Miloš Macourek öt részes sorozatát nem tudom eléggé figyelmetekbe ajánlani. Legutóbbi, történelembe tett kiruccanásaikkal immár teljessé vált a III. bé két remek tanulójának Matyinak, Sárinak, és négylábú jóbarátjuknak, Jonatánnak kalandjai. 

A két barát csodálatos telefonkagylójuk segítségével ezúttal különböző történelmi korokba látogat el épülésünkre és vigasságunkra. Olyan nemzetközileg is híres helyekre vetődnek el, mint a Waterloo-i csata, a kis Mozart zongoraszobája. Egy televíziós vetélkedő okán megidézik Marie Antoinette-et, akivel Sári egy hétre helyet cserél. De arról is megbizonyosodhatunk, hogy Javos néni az amatőr kártyajós bármikor felveszi a versenyt a görög jósdában szorgoskodó Püthiával. 

Macourek elbeszélői stílusa az egyik legfőbb oka töretlen rajongásunknak. (A fordítás ismét Kocsis Péter stílusos munkája.) Megunhatatlan elbeszélői stílusa, a többszörösen összetett, vég nélkülinek tűnő mondatai találó eszközök, hogy a gyermeki beszéd intenzív áradását imitálja. Egyébként olvasni is ilyen élmény, szinte lélegzetet is nehéz venni, annyira magával ragadnak végeérhetetlen mondatai. De van még más is. Nem csak az a vicces, ahogy mondja, hanem az is, amit. Sári és Matyi két igazán visszafogott jóravaló gyerek, de néha egészen lökött ötleteik vannak, amit a telefonkagyló rezignált kötelességtudattal teljesít, a következmények pedig néha kutyául megbonyolítják az alsós tanulók életét. 

És persze a sorozat befejező részében is feltűnik a két mihaszna, az égetnivalóan komisz Pacanda és Horácsek kettőse. Utóbbi ebben a részben nem kevesebbet vett a fejébe, mint azt, hogy a cseh nép vezérei legyenek. Macourek igazságérzete abban is megmutatkozik, ahogy a notórius házi feladat kerülők folyton pórul járnak, míg a becsületes és segítő kész figurák megérdemelt jutalmukban részesülnek.