Játszva minden könnyebb

Hintafa

Hintafa

Rókavadászat

2019. április 16. - palinta77

img_5713.jpg

Ha Húsvét akkor nincsen nyúl- róka nélkül. Az óvodás-kisiskolás korosztálynak készült pöttyös társasjátékok között új debütálónk, a Rókavadászat -hasonlóan a Rókanyomonhoz- igazán becses helyet szerzett a szívünkben. 

 img_5717.jpg

A betyár róka beszabadult a tyúkólba, de szerencsére szemtanúk látták a gyalázatot és segítenek elkapni a tettest. A játék célja, hogy a rókalyuk ajtajait kinyitogatva megtaláljuk négyüket, majd az állításaik alapján, az ajtók mögül előbukkanó rókák közül kiderítsük,  melyikük volt a tettes. 

 img_5723.jpg

Nem lesz egyszerű dolgunk, mert a nyomozati esemény idején a láncon csüngő kulcs egyfolytában izeg-mozog. A helyzetet nehezíti az is, ha az ajtó hátlapján nem a négy jóbarát egyikét, hanem egy végrehajtandó feladatot találunk. img_5741.jpg

És persze időből sem áll a rendelkezésünkre akármennyi, mert ha feljön a Hold, vagyis az aktív játékostól balra ülő, a kakaskockát folyamatosan dobálva eljut az utolsó mezőre, akkor leszáll az éjszaka és a nyomozást át kell adni a soron következőnek.

A kakaskocka lehetőséget ad, hogy a nyomozást folytató játékost akadályozzuk.

img_5733.jpg

Amikor sikerül egy ajtót kiemelni, megnézzük a hátoldalát. Ha egy szemtanúra bukkantunk, választunk egyet az asztalon lévő kártyák közül és magunk elég lehelyezzük az ajtó mögött látott rókával együtt. Feladat esetében, azt az utánunk következőnek kell végrehajtania.

img_5750.jpg

 Pompás móka a Rókavadászat! Főként a kézügyességet teszi próbára és a szerencsének is jócskán jut szerep. Ez utóbbi a játék végkimenetele szempontjából kevésbé szerencsés, hiszen a játékosok mindent megtesznek, hogy megtalálják az összes rókát, de az is előfordulhat, hogy a rókalyuknak pont azt az ajtaját nem nyitják ki, ahol a tettes gubbaszt. Ugyanakkor a tapasztalat azt mutatja, hogy ez senki nem zavar, mert mindenki annyira átadja magát a játékélménynek. A buksikat igazán csak a legvégén dolgoztatjuk, akkor is csak egy rövid időre, amikor a nyomok alapján meg kell találni a tettest. A Rókanyomon ebben a tekintetben sokkal erősebb játék, hiszen minden nyomozás, vagy gyanúsított felfedése után következtetéseket kell levonnunk. Viszont a kicsik sokkal hamarabb ráéreznek és belejönnek a Rókavadászatba. Az iskolában a kezdőkkel gyakran előveszem, mert olyan gyors a szabályismertetés, hogy pár perc után már tudnak is játszani. 

img_5731.jpg 

Itthon is bevált, hiszen vidám -mennyit lehet röhögni, amíg a felnőttek is egy lábon állva bénáznak-, érdekes és szórakoztató a feladat. Egy kisebb óvodás számára is minden szempontból tökéletes választás: nem tart túl hosszú ideig, ugyanolyan jól (sőt!) meg tud felelni a kihívásnak, mint bárki más és végre nem indul jelentős hátrányból ha nagyobbakkal játszik. Mert bizony Rókavadászatra még egy tíz éves “nagyfiú” is kapható. (Itthon és az iskolában is a közelmúlt egyik legjobb pillanat volt, amikor a 10 évesek egyforma lelkesedéssel ültek le játszani a kicsi elsőssel, óvodással.)

Anne Pätzke illusztrációk is gyönyörűek. Barátságos színekben elevenednek meg a rókák és a többi szereplő, a doboz alján pedig mintha egy önálló mese kelne életre. 

Húsvétra (is) szuper választás. 


Játékosok száma
: 2-4
Életkor: 4+ 
Külcsín/Belbecs: mesét álmodós /kortalanul vidám

Ára: 5.490,- Ft 

A bejegyzés trackback címe:

https://hintafa.blog.hu/api/trackback/id/tr3214725763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása