Micsoda szerencse, hogy a héten sem maradunk a macskák nélkül! Ezúttal egy igazi klasszikus T. S. Eliot Macskák -Oposszum Apó hasznos és mulattató Macskáriuma világította be az esőfelhők miatt elszürkült hangulatunkat. 

Nem kertelek: egyértelműen nagybetűs élmény volt. Szórakoztató, mulattató, újra és újra előkapkodós könyv. T. S. Eliott korának már ünnepelt költőjeként (egyébként a mű eredeti, 1939-es megjelenése után pár évvel megkapta az irodalmi Nobel-díjat) az unokái szórakoztatására gondolta ki -Oposszum apó szerepébe bújva- a 15 cirmos változatos karakterrajzát. 

Amúgy is sejthető volt, hogy a macskák az élet minden elképzelhető szegletében, helyzetében előfordulnak, immár  a bizonyosságot is a kezünkben tartjuk. 

Minden gond a névadással kezdődik, mert a macskának nem lehet csakúgy bármilyen nevet adni, ezzel nyilván a laikus macskátlanok is tisztában vannak. Eme felvetéssel indul az egyébként keretes szerkezetű verseskötet. Majd bemutatkoznak a macskák, Miatuzsálem, Misztifülix, Macmörszky és Mortájger univerzuma tölti be a képzeletet. Felvonul az előkelő fővárosi macska, aki minden fontos helyre bejáratos. Mungócsöpi és haverja, elsősorban utcai akrobaták, de a lakóterekben is képesek jelentékeny felfordulást okozni. Vagy a rafinált Dib Dáb kandúr, aki kiismerhetetlenségével, a Cicuriak pedig jószerével cicuriságukkal mulattatnak. Meg még a sok érdekes szóval (gyermekeim észrevétele), amit Havasi Attila és Varró Dani rendezett változatos versformákba. 

Egyébként valóban igen előnyös, hogy mindkét fordító ennyire gazdag szókinccsel és fejlett ritmusérzékkel rendelkezik, hiszen így tudták visszaadni a macskák lélekrajzát. Délcegségüket, méltóságukat, hétköznapi titokzatosságukat, izgalmas változatosságukat, ami a ciccek sajátja. Belehelyezik őket egy csomó hétköznapi, vagy krimibe, olykor komédiába illő helyzetbe, ők pedig így-úgy, helytállnak, ezt láttam P és T izgalomtól és nevetéstől csillogó szemeiben. (Valami ilyesmiért akadhatott meg Andrew Lloyd Weber tekintete is rajtuk, hogy később megszülessen a Macskák c. musical, a Broadway történetének leghosszabban játszott darabja.) 

Egy minden szempontból színes kötetben bőven akad hely a humornak, Varró Dani például a megátalkodott törpe, Rumpelstiltskin nevét adja Rumpelsicckinek, aki méltó elődjéhez ha felfordulásról van szó. Havasi Attila pedig még a Macskárium kiadója előtt adózott egy apró utalással, bár nem ez a legfontosabb érdeme. Azt meghagyom nektek, hogy derítsétek ki. 

Axel Scheffler illusztrációi eddig is elsöprő sikert arattak. Nemcsak általános népszerűsége miatt volt nagyon jó választás, de az a kortalanság, amit az angol illusztrátor képeiről visszaköszön ugyanúgy megvan a versekben is. Kifejezőek, mozgalmasak, színesek, vidámak, szórakoztatóak. A személyes kedvenceim a szemek: egyformának tűnnek, de az egyes arcokban elhelyezve egészen példátlan érzelmi sokféleségről árulkodnak. Az embereknél esetenként döbbent értetlenségről, míg a macskáknál huncut vagányságról. Nagyon vidor! A szöveg között megbújó apró pillanatokat megörökítő képeket könnyű volt közel engedni magunkhoz.

Az alkotói hármas munkája összecseng abban, hogy kedvet csiholnak az olvasáshoz, a versekhez és (nekünk) még a macskákhoz is. További magyarázat nélkül is belátható, hogy milyen nagyszerű (gyerekkönyv)olvasónak lenni manapság. Konklúzió: teljesen nélkülözhetetlen.