Új év, régi szokások. Mondhatnám, ha Ecsédi Orsolya sokadik könyvét olvasnánk (persze ami késik, az hamarosan bekövetkezik). Nemrég faltuk fel Cirrus-t és máris itt van a szerző új könyvsorozatának, a Kell egy csapatnak első része a Banyavész!

Az előző könyvénél már örültem egy sort annak a szerzői igényességének és csavaros fantáziának amivel Ecsédi Orsolya megálmodja történeteit. Ezt a remek szokást átörökítette a Banyavészre is. Már az alapszituáció is nagyon tetszetős. Egy csapat mesékből kiábrándult gyerek (elvégre a YouTube és insta-korban ki a csuda tudna hinni a tündérmesékben, sárkányokban, varázslókban?!) találja magát a leghihetetlenebb helyzetben: rá kell találniuk a valóságában a mesére. Tudjátok, a jó győzedelmeskedik és társai. 

Ritka nehéz ügy. Ezzel a három főszereplő is így van, de az egymásért muskétások módjára küzdő gyerekeken nem fog kifogni ez sem. 

Szakmai ártalom -amiből az olvasó fog profitálni- hogy Ecsédi Orsolya otthonosan mozog és magabiztosan alakítja a nyelvi környezetet. Egyszerre szórakoztató és fantáziadús nemcsak a történet fő vonala, de az apró részletek is. Tetszetős és szimpatikus karaktereket teremtett, akikkel könnyű sorsközösséget vállalni. Van olyan, aki az iskolai keretek között kevésbé teljesít jól, ám azon kívül meglepően ügyes és talpraesett. Elmaradhatatlan az eminens tanuló is, akinek viszont a külseje miatt akadnak a közösségben gúnyolói, vagy a félszeg, akinek önmagát legyőznie lesz a legnagyobb kihívás. 

A szöveg gondosan szerkesztett és korrektúrázott, a megnövelt betűméret és a szellős sortávolság miatt  is nagyon gyorsan falható és az olvasástól idegenkedők számára is javallott olvasmány. P sem hezitált egy szempillantásnyit sem, amikor rájött, hogy a Cirrus-os nénivel (a néniért bocs) van dolga. A könyv diáknaplóra hasonlító borítója eljátszik a mese-valóság létének, határának kérdéseivel. 

Kedvelem azokat az írásokat -a gyerekeknek, kamaszoknak szólókat pedig különösen-, amikben a szerző okosan szórakoztat (értsd: nem az a vicc, hogy egy patkány fogkrémet hány, persze egy párhuzamos univerzumban lehetnek esetek, amikor adekvát az ilyesmi ) és olyasmit is észrevétet az olvasóval, ami mellett talán tudomást sem véve elsuhantunk volna. Ecsédi második könyve is ezek közé tartozik. Képei, leírásai megelevenednek, párbeszédei lendületesek, a történeteinek hangulatai széles spektrumon mozognak.