Nemrég egy különleges élményben volt részünk, ami természetesen könyv formájában materializálódott. A Naphegy kiadónál jelent meg pár hete Claudia Bordin -Meseatlasz című könyve. (Nagy Antal fordítása.)

Már a cím is nagyon jól rezonál, hiszen a mesék már önmagukban  is egyfajta navigációs erővel bírnak. Emlékeztetnek rá, vagy legalábbis megkísérlik elültetni fontos értékek, elképzelések magját. Hogy később is (el)hihessük: a jóság, a becsületesség és a szorgalom elnyeri méltó jutalmát, időnként a hőn áhított ész/szív/bátorság már bennünk lakik, a szépséget pedig nem mindig a külső jegyekben kell keresni.

Bordin nyolc klasszikus, jól ismert mesét térképezett fel. És ez most nem csak egy gyengén sikerült szóvicc. A rövidített történetek végén színpompás térképeken követhetjük a szereplők útját. 

A visszafogott város és a színpompás mesevilág 

A nyolc kiválasztott főhős hosszú, kacskaringós, kitérőkkel tarkított utat jár be. Nem csak fizikai valójukban, de lélekben is. Míg keresztül-kasul, fent-lent, előre és hátra utazgatnak, addig velük együtt az olvasó is elindul egy belső utazásra, ahol Pinokkióval együtt kiderítjük, hogy az őszinteség bizony mindig rövidebb és gyümölcsözőbb, Pán Péter és Wendy emlékeztet arra, hogy a bensőséges kapcsolatok milyen életmentő erőket tudnak megmozgatni. Volt olyan szöveg, ahogy időnként éreztem egy-egy döccenést, amitől egy picit megtört a mese drámaisága (a kevesebb most nem lett több). A Szépség és a Szörnyeteg esetében például hiányzott Belle érzéseinek kellő kibontása, ami magyarázatul szolgál a fináléhoz. Ettől persze még T nagyon élvezte a játékot, amit kitaláltunk a könyvhöz. (Lásd lent.)

Az oldalakat forgatva már ízelítőt kapunk Bordin finom vonalakból építkező, törékeny, kecses figurákkal tarkított világának hangulatából. Jól megférnek a geometrikus formák, a kecses, hajladozó vonalakkal.

A térképek  kellemes színkavalkádot bocsátottak a retinánkra. A szerző-illusztrátor többnyire a pasztellt részesíti előnyben, de olyan sokféle árnyalatot vonultat fel egy-egy térképen belül, amit már önmagában is izgalmas dolog nézegetni. Tetszett, ahogy a hétköznapi városi, falusi helyszíneket milyen jól megragadja decensen visszafogott színekkel, kiszámítható formákkal. Ellenben a mesebeli tér sok-sok színből, kerek, burjánzó formáival megmutatja, hogy milyen szertelenül gyönyörű tud lenni fantáziaország. A térben távoli helyszínek elhelyezkedésének megoldása, az árnyalatok változása, egymáshoz képest eltolt síkjaik teszik egyértelművé. Egyfajta részletgazdag minimalizmus jellemző rá, sehol egy felesleges vonás, egy idegesítő részlet, minden a helyén van és minden jól, okkal van ott. 

Mesélés közben rájöttem, hogy számunkra van ezeknek a térképek egy új, izgalmas funkciója. Elkezdtünk velük játszani. Először csak az érdekelt, hogy T figyelme milyen mélységben követi a mesét, így megkértem, hogy a látottak alapján a térképek segítségével mesélje el nekem a történetet. A jövőre kilátásba helyezett iskolához ez elég jó gyakorlatnak tűnik. Természetesen a képeket lehet a meséktől függetlenül is (át)alakítani, ez már csak kedv kérdése.