A kortárs mesék mellett legalább annyira fontos, hogy a klasszikusokkal is megismerkedjünk. A Csodadolgok antológia remek alkalmat teremtett ehhez.
Hat mesét olvashatunk olyan régi jó barátok, mint Edith Nesbit, Oscar Wilde, Kipling, E.T.A. Hoffmann és néhány, számomra ismeretlen író tollából. Többek között olyan nevezetes történeteket, mint Canterville kísértete, vagy a Diótörő és igazi újdonságokat is, köztük Edith Nesbit sárkányos-fantasy meséjét.
A nagyalakú kötet, igényességéről a kellemes tapintású, fényes papír is árulkodik. De egy ilyen antológia megjelentetésében bőven van kockázat is, hiszen az elképesztő telítettségű, gyorsan pörgő (gyerek)könyves piacon egyre-másra jelennek meg a kortárs szerzők aktualitásokban bővelkedő történetei. Adja magát a kérdés, hogy vajon mennyire tudják (ha egyáltalán) lekötni a gyerekeimet ezek a mostanra évszázados mesék? Nagyon. Legjobban azt, akire a legkevésbé számítottam, T (tele van ez a gyerek meglepetésekkel) mutatta a legintenzívebb érdeklődést, legtovább viszont P kattogott Canterville kísértetének meséjén. (Ezt egyébként T-nek még nem olvastam el, mert még mindig ott tartunk, hogy lámpaoltásnál előjönnek a “félek a függönytől, félek a szekrénytől, félek a hűtőtől” mantrák. Köztünk szólva utóbbitól néha én is.)
Nem átallottam arra is rákérdezni, hogy szerintük mikor játszódnak a hallottak? Nagyon régen, vagy mostanában? Egybehangzóan állították, hogy csakis most. Vagyis nem vesztettek frissességükből, érdekességükből.
Az összegyűjtött történetek változatosságuk okán is kellemes meglepetést okoztak. Canterville kísértetének izgalmas, halványan borzongós, de inkább fanyarul vicces stílusa mellett jól megfér a Háromkirályok ajándékának szívmelengetése. Nesbit kalandos világmegmentős fantasy-je pedig igazi izgalmas meglepetés volt (sárkányok kedvelőinek melegen ajánlott), az éjszakai alvás helyett kalandozást választó kis Makrancot pedig egyenesen T-ről mintázták. Természetesen egy ilyen gyűjtemény elmaradhatatlan része Kipling tanulságos és mulatságos állatmeséje, amiből kiderül egy s más a munkakerülő tevék puklijának eredetéről. Ehelyütt (már csak a tevés mese okán is) kell megemlékeznem a fordítók Elekes Dóra, Greskovits Endre Nádori Lídia, Varró Köz András remek munkájáról. Nagyon jól visszaadták ennek a sok különböző történetnek a hangulatát. Ha kell játékosan, ha kell érzelmesen.
Talán az illusztrációk tekintetében volt hiányérzetem: némelyikéhez nehezen tudtam hozzámelegedni. A rajzok pasztelles színei valahogy kevésbé tükrözték azt a hatást, amit a meséktől kaptunk. Leginkább a borítón látható Kipling lusta tevéjének és Wilde történetének képei nyerték meg a tetszésünket.
