A közeledő karácsony jegyében a héten csupa témába vágó könyvvel jelentkezem. Ma az önállóan olvasni tudó fiúk-lányok örülhetnek, mert Bors Bori negyedszer is visszatért, hogy csapatával kinyomozzák A karácsonyfarablás rejtélyét. 

Még mindig dúl P-nél a HP-láz(álom), ami hihetetlen, mert nyár óta az összes kötetet minimum hétszer kiolvasta és lassan már eljutott oda, hogy csak egy-egy részletet olvas magának el belőle. Talán gyengül a rajongás, bár szabad szemmel még csak akkor látható, ha “bejáratott” kedvencekbe botlik. 

Hatalmas meglepetésemre Bors Bori is ilyen. Na nem mintha érdemtelenül került volna a sorozat ebbe a szűk belső körbe, csak a máskor a lányos cuccokat szigorúan szűrő fiam valahogy teljesen átsiklott a tény felett, hogy a főszereplők főként lányok. Persze örömöm határtalan, de a meglepetésem is. Szóval nézzünk  csak a rajongás lehetséges okait!

Bori egy nagyon jó karakter. Vagány, jópofa, kicsit nyughatatlan, nagyon energikus, ritkán csügged. Imádja a kutyákat, fura szülei vannak és még furább testvére. Bárki könnyen tud vele azonosulni, mert Rylance nem vette hangsúlyozottan csajosra a figuráját. A tény, hogy lány nem megy túl azon a határon, amitől egy fiú szemforgatásba kezdene. 

A detektívesdi örökzöld kedvenc. Ellenállhatatlan, mint a kincskeresés. Csak itt a végén egy könyv elolvasásának büszke tudatával gazdagodtunk. 

A humor az egyik első számú eszköz az olvasótábor meghódításához. A szereplőgárda felnőtt tagjait sem kiméli Rylance (miért tenné?!) az iskolai gondnok szerelmi életének újabb szerencsétlenkedése állomása, vagy a Vérpataki lány karácsonyi angyalsága, vagy a diktafon különvéleményei múlhatatlanul vicces pillanatok. És persze a kötelező szülőfricskák sem maradnak el, a fogorvos anyuka szájhigiénés megoldásai kifogyhatatlanok. A szerző azért még rátesz egy lapáttal az eseményekre: a mesternyomozó kutakodásában van egy nagyon vicces részlet, amit a végkifejletig ő sem vesz észre.

A regény mozgalmas, képregényszerű tipográfiája a naplószerű megjegyzésekkel és rajzokkal távol áll a fegyelmezett, lineáris sorokkal telerótt csupabetű könyvektől. Lisa Hansch teletűzdelte mulatságos, olykor csipkelődő rajzokkal, amik további lendületet adnak az olvasásnak. A szöveg könnyen követhető és egyáltalán nem sok (csak megtévesztő látványelem, hogy milyen hosszú a regény), viszont annál könnyebben (újra)olvasható. A fordítás ismét Győri Hanna gondos munkája. Az sorozat korábbi részeihez hasonlóan most is találunk érdekes új szavakat, mint a profilkészítő, aminek hétköznapi felhasználhatósága valószínűleg csekély, de így is célt érnek. Elültetik a tudatot, hogy az olvasás egy jó móka: új felfedezésekre ad alkalmat és izgalmas kalandokba csöppenhetünk.

Bori komolyan veszi magát, ahogy Ulrike Rylance az olvasótáborát. Egy nem reprezentatív kutatást végeztem az ismerőseink körében: Bors Borit még a nem olvasós gyerekek is egyhangúlag kedvelik, talán ők is érzik, hogy igazi öröm Borival az olvasás. Ott a helye az önállóan olvasók karácsonyfája alatt, akár az előző részekkel együtt.