A Tasnádi-Jeli alkotópárosról a legtöbbünknek az Időfutár jut eszébe (amúgy teljesen indokoltan, mert méltán népszerű a sorozat), de tavaly év végén egy egészen új, Kettős:játékba fogtak.

Az általam (is) kedvelt Vészkijárat-sorozat újabb résszel bővült és ez a rész sem ígér kevesebbet, mint rázós, érzékeny témákat, sok kérdést és a végére egy vékonyka, de mégis csak fénysugarat. Bár ez utóbbi -jobb híján- nem a valóságból táplálkozik, hanem az azt megélő gyerekeinkből. És azért ez mégiscsak valami. Mármint az, hogy a tavasz ellenére sokszor borús valóság dacára még mindig van reménysugarak.

A szerzők -ahogy mondani szokták- nem aprózzák el. Nagy játékosokként nemcsak a címben ígért kettős játékot űznek, hanem ennél sokkal többet. A két szereplő Tünde és Hárún avatárjai egy online játékban akadtak össze. Rendszeresen csetelnek és bár jól kijönnek egymással, csak az olvasó tudja, hogy látszólag áthághatatlan távolságok választják el őket egymástól. Maga a történet is a csetes beszélgetéseik leirata. És higgyétek el nekem becsszóra, hogy nem kevés megrázó pillanat van az elhallgatott mondatok, a csendek mögött. Meg persze sokkal több. Kortünet. És egy saller a jelennek.  

Akkora a két szereplő közötti szakadék, hogy a könyvet szabályosan meg kell fordítanunk ahhoz, hogy átjárást nyerjünk egyik világból a másikba. (Persze a közepén majd összeérnek, de hol vagyunk még attól!) Erről a se eleje, se vége történetről mi is csak a kolofon oldalról értesülünk, hogy hol van mondjuk a technikai kezdete. (Az illusztrációk Bíró Eszter munkái.)

Tehát egy fiú és egy lány játszanak egy online játékot és közben egy másikat is, amiben elrejtőznek egymás és önmaguk elől. Kétségtelenül megvannak annak az előnyei, amit a virtuális térben játszható bújócska jelent. Olyasmi ez, amivel nekünk még nem kellett szembenézni, de az utóbbi évtizedek során aktívan jelen van az életben. A sérülékeny kamaszpáncél olyan sok támadási felületet kínál, jobb elbújni és elrejteni, miközben ott a vágy is, hogy valaki felfedezze az bennük rejlő egyedi szépséget. 

De egyébként mindegy is, hogy hány játék zajlik vagy talán annyira mégsem, hiszen az egész a nézőpontokról szól. Talán a nevekből is sejthetitek, hogy milyen témát táncol körbe a szerzőpár, ha nem, akkor tessék, itt egy kép:

Nem kínál megoldást, nem foglal állást. Feltesz egy csomó kérdést, amik gondolatokat szülnek. Ezért aztán kitartóan állítom, hogy a Kiadó által javasolt korosztály (12+) számára ajándék minden ilyen elgondolkodtató, szét- és újra összerakható olvasmány, mert ezekből építkeznek. (És jaj, majdnem pátoszosan leírtam, hogy a “jövőt” is, de közben látom, hogy az ebéd kongó hiánya csak, hiszen már 5 perccel múlt ebédidő, ez pedig itt a bejegyzés vége.)