Játszva minden könnyebb

Hintafa

Hintafa

A Tiltott sivatag

2018. március 14. - palinta77

img_8828.jpg

Múlt kedden röviddel azután, hogy felszálltunk a Tiltott szigetről, a helikopterünket tönkretette a sivatagi vihar. Kénytelenek voltunk kényszerleszállást végrehajtani. Egyetlen esélyünk a menekülésre, ha megtaláljuk az ősi város romjai között az Éghajó alkatrészeit, hogy annak segítségével hagyhassuk el a Tiltott sivatagot.

img_8839.jpg

A víz, amitől a szigeten próbáltunk megszabadulni, most a túlélésünk egyik záloga lett. Matt Leacock játék-trilógiájának második része valamelyest bonyolultabb kihívást tartogat, viszont ez is igazi játékmágnes. A játéktér itt is lapokból áll, de a kalandorok célja, hogy megtalálják a négy alkatrészt (ehhez ki kell ásniuk a sivatagi oldalukat mutató lapkákat), majd a felszállópályára eljutva elmeneküljenek mielőtt elfogyna a víz, vagy mindent beborítana a homok, esetleg végzetes erősségűvé válna a vihar. Jó hír, hogy a sziget és a sivatag szabályrendszere között vannak közös pontok. A sivatagban is változik pálya. Ezúttal nem eltűnik, hanem mozog a játékfelület. Az alkatrészek összegyűjtéséhez nem kártyákat kell gyűjtenünk, hanem a város lapjait felfedeznünk. Míg a szigeten a víztől tört ki a frász, most az ívóvízünkért aggódhatunk

img_8830.jpg

A játék menete egyszerű. Végrehajtotok 4 akciót, majd a homokvihar képében magatokra öltitek a játék szerepét. 

Ezekből az akciókból választhattok.

  1. Élszomszédosan mozoghatunk, kivéve a blokkolt (2 v. több homokjelölő) mezőre. 
  2. Homokot takaríthatunk a saját vagy a szomszédos lapkáról elvehetünk egy akcióért egy homokjelölőt.
  3. Amennyiben egy sivatag oldalát mutató lapkán állunk, azt az ásás akcióval felfordíthatjuk.
  4. Ha egy kiásott mezőn alkatrész van, azt magadhoz veheted szintén egy akcióért.

 Piros három akciót hajtott végre: takarít, mozog, ás. (Katt a képekre a többiért)

Az akciók után kezd ellenünk dolgozni a játék. A viharmutatónak megfelelő mennyiségű viharkártyát húzunk. A kártyákon látható nyilak mutatják meg, hogy a vihar szeme felé (a tábla üres mezője) melyik irányba mozog a város, a négyzetek pedig azt, hogy mennyi lapkát kell elmozdítanunk. 

 

Elsődleges feladatunk, hogy a városlapkák felfedezésével (felfordításával) ráakadjunk az alkatrészekre. Mindegyikhez két lapka tartozik. Az egyik megmutatja, hogy melyik oszlopban, a másik pedig azt, hogy melyik sorban kell keresni a motyót. 

Előkerült a narancssárga elem. A kettő metszéspontjába (sor-oszlop) kell letenni és innen lehet majd megszerezni.

img_8861.jpg

Általában ez a másik rész, ami problémát szokott okozni az elején. Viszont a játékszabály olyan jól és átláthatóan magyarázza és szemlélteti képekkel, hogy hamar összeáll a kép.

Az előttünk álló feladatot nehezíti a viharkártyákból előkerülő 3 ‘Erősödő vihar’ és a 4 ‘Tűző nap’ kártya okozza. Előbbi hatására több viharkártyát húzunk (több területet borít be a homok), míg utóbbinál a csapat vízszintje fog lecsökkenni.

A szigethez hasonlóan Mensa-díjas Tiltott sivatag is az alapdarabjaink közé tartozik. Mondom miért. Piszkosul izgalmas a feladat. A sikeres kivitelezéshez muszáj átgondolni, hogy a kalandorok különleges képességeit, a felszereléskártyákat, a vízkészletet optimális kombinációban használjuk. És ennek ellenére mégsem szívja le az agyadat. Fűt a kalandvágy és ez a fajta üzemanyag a kerettörténetnek köszönhetően rendszeresen újratermeli önmagát. Mert legközelebb akaratlanul is felteszed például azt a kérdést, hogy más szereposztásban is meg tudtam volna nyerni? Esetleg: melyik karakternek lehetett volna jobban kihasználni a képességeit? És tessék, máris érzitek a játékélmény flow-ját.

img_8887.jpg

Ideális kezdőknek, családoknak, sőt még időhiánnyal küszködőknek is. Nem meglepő, hogy a társasjátékklubban ennek a sorozatnak volt a legzajosabb sikere az utóbbi időben. Mármint szó szerint. A félénk, kevésbé domináns gyerekek is (ehhez kellett egy kis felnőtt koordináció) megszólalhattak, a társaik meghallgatták és megvitatták az ötleteiket. Ilyenkor próbálok mindig háttérbe vonulni, még akkor is, ha rosszul döntöttek, mert a következő játékban levonhatják a tanulságot. (És mindig van következő.) A szereplők képességeinek köszönhető előtérbe került a játék egy ritkábban hangsúlyozott adaléka. Minden játékos ugyanolyan fontosnak érezheti magát (gyerekcsoportban ez különösen fontos). Megtanulják, hogy a csapat értékes emberei, akiknek időnként vissza kell húzódniuk és teret adni, hogy a másik is kibontakoztathasson. Pedig "csak" egy játék és ennyi mindenre megtanít. 

 Előkerült a szürke alkatrész. Ha minden megvan, akkor indulhat  a csapat a felszállóhelyről.

Ha kedvet kaptál egy kis együttműködéshez, az Okosjátéknál tudod beszerezni.

Játékosok száma: 1-6

Életkor: dobozon 10+, nálunk 7+
Külcsín/Belbecs: szépen kidolgozott, steampunk jellegű világ/ izgalmas kihívás
Ára: 7.990,- Ft 

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr6513716290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása