Nagyjából egy évvel ezelőtt tudósítottam a Berger Szimat Szolgálat (továbbiakban: BGSZ) frenetikus sikeréről. Nem sokkal karácsony előtt visszatért a nyomozóbanda, hogy velük együtt eredjünk A hosszúfülűek kincse nyomába.

Egy olvasó életében egy év elég sok idő, úgyhogy akaratlanul is számadást készítettem magamban P előmenetelét illetően. A tavalyi év első 7-8 hónapjában elképesztő tempóban olvasott. Mindent falt, amin betű volt. Ha könyvtárba mentünk négy könyvnél kevesebbel sosem jött haza. Viszont az utóbbi 3-4 hónapban komoly stagnálás állt be, amiből idáig csak rövid időre tudta néhány jól bevált kedvenc kimozdítani. 

Nem állítom, hogy válságos a helyzet, de nagyon igyekszem, hogy olyan könyveket kerüljenek “véletlenül” a keze ügyébe, amik pozitívan erősítik az olvasáshoz kapcsolódó élményeit. 

A Berger Szimat Szolgálattal úgy éreztem biztosra megyek. A kanapén sarkában kizökkenthetetlen révületben olvasó gyereket figyelve Nyulász Péter író és Ritter Ottó illusztrátor párosa harmadszor is  beletrafált. 

Bugac Pongrácot a pumiikreket és Juli Pulit ezúttal nagyon messzire sodor egy múzeumi rablás. Először Ausztráliába, majd a Húsvét-szigetekre vezetnek a nyomok. Utaznak repülőn, léghajón, tengeralattjárón, vagyis kalandban, kihívásokban most sincs hiány. Talán már mondanom sem kell, hogy meg sem állnak, míg megoldják a rejtélyt. 

A harmadik kötet minden tekintetben az első kettő méltó folytatása. A szöveg szerkezete jól átlátható, a kezdő olvasóknak kedvező betűmérettel, szellős sorokkal, a fekete betűk monotonitását megtörő tipográfiai megoldásokkal. A történet íve feszes, de nincs tele zavaróan sok fordulattal. 

Ritter Ottó vagány, de mégis barátságos, élénk színekben dúskáló illusztrációi továbbra is nagyon vonzóak és kifejezőek. Az elhelyezésük is dicséretre méltó: jól lazítják a betűkkel teleírt oldalakat. A korábbi kötetekhez hasonlóan -ha olvasás közben pihenőt tartanátok- képrejtvények nyomába is eredhettek. 

Az előző részekből megismert kutyaakadémikus most sem tétlenkedik, egy rakás érdekes, könnyen megjegyezhető információval lettünk gazdagabbak. Kezdve a morzejelektől, az időzónákon át, a tájékozódást segítő koordinátákig, hogy a hideg-meleg levegő mozgását már ne is említsem. Két utóbbi a 3. osztályos környezetismeret anyag része, úgyhogy még a tananyagot kiegészítő segédanyagként is használhatjuk.

Felnőttként talán túlzásnak tűnnek a beszélő nevek, de mivel ez egy gyerekkönyv, a célközönségnek szánt humorral bennem fel sem merült, hogy ez gond lehetne. Ráadásul a szerző tisztelgése a tavaly elhunyt pályatárs Rigó Bélára, az ausztrál léggömb és léghajó rendezvényszervező Steve Huffnagel szerepeltetésével, igen szép gesztus. 

 Az alkotók ismét mindent megtettek azért, hogy a BGSZ -sorozat újabb részének elolvasása minden tekintetben jó élmény legyen. Okosodtunk, nevettünk, jól éreztük magunkat. Ennél többet nem is kívántam.