Én, a gyanútlan olvasó -bár a fülszöveget ismertem- és a gyerekeim, mint gyanútlan hallgatók nem is sejthettük, hogy a Kisrigók sokkal több, mint egy tüneményes történet.

Persze az is, de abból a fajtából, ami időnként megfájdítja az ember lelkét, hogy szinte kiállna a holdfényes éjszakába mert annyira tele lesz a szíve, hogy legszívesebben addig csaholna, míg minden kismadár szerető fészekre nem talál. Úgyhogy ebben a történetben valami másnak is lennie kell.

Először is, van benne három kisgyerek, mindjárt három helyen. Két lány nevelőszülőknél, Csabó pedig gyermekotthonban. Másodszor van sok-sok tervezgetés, álmodozás, vágyakozás. De úgy, ahogy csak a gyerekek tudnak, ha megtapasztalták a magányt. Harmadszor -előbbieket megkönnyítendő- szerepet kapnak mindenféle csodálatos kommunikációs eszközök, amivel a három testvér beszélgetni tud. Sorolom: egy darab hírpuska, továbbá egy belefon, mely egyik végén a hétköznapokban hajszárító, a másik végén pedig porszívó. Végül, egy csupaszív beszélő galamb, aki a gyerekek sorsát egyengeti. 

Negyedszer egy csomó jószándékú és néhány unott, fásult felnőtt is színre lép, akik a gyerekek érdekeit próbálják szem előtt tartani. Ennek ellenére mégis sok ijedelem, kétségbeesés, könny vezet el az otthonig, egy háromemeletes ágyig, ahol a testvérek végre együtt lehetnek, mint életük kezdetén. 

Ötödször itt vannak még Agócs Írisz rajzai, amik bűbájos hátterei ennek az olykor mulatságos, máskor szívszorító történetnek. 

Egy kalandos mese ez, amelyben a gyerekek az igazi szüleiket keresik, hogy végül rátaláljanak két szerető emberre, akik sok küzdelem és várakozás után otthont, barátságot és megértést nyújtanának a három kis vándornak. Erős habarcs az a sok csodás elem, amire felfűzi a szerző gyermekei múltjának hiányzó darabjait és amik segítségével végül célt érnek. Mert el lehet hinni Paulon Viktória történetének minden egyes betűjét. És a fiaimon is ezt láttam. Elhitték a hírpuskát (sajnos a hajszárítót is), meg a mindent felülíró vágyat, amivel ezek a kicsik egymás után, szülők után ácsingóznak. És mivel elhitték, hogy vannak gyerekek, akiknek a vágyai középpontjában egy olykor idegesítő testvér jelenti a megtestesült örömöt, abban bízom, hogy bennük is megváltoztattak valamit a Kisrigók.

A szöveg sodró lendületű, igényes: időnként megható, máskor mulatságos. Látszik, hogy a szerző hasonló néven vezetett blogján már szerzett tapasztalatokat.  A blog oldalain az adoptálás, a családi életük néhány hétköznapi részletét is megismerhetjük. Akik ilyesmiben törik a fejüket semmiképpen ne hagyják ki. 

Paulon Viktória kezünkbe adott egy könyvet az adoptálásról, a gyerekeinek pedig egy fantasztikusan bájos és szívmelengető mesét múltjuk egy lehetséges változatáról, ahol a valóságosan hiányzó láncszemeket olyan hihető csodák helyettesítik, amik olyan igaziak, mint bármely, természetesen úton fogant gyerek története. Így amikor ők hárman  felnőnek, nem tátong üres folt a gyerekkoruk egy részletén. Mert akár így is történehetett volna. A szeretetnek olyan megnyilvánulása ez, amire csak egy vérbeli, bárányszeretettel szerető és oroszlánbátorsággal felvértezett anya tud írni.