A folyó még mindig visszafelé folyik Henley Creekben, a Vadak és a Kíméletlenek pedig újabb próbával néznek szembe a szünidei kincskereső kalandcsatában. 

A Hold szövetségében már látszik, hogy a történet valójában két szálon fut. Mialatt a csapatok igyekeznek az agytekervény-próbáló kihívásokat teljesíteni, addig a háttérben egy másik “nyomozás” is elindul. A folyó népének titkait szeretnék kifürkészni, mindazt, amit elhallgatnak előlük. A válaszokkal fukarkodó varázslény, Fanfola az éles eszű Pit Summerben emberére talál. Ráadásul a fiúnak akad egy titkos segítsége, akiről még a folyó népe sem tud.

Egyre jobban tetszik ez a külsőségeiben is átgondolt és ízléses sorozat. Az első résznél felróttam az írónak, hogy nagyon visszafogottan adagolja a részleteket, de a kezdeti távolságtartás után a szereplők ebben a részben már kidolgozottabbak. Különösen az tetszett, hogy többségük józanul figyeli az eseményeket és nem adja be kritika nélkül a derekát a kincskeresésnek. Persze a megválaszolt talányokra jutó újabb kérdések száma ismét halmozódott, kíváncsian várom, hogy hová tart a történet. Az már biztos, hogy a legutolsó részig kénytelenek vagyunk várni, mert minden rész egy próbát ölel fel. Ez persze nem feltétlenül kedvez a sorozatoktól idegenkedőknek, viszont az érdeklődés fenntartásának biztos módja.  

Baccalario jól választotta meg a témát: a játék, a gyerekek természetes közege, így ezzel nehéz mellélőni. A titokzatosság mellé bizsergetően feszítő a tény, hogy a felnőtt világtól elszigetelten, attól függetlenül létező gyerekcsapat saját magukra és egymásra támaszkodva próbálják a látszólag megoldhatatlannak tűnő feladatokat. Ezt a hangulatot fűszerezi tovább a háttérül szolgáló talányos, titokzatos, elhagyatottnak tűnő táj adja. Ez az egyveleg teszi letehetetlen olvasmánnyá. (A fordítás Túri Zsuzsanna munkája.) A gyors ritmusban, szinte filmszerűen pörgő események könnyen követhetővé teszik a  történet fonalát. Kíváncsiságunkat tápláló talányok száma ezúttal is szaporodott. És persze mi táplálná jobban az olvasás tüzét, mint maga a kíváncsiság?

Az enyhe feszültséggel telített, titkokkal megtűzdelt atmoszféra krimiszerűen misztikusan izgalmas. (Bízom benne, hogy a végkifejlet arányos lesz izgalmunkhoz.) Mivel Baccalario az olvasónak sem enged semmivel többet látni, mint a szereplőknek, így mi is a játék résztvevői lehetünk.

 A kincskeresésbe még az is belefér, hogy főhősünket érdekes -szinte már moralizáló- választás elé állítsa. Meddig érdemes követni a szabályokat és mikor jön el a pillanat, hogy a szívünkre hallgassunk? Egyre jobban tetszik ez a vakáció.