, ami marad utána mégsem egy modern Münchausen-átirat. (Azért a kedves bácsi nem fukarkodik a túlzásokkal.)

Az utóbbi hónapokban észrevettem, hogy P gondolkodásmódja elkezdett változni. Egyre többször bukkan fel a kérdés, hogy hol húzódik meg a valóság és a fantázia között a határvonal. Persze vannak egyértelmű esetek, de sokszor belefutunk olyanokba, amikről nem könnyű eldönteni, hogy tényleg megtörtént, vagy csak kitaláció. Kezd felnőni. A kisgyerekek naív hitvilágát hamarosan maga mögött hagyja. Általában nem szoktam (kivéve ha az undok zombik és más rémálomra hajlamosító lények a téma) állást foglalni, inkább visszadobom a labdát és az ő véleményére vagyok kíváncsi. Rendszerint arra jutunk, hogy vannak dolgok, amikben érdemes hinni. 

Leó bácsi történeteinek legfőbb erőssége, hogy felerősíti az igényt arra, hogy a jót és a szépet vegyük észre. A kopaszság is háttérbe szorul, ha az embernek van négy szál életmenő haja, a csótányok pedig minden visszataszító ismeretünk ellenére is egészen vidám, megnyerő népség. Yannets Levi felemeli és új, barátságos színben mutatja be a hiányosságokat, gyengeségeket.

A könyv egyébként a gondozott és szórakoztató szöveg, a könnyen olvasható hosszúságú fejezetek és a szellősen szedett sorok miatt önálló olvasásra is alkalmas.

A szerző által teremtett nagyon optimista légkört Shimony illusztrációi is visszatükrözik. Ezek a világos, de nem szemkápráztatóan élénk színű képek olyanok, mintha a jókedvű napfény ragyogna be mindent. Mi is hasonló napsütéses érzésekkel olvastuk Leó bácsi kalandjainak induló kötetét.

"Mert minden hétévesnek szüksége van egy szuperhősre. "